Aki nem tudná véletlenül, hogy milyen nap van a kisvárosban, az
biztos rájönne arról, hogy nagy a sürgés-forgás azok között, kikről
ránézésre megállapítani: jórészt segélyekből élnek. Ezen a napon jár ki a
központból heti rendszerességgel a "segélyes", ilyenkor lehet "intézni a
papírokat". Az iratokról fénymásolat is kell a "doszárba", így
a "szerokszosnál" is nagy a forgalom.
Toprongyos pár áll meg az ajtó előtt. A még gyereknyi anya elengedi a
mellette karistoló, maszatos arcú kislánya kezét, batyujából előszedi
viharvert személyi igazolványát, indul a másolóhoz. Megtorpan, eszébe
jut, hogy nem mehet be égő cigarettával. Kikapja szájából a parázsló
csikket (lehet, nem sokkal korábban lejmolta), odanyújtja a lányának,
majd bemegy az ajtón. A kislány, mintha mi sem lenne természetesebb,
szájához emeli, jókorát szív rajta. A füst meg sem köhögteti, kitaposott
úton mérgezi már a tüdőt. Anyuka, dolga végeztével, visszaveszi az
égve tartott füstölnivalót és mennek dolgukra.
(Illusztráció: hirek.sk)
2015. október 21., szerda
2015. október 15., csütörtök
Amikor örülnének a magyaroknak...
Hallom a szerda reggeli hírekben: balszerencsés volt a magyar
válogatott, a török csapat emberhátrányban és az utolsó percben szerezett góllal vívta ki kedden maga számára a foci EB-re szóló egyenes
ági részvételt, elütve ettől a magyar válogatottat.
Nekem is egy "bal"-lal kezdődő szó jutott erről eszembe. Például annak kapcsán, hogy a selejtező sorozat legelején máris 2-1-es vereséget sikerült begyűjteni hazai pályán az észak-írek ellen tavaly szeptemberben, mintegy sejtetve az elkövetkezőket. Aztán az elmúlt héten, a sorozat végén, hatalmas fegyvertényként ünnepelték egyesek a Feröer-szigetek legyőzését (némelyek a bíráló szavakat egyenesen nemzetellenes merényletnek minősítették), hogy aztán a szigetország amatőrjei által kétszer is legyűrt görögöktől kikapjunk...
Maradt megint a számolgatás, a várakozás, hogy a spanyolok, a törökök, meg a lettek kaparják ki a gesztenyénket.
A Nemzeti Sportban még szívhez szóló üzenet is megjelent a spanyoloknak címezve, hivatkozva például Kubala Lászlóra, Puskás Öcsire, hogy itt az idő "törleszteni" - ha poén volt, akkor frappáns, ha nem viccnek szánták, akkor szánalmas.
Most ellenben még itt a pótselejtező, tehát van a dolognak jó oldala is. Például láthatunk (?) újabb két meccset, ahol a válogatott önerőből bizonyíthatja, ott a helye az EB-n.
Azt hiszem, a magyar csapatot még senki nem óhajtotta jobban ellenfélnek, mint a pótvizsgára váró további hét gárda bármelyike.
A török-izland meccs 89. perce: félúton a labda az izlandi kapuba
Nekem is egy "bal"-lal kezdődő szó jutott erről eszembe. Például annak kapcsán, hogy a selejtező sorozat legelején máris 2-1-es vereséget sikerült begyűjteni hazai pályán az észak-írek ellen tavaly szeptemberben, mintegy sejtetve az elkövetkezőket. Aztán az elmúlt héten, a sorozat végén, hatalmas fegyvertényként ünnepelték egyesek a Feröer-szigetek legyőzését (némelyek a bíráló szavakat egyenesen nemzetellenes merényletnek minősítették), hogy aztán a szigetország amatőrjei által kétszer is legyűrt görögöktől kikapjunk...
Maradt megint a számolgatás, a várakozás, hogy a spanyolok, a törökök, meg a lettek kaparják ki a gesztenyénket.
A Nemzeti Sportban még szívhez szóló üzenet is megjelent a spanyoloknak címezve, hivatkozva például Kubala Lászlóra, Puskás Öcsire, hogy itt az idő "törleszteni" - ha poén volt, akkor frappáns, ha nem viccnek szánták, akkor szánalmas.
