2017. április 26., szerda

Tájékoztatom a nyilvánosságot

Ma délelőtt ébredtem rá, hogy bizony nagy hiányosságot kell pótolnom, illetve ezentúl talán hasznos lenne nem megfeledkezni erről: időnként meg kellene szólalnom bizonyos ügyekben, kinyilvánítanom véleményemet, nehogy valaki azt higgye a végén, hogy nincs. Mármint véleményem, ami ugye egyben azt is jelenti, hogy vagyok. Meg akár azt is sugallhatja, hogy milyen fontos vagyok. Hogy esetleg senkit nem érdekel a véleményem? Na, ne már. Hiszen ha rendszeresen megszólalok, akkor mégiscsak fontos lehetek, akinek nem hagyható figyelmen kívül a véleménye, nemde? Hogy miről kell szólnom? Mindenről. Bármiről. Ami fontos. Úgy mint én.
Akkor neki is fogok.
1. Határozottan tiltakozom az ellen, hogy nagyszabású, éles tüzérségi hadgyakorlatot hajtottak végre kedden Észak-Koreában, a hadsereg megalapításának nyolcvanötödik évfordulója alkalmából. Tiltakozásomat alátámasztja, hogy a kommunista országnak olyan rakétái is vannak, melyek 8000 km hatótávolságúak, tehát simán kilőhetik vele akár az én kéményemet is (bár nem tudom, pontosan hány kilométerre is vagyok tőlük, a Google-térkép nem tudta bemérni a lakásom és Pyongyang közötti pontos távolságot). Kérem az ENSZ-t, tegyen végre valamit, mert ennek nem lesz jó vége.
2. A leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy pár hét óta akár órákat is várakozni kell a határátlépésre a román-magyar határon. Belátom ugyan, hogy szükség van az ellenőrzésre, de tessenek a bűnözőket és egyéb deviáns elemeket (jaj!) úgy elcsípni, hogy a becsületes, érvényes dokumentumokkal, akár sokadjára is határátlépőt nem tartsák fel. Kérem Brüsszelt, legyen belátó ezzel a "szisztematikus ellenőrzési módszerrel", mert különben megtörténhet, hogy megállítják.
3. Üdvözlöm, hogy nagy sikerrel érhet véget a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és az Olasz Űrügynökség (ASI) közös projektje, melynek során a Cassini-misszióban 1997-ben felbocsátott űrszonda hozzásegítette a tudósokat a Szaturnusz jobb megismeréséhez. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a Cassini utolsó köreit rója a bolygó körül, ami után becsapódik abba és megsemmisül. Ugyanakkor példaértékűnek tartom, hogy utolsó erejét kihasználva még visszafordult a Föld felé, egy utolsó felvételt készíteni és hazaküldeni: a szülőföldről nem feledkezett meg, attól 1.400.000.000 kilométer távolságra sem!
    Ha a fentiekkel kapcsolatban valaki bármilyen hasonlóságot fedez fel bármivel, az is csak azt bizonyítja, hogy fontos a véleményem. Ha nem fedez fel hasonlóságot senki semmivel, az is csak azt bizonyítja, hogy ideje volt a szólásnak, mert fontos a véleményem. Üzenetértékű. (Vagy valami ilyesmi.) 
                       A Szaturnusz gyűrűje alól fotózva: az a fényes pont a Föld
                                                 (Fotó: HVG.hu)

2017. április 20., csütörtök

Ha lánckerék taposna...


Egy rendezvényen az úgynevezett "nemzeti oldal" képviselői tartottak beszédeket (szinte mindegy, hogy a határ melyik oldalán). Szakmai szempontomból nincs ezzel baj, pont úgy elkészült a tudósítás, mint máskor, az olvasót nem az én érzelmeim, gondolataim érdeklik, hanem az eseményen történtek (mondjuk, ebben sem vagyok mindig biztos, mármint, hogy az olvasót érdeklik, de, na, meg kell a tudósításnak jelenni, maradjunk ennyiben). Lehet az én "micimackóságom", de már sok-sok éve nem tudok mit kezdeni azokkal a szerintem mű-fogalmakkal, hogy nemzeti oldal, meg polgári oldal. Mitől nemzetibb egy magát oda valló, mint én, csak azért, mert ő bizonyos eszmék iránt el- (vagy le)kötelezett, míg én, ha nem pont úgy, akkor rövid úton akár nemeztáruló is lehetek. Más út - akárcsak vitának helye - nincs!
Visszatérve az eszmefuttatás apropóját adó összejövetelhez, azon egyebek mellett - ahogy illik - könnyes szemmel, a "kényes" részeket nagyobb hangerővel énekelték el Bródy János Ha én rózsa volnék... című dalát. Ilyen rész ugye a lánctalpak taposásáról, meg a "mindenféle szélnek" ellenálló zászlóról szóló. Nem véletlen, hogy ez a dal egyfajta "ellenállási himnusz" lett. Az éneklés közben magam azon tűnődtem, hogy közülük vajon mindenki tudja, ki írta ezt a dalt és mikor, miről? Szabad ezt nekik énekelni így is? De tényleg? Vajon elénekelnék-e az Ezek ugyanazok című dalt is? Vagy látták-e azt a videót, amit a még mindig ugyanaz (hány éve is ugyanaz?) a Bródy osztott meg a minap a miniszterelnöknek címezve, benne egykori önmagával szembesítve a politikust? Utóbbit a művész saját oldalán itt még meg lehet nézni, több, rá hivatkozó portálról - a körülményeket tekintve érthetően - már letiltották...
Tényleg lehet valami ebben a "másik oldal" dologban, csak valószínűleg én ezt is másként gondolom.

2017. április 18., kedd

Repül a, repül a...*

Álltam a benzinkút pénztáránál. Míg soromra vártam, csodáltam a hölgyet, aki nem sokkal előttem fizetett, s már a kávéautomatánál ügyködött. Csodálatomat azzal vívta ki, hogy számomra hihetetlen méretű körmei ellenére valami megfoghatatlan technikával nyomkodta a gombokat. Fogalmam sincs, hogy egyéb tennivalóit - amiket most nem részleteznék - hogyan látja el ezekkel a monstrumokkal?!
Aztán láttam, hogy a kávéspohárral egyensúlyozva ült be éppen az én autóm mellett megtankolt csodamasinába, melynek négy kereke (felni + abroncs), meg mondjuk a két visszapillantója kerülhet annyiba, mint az én masinám, mely - mint mondtam - mellette szerénykedett. Mivel piros, azt is mondhatnám, mellette pironkodott.
Aztán alig telt idő, már a városon kívül repesztettem, amikor ki tudja honnan érkezett mögém, majd az első adandó alkalommal meg is előzött az említett kocsi. Még alig vágott be elém, amikor hirtelen rántottam egyet a kormányon, szerencsére alig valamennyit. Reflex-mozdulat volt, már túl is voltam rajta, mire tudatosult bennem: az váltotta ki, hogy hirtelen repült valami a szélvédőm felé.
Na, mi volt az?
Igen, a papír kávéspohár.
Kiürült, a körmös meg egyszerűen kidobta az ablakon. Egy olyan kocsiban mégse lehet szemetelni.
Az én kis piros kocsim meg megint pironkodott.   
  (*gyerekjáték)
                                            Nem ilyen volt, de ez is szép...