2018. március 31., szombat

Egy torony, több pontos idő

Valójában nem is tudom már, hányadik nagypéntekem (egy részét) töltöttem újságíróként Köröstárkányban. Sőt, volt olyan év is, amikor nem csak nagypénteken voltam ott, de április 19-én is. Hogy miért, azt többször elmondtam már itt is, máshol is olyan sokszor, hogy nem fogom újra ismételni az egészet, akit érdekel részletesen, kattintson például ide (vagy elég csak a falu nevére rákeresni). A lényeg, hogy 1919. április 19-én több mint 90 helyi lakos esett áldozatául a román félkatonai csapatok randalírozásának. Neveiket az 1999-ben állított emlékmű őrzi, csakúgy, mint a világháborúk helyi áldozataiét. Az elmúlt 19 évben mindig van megemlékezés. Sőt, kettő is. Mert miért ne lenne éppen ennek a falunak a magyarsága megosztva?! Az egyik csapat emlékezik nagypénteken, mert a tragédia húsvétkor volt, a másik meg mindig április 19-én. Arra is volt már példa, hogy nagypéntek április 18-ra esett, nos, akkor egyik napon is és másnap is volt egy-egy megemlékezés. Olyan még nem történt, hogy április 19. lett volna nagypéntek, pedig akkor lett volna igazán érdekes...
Szóval, már évekkel ezelőtt elhatároztam, nem írok többet publicisztikát erről a - nem is tudom, milyennek nevezzem - helyzetről, mert már én untam magam. Mert tragikus, szomorú, dühítő és, bár egyáltalán nem illik az esemény komolyságához, mégis azt mondom, hogy nevetséges.
Most mégis nekiültem, mégpedig azért, mert mielőtt indultam az idei, a megyét Érmihályfalvától Köröstárkányig átszelő útra, éppen ültem a kocsiba, mikor egy ismerős mellém lépve kérdezte: hová indulok? Mondtam, nekem állandó nagypénteki programom van újságíróként. Aha, mész oda, ahol mindig kétszer emlékeznek a meggyilkoltakra, idéződött fel neki. És azt hiszem, ez egy figyelmeztető jel (lehetne, ha akarnék én még egyáltalán figyelmeztetni valakit valamire ebben a történetben, melyben olyan sokszor megbizonyosodtam már, hogy bár mindenki az elődök áldozatvállalását, az összefogás fontosságát, stb., stb. szajkózza, mégis önfejű mindenki a végletekig, saját kizárólagos igazának megdönthetetlen tudatában). 
Szóval érted? Az illetőnek nem jutott eszébe a falu neve sem, annyi maradt meg neki, mint újságolvasónak, hogy az az, ahol minden évben kétszer van megemlékezés. A 99 éve meggyilkoltak biztos büszkék lennének a maiakra, ha látnák mindezt, hogy a megosztottság ténye kezd megragadni a fejekben, lassan ettől lesznek híresek...
Jövőre lesz 100 éve a tragédiának, 20 éve az emlékműállításnak. Nem is mondok már semmit.
       A képen:
A tárkányi református templom tornyán a festett órák irányonként más-más időt mutatnak. 
Nem tudom, van-e benne tudatosság, és, ha igen, mi a mondanivalója, de az is lehetne, hogy a megemlékezéseket szervezőknél is különböző az időszámítás.

2018. március 27., kedd

Összmagyar érdek, két váltásban

Még alig ült el március 15. zaja... 
Pontosabban még el sem ült újságírói szempontunkból. Hiszen a megemlékezések megkezdődtek már kb. március tizedike körül és véget sem értek vagy 18-áig, tekintettel arra, hogy maga a napja hét közben volt. A nemzeti ünnepet márpedig mindenhol meg kell ülni, ez nem vita tárgya. Sok helyen egyéb sem történik egész évben, mint a nemzeti ünnep megünneplése. Ilyenkor lehet hírt adni arról, hogy "vagyunk, kitartunk, megmaradunk", stb. De mit ér a kokárda alatt dagadó kebel, ha nem jelenik meg a hír "a zújságba"? Na, ugye. Aztán vége- hossza nincs... A legjobb benne, hogy mindenki az összefogásról, az egység erejéről, a kiegyezésről puffog, mer'hogy bezzeg Petőfi, meg Kossuth meg Széchenyi is, lám, lám, lettek is nagy dolgok és nekünk is így - aztán ünnepelünk kétfelé (minimum), mondhatom, hogy két váltásban, még már ott is, ahol színmagyar a lakosság. De nem egyszínű... 
Szóval, még alig ült el március 15. zaja... és itt az újabb "csatazaj". A nyakunkon április 8., vagyis a magyarországi választás. Újra lehet versenyt futni: ki segíti jobban a rendkívül fontossá vált határon túli kettős állampolgárokat a regisztrálásban, a szavazólap helyes kitöltésében (feltételezve, hogy esetleg magától nem képes erre, persze elmeállapotát nem vonva kétségbe, de biztos, ami biztos), aztán a szavazólapok összegyűjtésében, leadásában. Ki tart több és hosszabb fogadóórát, akár a hét végén is, akár húsvét idején is, akár ...
Persze szemünk előtt az aranytojást tojó tyúk összmagyar érdek lebeg. Az összefogás és az egy közös cél. Két váltásban.