Most ellenben még itt a pótselejtező, tehát van a dolognak jó oldala is. Például láthatunk (?) újabb két meccset, ahol a válogatott önerőből bizonyíthatja, ott a helye az EB-n.
Azt hiszem, a magyar csapatot még senki nem óhajtotta jobban ellenfélnek, mint a pótvizsgára váró további hét gárda bármelyike.
A török-izland meccs 89. perce: félúton a labda az izlandi kapuba
Címkék:
EB,
Feröer-szigetek,
foci,
görögök,
Kubala László,
labdarúgás,
lett,
levél,
Nemzeti Sport,
pótselejtező,
Puskás Öcsi,
selejtező,
spanyol,
török,
válogatott,
vereség
2015. október 8., csütörtök
...és többnyire úgy alakul
Olvasom, a terv az volt,
hogy kitelepítik őket otthonaikból. Mert útban voltak. Azt mondták, így
megmenekülhetnek. Akik ezt mondták, már eleve tudták, hogy nagyobbik
részük úgy sem éli túl a költözést. Akkor meg minek bajlódni
velük. Bár azt nem mondták végül, de jobbnak gondolták, hogy ne
is legyen költöztetés, egyszerűen amelyik túléli
a földgyalu tarolását, az ... megmarad. Már ameddig meg tud
maradni a gyökeresen átalakított környezetben. Meg aztán nem is volt idő
bíbelődni velük, hiszen az idő sürgetett, ők meg alig vannak pár
százan az egész világon. Mit a világon?! A világon belül is ezen a
pár tucatnyi kilométeren. Kinek fognak hiányozni,
mikor minden percben teméntelen ember hal meg háborúkban vagy az
éhségtől-szomjúságtól? Jöhetett hát a földgyalu, épülhetett a kerítés.
A kerítések építése
rendszerint bajjal jár. Ki építse? Kinek a telkére? Hol a telekhatár? És
ki ellen?
Mindez már két
szomszéd között is vitát szül.
Mindez két ország között
is vitát szül.
Mindez sok ország és
sok nép között is vitát szül.
Mit számítanak ők, akik
alig vannak pár százan. Hiszen még emberek százai, ezrei,
milliói sem számítanak, ha úgy alakul. És többnyire úgy alakul.
Ráadásul a föld
alatt élnek jobbára, nem is lesz szem előtt a hiányuk. Meg egyáltalán:
amit nem látunk, az nincs. Amit látni kell, azt majd a szemünk elé teszik.
A délvidéki földikutya -
mely az egyedüli gerinces állat, mely a Kárpát-medencében
alakult ki, a Duna-Tisza közötti Homokhátságon és a Vajdaságon kívül sehol a
világon nem fordul elő, tehát vigyázni sem lehet rá máshol - rosszkor rossz
helyen volt. Pontosabban ő volt ott hamarabb, csak az idők változtak. A feje
felett. Megesett az már emberekkel is, hogy tologatták a határ kerítését a
fejük felett.
Nem ritkaság, hogy
élőlények az ilyesmibe belehalnak.
(fotó: termeszetvedelem.hu)2015. október 2., péntek
"Engedjétek hozzám..."
Sok
fiatalt, gyereket egybegyűjtő egyházi rendezvény.
Napsütés, vidámság.
A
sokat látott falak visszhangozzák a zsivajt, a nevetést. A templomok
kárpitja manapság már nem hasad a jókedvű lármától, a taps ütemétől,
a lányministránsok látványától.
A hátsó sor szélén pajkos szemű legény, a
ministránsruhából kilátszó civil öltözék szerény otthonra enged
következtetni. Figyelmét már nem köti le a szentmise, a padon
napfényfürdőző legyek megfogására összpontosít.
"Menjetek
békével!"
Ünnepi menet indul ki a templomból, a sort záró
püspök mosolyogva integet
a visszaintegető gyerekeknek.
Legényünk is félbehagyja a vadászatot, ő
is integet. Hirtelen szemtől szembe, karnyújtásnyira találja
magát a főpappal. Meglepődik, felemelt karja
megáll a levegőben - talán arra gondol, a figyelmetlenség és a légyfogás
miatt neki nem is jár a köszönés. Szemvillanásnyi idő, a püspök pedig
ad egy ötöst, pacsizik a bizonytalanul felé nyúló kis tenyérrel. Akik
látják mosolyognak, a gyerekek nevetnek.
"...mert
ilyeneké az Istennek országa."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)