2017. november 24., péntek

Akit a mozdony füstje...

Moldova György 1977-ben megjelent könyve jutott természetesen először eszembe, amikor meghallottam, hogy az érmihályfalvi városi kórus tagjainak kísérőjeként én is megnézhetem Püspökladányban a vasúttörténeti magángyűjteményt. (A kórus egy koncertre volt hivatalos Püspökladányba, részletek itt.) 
A nem szakmabelinek is igen érdekes gyűjteményt láthattunk, hát még annak milyen lehet, aki dolgozott benne?! Régi iratok, tagsági könyvek, térképek, menetrendek, fotók, tablók - és persze a tárgyi emlékek.
Helytörténeti szempontból is értékes. Nem sok mindent tudok szakszerűen megnevezni, de a egyenruhák, váltók, irányítópultok, a sok lámpa, távközlési kellék, berendezett utasfülke, jegyárusító - hogy csak néhányat mondjak. Aki utasként részese a vasútnak, annak is igen érdekesek a látnivalók. A tulajdonos Biró Ferenc Mihály, aki az egész gyűjteményt összeszedte, rendezte, látogathatóvá tette - na, ehhez kell az elkötelezettség, hiszen energia, pénz, és hely is kellett és kell hozzá. Meg aztán a személyes jelenléte, hiszen korábbi MÁV-osként a dilettánsnak elmagyarázza, mi micsoda, a szakmabelivel meg benfentesként tud beszélgetni. Nem véletlen a kiállítás mottója sem: "Ahol a vasút múltja végleg otthonra lelt."
Hogy számomra érdekesnek tűnt pár látnivalót is megemlítsek: egy mérnöki asztalon született tervrajz az egykori állomások mellett épített mellékhelyiségekről, mert azokat a budikat sem csak úgy húzták fel; fotók és leírások a "fatelítő" üzemről. Azt sem tudtam, mi az a "fatelítés", aztán persze megtudtam, hogy a talpfák telítése a tartósításukra használt olajjal.
Egy szó, mint száz, érdemes megnézni a gyűjteményt, bár sejtem, csak ezért nem nagyon megy el senki, vagy kevesen Ladányba.​ Ha mégis, előtte érdemes egyeztetni a tulajjal, hiszen nem ez a "főállása" (a neten könnyen kideríthetőek az elérhetőségek).
Hogy a végén azért legyen egy kis csattanó, ha lehet ezt annak nevezni, Biró Ferenc Mihály azt is elmondta, hogy a kiállítás létrehozását sem a helyi önkormányzat, sem a MÁV nem támogatta.
Meglepődtünk?!






2017. november 22., szerda

Kockázattá lett, idézőjelbe tett magyarok

Akinek a természete megengedi, jól teszi, ha nem is figyel arra a politikai adok-kapokra, melynek alanyai mi, határon túli magyarok vagyunk. Éljünk bárhol olyan területen, melyet határok felett igyekszenek egyesíteni a nemzettel.
Jól teszi, mert csak felidegesíti magát. Ha bármelyik retorika irányába elkötelezett, akkor azért, ha egyik felé sem, akkor meg azért, figyelve előbbiek csatározását. 
Jól teszi, mert a helyzet csak egyre fokozódik, hol szeretnek, hol nem szeretnek bennünket, attól függ, éppen ki a soros (sic!) a szónoklásban, éppen ki akarja szavazatunkat vagy ki nem akarja, hogy a másikra szavazzunk. És most ne jöjjön nekem senki a nemzeti szlogenekkel, én túl vagyok már ezeken, esetleg abban bízom, hogy lesz még másként. 
Ebben az egész katyvaszban egy új fejezet, vagy csak bekezdés, vagy csak a soros (úgy tetszik nekem most ez a szófordulat) próbálkozás, hogy immár "nemzetbiztonsági kockázat" is lettünk. Ebben a pillanatban nem tudom, hogy csak egy közösségi oldalon elkövetett poénkodásról van-e szó, de azt is el tudom képzelni, hogy akiknek minden alkalomra szükségük van a nyilvánosság előtti prédikáláshoz, ráharapnak a témára. Szóval, a magyarországi nemzeti konzultációs plakátokra hajazó szerkesztésben megjelent szöveg szó szerint: Tudta? A határon túli "magyar pártok" nem tartoznak a Magyar Párttörvény hatálya alá, azokat a saját külföldi anyaországuk pénzeli, ezért külföldről támogatott szervezeteknek minősülnek és ha bele akarnak szólni a magyar belpolitikába, akkor nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek ránk! 
Ne legyenek senkinek illúziói, az idézőjel nem csak a határon túli magyar pártokra vonatkozik, hanem mindazokra, akik bármibe is beleszólnának, esetleg lehetőségük lehetne beleszólni, esetleg csak úgy elvannak, a határon túl. Mert kockázatot jelentenek. Elveszik a munkahelyet, lenyúlják az egészségügyi szolgáltatást, szavaz(hat)nak itt össze-vissza. 
Emlékeztek még a nem régi esetre, amikor kacagányos-bocskais magyarországiak Horthy-szobor avatójára érkeztek a felvidéki Hodosra? Az ottaniak tiltakoztak, ők csak tudják, hogy miért... Erre az egyik kacagányos beszólt nekik: "Nem vagytok magyarok, csak magyarul beszéltek." Utána, gondolom, ő hazabuszozott az anyaországi otthona biztonságába, a szoborral megajándékozottak meg élhetik tovább "csak magyarul beszélő" kisebbségi mindennapjaikat. (Részletek ITT.)
Na, hát kb. így vagyunk mi kockázatot jelentők. Idézőjelbe tett magyarok.