2018. március 21., szerda

"...és a sokaság csudálkozik vala"

"Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős néma embert hozának néki. És az ördögöt kiűzvén, megszólalt a néma; és a sokaság csudálkozik vala, mondván: Soha nem láttak ilyet Izráelben!"
Máté evangéliumának 9:32-33 versei olvashatóak fentebb, a Károli biblia fordítása szerint, arról, amikor megszólalt a néma, miután kiűzetett belőle az ördög. Jézus egyik csodatételéről van szó természetesen. 
Egyfajta csodáról éppen egy minapi bejegyzésben írtam, amikor egy Vaslui megyei férfi Törökországból hazatérve azzal szembesült, hogy ő évek óta halott, ezt bíróságilag ki is mondatott, a fellebbezés pedig elutasíttatott. Mi, ha nem csoda, hogy a halott él?!
Erre itt egy újabb csoda, amiről az evangéliumi részlet is eszembe jutott: a csendőrség megbüntetett egy süket-néma férfit, mert az kormánypártellenes jelszavakat skandált (!) egy tüntetésen. A csodálatos eset sajtóbeszámolók szerint Bukarestben március 10-én esett meg, amikor tüntetők protestáltak a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusának idején. A hatóság úgy ítélte meg, hogy a #Rezist (Ellenállok) nevű szerveződés demonstrációján részt vevő néma Ioan Duia hangoskodása az 500 és 5000 lejes bírsághatárok között 2000 lejnyi büntetést ért meg. Persze nem ő volt az egyetlen megbüntetett, a mintegy 250 résztvevőből "legalább három személyt kiemeltek és a területileg illetékes rendőrőrsre vittek", csendháborítás és a hatósági rendfenntartás akadályozásának vádjával. Már az is csoda-szerű, hogy a három személy közé éppen egy süket-néma lett az egyik kiválasztott. Arról nincsenek hiteles információk, hogy valóban volt-e hallható megnyilvánulása, de ha már ott volt, biztos nagyon durva dolgokat... gondolhatott.
A halott él és a bíróságra sétafikál, a süket-néma meg egy tüntetésen ordítozik! Hogyan lehet itt rendet tartani? Hát csoda, hogy úgy áll ez az ország, ahogyan?!
                                     A megbüntetett és a bírságról szóló jegyzőkönyv
                                                                         (fotó: digi24.ro)

2018. március 19., hétfő

Fene nagy igazunk...