2017. november 9., csütörtök

Magyar kártya magyar kézben

Hogy mit jelent a "magyar kártya", azt nemigen kell bővebben kifejteni sem az erdélyi, se a többi, elszakított részeken élő magyarnak. Csak tisztázás végett: nem arról a pakliról van szó, melynek lapjaira az 1830-as években Schneider József és Chwalowsky Ödön festők tervezték meg a figurákat, hanem arról a politikai "fegyverről", miszerint a kisebbségben élőket szükség szerint bűnbaknak lehet beállítani, lehet ellenük hergelni, lehet rájuk mutogatni, mintegy elterelve ezzel a figyelmet más, talán fontosabb belpolitikai ügyekről. Nem utolsó sorban pedig lehet választások közeledtével szavazatokat szerezni azzal, ha az ilyen hangvételre fogékony választópolgárok azt hallják, amit hallani akarnak. (Ezekben a percekben, mikor e sorokat írom, éppen egy ebbe a kategóriába illő történet zajlik Kolozsváron: korcsolyapályát építenek a Mátyás-szobor köré, nyilvánvalóan az érintett közösség bosszantására, már megy is a nyilatkozatháború pro és kontra.) 
A fent említett kritériumok szerint tehát nem csak magyar kártyának kell léteznie, hanem mondjuk katalánnak (hogy aktuális legyek), kurdnak, albánnak, stb. Bármennyi is van, azért az lehet a közös jellemző, hogy a "kártya" annak a kezében van, aki az erdő felől áll, tehát erősebb, nagyobb. És más nemzetiségű.
De mi azért mégis csak mások vagyunk. Nekünk van olyan "magyar kártyánk" is, ami magyar kézben van: a párt október utolsó napján tartott nagygyűlésén jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy azok a magyar állampolgárok, akik nem élnek Magyarországon, ne szavazhassanak. Az érvelés már ott megbukik, hogy minden nagykorú magyar állampolgárt megillet a szavazati jog (hacsak bírósági ítélet okán meg nem fosztották attól), más kérdés, hogy, ha rajta múlt volna (mármint a volt miniszterelnökön), nem is lett volna a könnyített honosítás, tehát nem lenne miről beszélni. Ám van, tehát van miről beszélni, neki pedig az lételeme. Hiszen ő is tudja nagyon jól, hogy 1 vagy 2 mandátumról dönthetnek a határon túli szavazók csupán, ellenben a közös teherviselés és felelősségvállalás jelszavai igen jól hangzanak ahhoz, hogy szavazatokat halásszon. Ennek érdekében pedig az a szokatlan eset áll elő (újra, mert emlékezzünk csak a 2004. december 5-i népszavazás kampányára), hogy a magyar kártyát magyar játssza ki a magyar ellen. És ennek megítélésében most tekintsünk el attól, hogy valaki kérelmezte a magyar állampolgárságot vagy nem, igényli-e a szavazati jogot vagy nem.
Hogy megértsd, mi is történik manapság Magyarországon (ide értve minden politikai tényezőt), elmesélek egy történetet. A minap autóztam Debrecen irányába, az országút szélén "lemeszelt" egy rendőr. Megálltam, ahogyan kell, vártam az intézkedést. A fakabát meg csak állt az út közepén és továbbra is integetett. Gondoltam, a mögöttem jövőnek mutatja, hogy ő menjen tovább. Aztán néztünk egymásra: én nem értettem, miért nem történik valami, ő meg nem értette (gondolom), hogy én mit nem értek. Pár másodperc volt az egész, végül odaballagott a lehúzott ablakomhoz és a hivatalosság magabiztosságával kiokosított: azért állítottam meg, mert lehet tovább haladni!
Hogy most már meg ezt sem érted?
Igen, erről beszélek.​