Vannak közéleti(nek mondott) szereplők, kiknek nem csak egyéniségétől, szónoklataitól, de már a hangjától is borsódzik a hátam. Bizonyára nem csak nekem van ilyen "allergiám", sőt, talán van, akinek velem kapcsolatban. De azzal se vagyok egyedül, hogy az első mondatban megjelöltekkel éppen ellenkező hatást, nyugalmat, lelki békét vált ki Böjte Csaba szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Erre számos bizonyítékot tudnék mondani, de legyen elég a legutóbbi, amikor az elmúlt vasárnap, 2018. március 18-án az alapítványához tartozó, úgynevezett Iskolaház új épületének, a majdani Szent Antal Napközi Otthon alapkőletételére érkezett Érmihályfalvára. 
Az ünnepség részeként hálaadó szentmisét celebrált a római katolikus templomban, ahol - és ez már természetes, amikor ő valahol beszédet mond - nem csak katolikusok, de reformátusok, görög katolikusok is jelen voltak, magam éppen baptista érkezők előtt nyitottam ki a templomajtót. Mint említettem, már a hangja is nyugtatóan hat. Úgy beszél, hogy érzed: hozzád beszél. Nem vélt vagy valós szellemi fölényből, nem egy láthatatlan korlát túloldaláról. Amikor azt mondja: "Jézus nem borult ki" amiatt, ami történt vele, nem botránkozol meg a szavain, és azon sem, hogy liturgia szerint a szentbeszédnek mondott szónoklatába vicceket vegyít. Például azt, miszerint Szent Péter, a Mennyország kapuőreként be akarja adni felmondását, felháborodva azon, hogy miközben ő minden parancsolatot betartva bírálja el az érkező lelkeket, a "hátsó kapunál" Szűz Mária, mint engedékeny és mindannyiunk szerető édesanyja mindenkit beenged. Vagy már az alapkőletételnél, amikor az eseményeket sürgető hidegre utalva a Szentírást hatékonyan árusító dadogósról mondott poént, akinek üzletpolitikája ez volt: meeeegg-mmeeegveszed, vagy felolvassam?! Amikor a szeretet erejéről beszélt, neki elhittem, amit mondott. Hogy Jézus sem ért volna sokat a "fene nagy igazával", ha nem bocsátott volna meg a tőle pillanatnyilag elfordult tanítványainak, ott marad volna egyedül - így van ez a házasságban is: az igazság nem mos, nem vasal, ellenben az elfogadás, a megbocsátás csodákra képes. Mintha egy pszichológus beszélne. Szavait, vicceit derű, mosoly, kacagás kísérte. Amikor történés volt, telefonjával fotózott, videózott (ahogyan a képeken megörökítettem). Amikor éppen nem szorongatta valaki a kezét, vagy nem gyerekek zsongták körbe. 
Így is lehet.
Ott voltam és láttam: a templom mennyezete  mindezek ellenére egy fikarcnyit sem repedt meg, a falak ma is állnak. 

2018. március 16., péntek

Amikor az élő halott hazajött Törökországból

Ha azt hittétek, nem lehet űberolni azt a hülyeséget, hogy egy féllábú (vagy félkezű) személynek évente meg kell jelenni egy arra hivatott bizottság előtt, mely újra és újra megállapítja, hogy valóban fogyatékos, jogosult valami ezzel kapcsolatos juttatásra, mert időközben nem nőtt ki a lába (keze) - hát tévedtetek.
 Hogy mi lehet ennél is nagyobb blődség? Íme: bíróság mondta egy Vaslui megyei férfi szemébe, hogy márpedig ő halott és kész!
Az ügynek persze van előzménye is, a most 63 éves Constantin Reliu már elég régen, 1992-ben lelépett Törökországba. Utoljára 1999-ben volt otthon és a dolgok nem alakulhattak túl jól a családban, mert azóta semmi életjelet nem adott magáról, felesége pedig újabb 14 év múltán, 2013-ban érezte úgy, itt az ideje néhai(nak hitt) élete párját hivatalosan is halottá nyilváníttatni. A procedúra 2016-ban befejeződött, a romániai adminisztráció számára Costi bá' meghalt. Nem úgy a törököknek, éppen ellenkezőleg, nagyon is eleven volt, ám mivel lejárt a tartózkodási engedélye, kiadták az útját. Ekkor tudta meg, hogy a hazai hatóságok szerint ő már örök álmát alussza. Joggal gondolhatta, hogy ezt az egészet is csak álmodja, ám valószínűleg korgó gyomra ráébreszthette a valóságra: mint halott, ugye, nem vállalhat munkát, főleg, mikor még sok élőnek sincs, ennél fogva jövedelem sem duzzasztja zsebeit. Az élő halott bíróság előtt próbálta igazát megtalálni, de ott a szemébe mondták, hogy márpedig ő halott, ne acsarkodjon. Az indok: lejárt a határidő, ameddig élni (sic!) lehetett volna a fellebbezés jogával, hiszen közben eltelt 2 év! Különben is, micsoda dolog az, hogy egy halott csak úgy asszongya, hogy él? Ki látott már ilyet?! Costi bá' most menne vissza Törökországba, ahol állítólag vállalkozása van (ezek után nem csodálkoznánk, ha temetkezési vállalkozó lenne, esetleg kísértetkastélyt működtetne), de nem tud. Na miért? Mégis hogyan utazgasson egy halott, ki ad neki útlevelet? Nincs mit tenni, újra szembe kell szállnia a hatósággal, és valami bizonyítékot felmutatni arra vonatkozóan, hogy mégiscsak él. Mert, mint látjuk, az nem elég, hogy a maga valójában megjelenik az ítélőszék előtt. Úgy értem, Szent Péter ítélőszéke előtt talán elég lehetne, már, ha halott lenne, de a földi intézményrendszer nem hagy packázni magával.
                   A róla megjelent fotókon Costi bá' igen elevennek néz ki
                                                                          (fotó: estnews.ro)

2018. március 12., hétfő

Piramisa csúcsáról az aljára ért

Ha azt mondom Ioan Stoica, tudod kiről beszélek? 
És ha azt is hozzáteszem, hogy Caritas? 
Persze csak akkor van esély a helyes válaszra, ha az 1990-es évek elején már felnőtt voltál. És ha igen, akkor válaszoltál jól, ha az 1992. áprilisa és 1994. augusztusa között működött piramisjáték "atyjára" gondoltál. 
Amit tudni lehet: a "céget" 500 dollár (100 ezer akkori lej) tőkével alapította; becslések szerint a romániai lakosság 35 - 50%-a volt érintett a bizniszben; az ígéret szerint, amit tartott is egy ideig, a játékba beszállt illető a pénze háromszorosát kapta vissza 3 hónap múltán. Amit sejteni lehet, illetve lehetett már akkor is: egy egyszerű könyvelő (elnézést a könyvelőktől) önmagában igencsak kevés lett volna egy ekkora szélhámosság kivitelezésére. Nem kellet nagy ész már akkor sem hozzá, hogy a szálak a legmagasabb fórumokig érnek, aki hozzáfért, levette a maga hasznát. 
Hogy erre nincs bizonyíték? 
Hát lehet, hogy konkrét nincs, de mi más az, hogy az akkori szenátus nem volt hajlandó olyan módosítást megszavazni a büntetőtörvénykönyv kapcsán, mely betiltotta volna a piramisjátéko(ka)t. Pontosabban voltak, akik megszavazták, de az 59 / 39 arány nem volt elég. Néhai C. V. Tudor, a Nagyrománia Párt elnök-szenátora szerint egy ilyen törvénymódosítás népfelkelést váltott volna ki. Azt hiszem, ez egy kulcsmondata a történetnek: egy politikus (?), aki egy csalássorozatra hivatkozva tart a nép haragjától. Úgy értem, nem a csalás miatt, hanem a csalás óvása érdekében. 
Azt tudjuk, mennyire kell azóta is félni ebben az országban a népharagtól, hiszen a kormányzás személyekben némileg változott azóta, de stílusban aligha. Ami elég elkeserítő, hiszen hány generációváltás is volt időközben?!
Visszatérve Stoicára, 1994. augusztusában tartóztatták le, amikor a helyzet tarthatatlanná vált, és a népmesei változattal ellentétben nem ment külföldre, hanem hét év börtönt kapott , amiből még kettőt sem töltött le (1996. júniusában szabadult), ami egy újabb érv lehet amellett, hogy mégis csak kitartottak mellette valakik, legalább ennyivel.
Hogy miért is hoztam ezt most szóba? A most 76 éves "Papa", ahogyan akkoriban nevezték, szabadulása után visszavonultan élt, Brassóban, ahol a napokban... kilakoltatták! Lakbérrel és közköltséggel is tartozik egyszerű garzonja után. Ő, akinek a kezén csak 1993-ban 87 milliárd (akkori) lej haszon termett. 
Abból a haszonból vajon hányan élnek ma is boldogan? Míg meg nem halnak. Mert bolygatni őket biztosan nem fogja senki.
              Korabeli fotó: százak várják, hogy befizethessék pénzüket a Caritasba
                                                         (fotó: informatia-zilei.ro)

2018. március 9., péntek

Valamiért... ilyenek vagyunk

A véletlen hozta úgy, hogy két egymást követő bejegyzésem főszereplője is dumaszínházas. Az előző volt ugye Dődőcs Tibor, most pedig Kovács András Péter. Nem terveztem el előre - most hirtelen felindulásból nyargalok a klaviatúrán, már el kellett volna induljak egy eseményre. 
De mégis...
Éppen reggel hallottam egy rádióműsort, melynek bemondói azokon a szövegeken poénkodtak, melyeket a férfiak elsütnek nőnapon, azt gondolva, hogy azokkal jóvá lehet tenni sok mindent. Nagyon kedvemre valóan hülyéskedtek (bár, komolyan is lehetett venni, amit mondtak), magam is úgy gondolom, hogy aki egész évben nem, az egy napon?! Ez persze érvényes a többi ünnepre is. 
De vissza Kovács András Péterhez. Az imént láttam a videót, ami IDE kattintva  érhető el. Hogy jutott el hozzám? Hát persze, hogy NŐK által. 
4 éves nőhöz, a lányához beszél nőnap alkalmából, de mindent elmond, amit én is elmondanék a négy évesnek, ha még 4 éves lenne, de elmondhatnám annak is, aki mára lett - de mintha még mindig 4 éves lenne. De elmondhatnám annak is, akinek a 4, aztán 14, meg 24 meg akárhány évest köszönhetem. 
Ha végignézed a videót, látni fogod, hogy a szózsonglőr akkor mond (szerintem) a legtöbbet, amikor a végén elhallgat és ...eltakarja a kamerát. Most vedd úgy, hogy én is ezt teszem. 
Valamiért.
Ilyenek vagyunk...
                                                                    (Fotó a videóból)

2018. március 5., hétfő

Addig sem iszunk

Mivel rendszeresen megfordulok a "környéken", szándékosan figyeltem az elmúlt hetekben, hónapokban a debreceni Fórumban lévő Libri könyvesbolt sikerlistáját. Ahol a bejárat mellett meg lehet nézni, melyik kötetek érdeklik leginkább az olvasókat. Úgy értem, amelyeket meg is vesznek.
Bödőcs Tibor: Addig se iszik című kötete több hónapig tanyázott az 1. szám mellett, de még legutóbb is a 3. volt (azóta lehet, már lentebb csúszott). Pedig nem kis vetélytársai adódtak, hogy csak párat említsek: Náray Tamás, Kepes András, Al Ghaoui Hesna, továbbá az arab világ rejtélyeit taglaló thrillerek, vagy egy Észak-Koreából kicsempészett, az ottani elnyomás mindennapjait bemutató napló.
Bödőcsöt a stand up műfajból ismerik a legtöbben, mint humorista ott van a Rádiókabaréban, megkapta a Karinthy-gyűrűt. A magam ízlése szerint már a nagydumások sorából is kiemelkedik, az említett kötetben pedig a humort ötvözte a(z irodalmi) műveltséggel. Meg bátorsága is volt, Karinthy Frigyes után belecsapni az "így írtok ti"-műfajba. Merthogy erről van szó ebben a könyvben: például Krúdy, Hemingway, Orwell, Móricz, Márquez, Proust, Örkény, Rejtő, Kertész, Esterházy, Kosztolányi, Márai, Hrabal stílusában szólal meg.
Hogy ízelítőt is adjak a nekem leginkább tetszőből, íme pár sor "Móricz Zsigmondtól". 
Már a cím is: Retyerutyák. 
A Rokonok témája pedig aktuálpolitikai irányt vesz: "Az autópályából kimentett betonból öntött járdán visz az út, a Horthy Miklós alakúra vágott tuják mellett, az akadálymenetesítési programból kihasított összegekből megcsinosított belső terek felé. Elhaladunk a medence mellett, mit az Esélyt a romáknak programból umbuldáztak, megcsodáljuk a főkaput, amit az Út a munkához-ból kanyarétottak..." (Helikon Kiadó, 2017, 43. oldal) ... és így tovább. 
Szerintem ezek a stílusparódiák azért jók, mert akit eredetiben sem szeretek, vagy untat, azt a paródiában sem szeretem és untat, tehát helyén van a dolog.
A cím eredete, amit minden, a kötetről szóló interjúban, írásban elmondanak: amikor a szerző apja megtudta, hogy a fia könyvet ír, akkor mondta: addig se iszik.
Az, hogy a Bödőcs könyve ilyen sokáig volt, illetve van a sikerlistán, valójában egy kis öröm számomra: van remény. A politikai sárdobálás, agymosás nem visszafordíthatatlan, van igény a humorra, az iróniára, az öniróniára, a kritikai hangra, és van, aki ezt be is meri vállalni. Ha teheted, olvasd el. Addig se iszol. (OK, OK, ez gyenge poén volt, de most ennyire futotta.)
U.i.: A kötet megkapta a közönség díját a legrangosabb magyar irodalmi díjátadáskor, 2018. május 15-én, a 2017-ben legkeresettebb magyarországi könyv lett. Az alábbi képen Bödőcs Tibor mellett Tompa Andrea, aki Omerta című regényéért kapta meg a Libri Irodalmi Díjat (fotó: hvg.hu/Németh Dániel)