Nem tudom pontosan mikortól ismertük egymást személyesen, de
valamikor 2004-ben találkozhattunk először, amikor a Bihari Napló
szerkesztőségének tagja lettem.
Azért fontos a "személyesen"
megfogalmazás, mert korábban, amikor még csak a BN olvasója, később
külmunkatársa voltam, már akkor is mindig élvezettel olvastam
zenekritikáit, melyek annak ellenére élvezetesek voltak nekem, a
komolyzenében kutyaütőnek is, mert a stílusa magával ragadó volt.
Sokszor nem is értettem miről van szó, de éreztem, hogy amiről ír, az
nagyon jó, szép és ő nagyon szereti.
Nem tagadom, nagyon jólesett,
amikor kiderült: ő is ismer engem korábbról, pontosabban a BN-ben
megjelent írásaim és fotóm alapján, amit azzal is bizonyított, hogy
olyan jegyzeteimből tudott idézni gondolatokat, melyekre - őszintén -
már én sem mindig emlékeztem...
Aztán, amikor kollégák lettünk - a tegeződést azonnal felajánlotta -,
sokszor megesett, hogy kézzel írott cikkeit én pötyögtem
számítógépbe. Nem lehetett nem szeretni - még ha néha siettünk is volna
- hogy gyakran el is dúdolta nekünk a dallamot, amiről éppen irt. Jó
lesz így? - kérdezte tőlem (!), miközben én (szégyen vagy sem) sokszor azt sem tudtam kicsodának a micsodájáról írunk...
Nem
lehetett megelőzni a köszönéssel, akár utcán találkoztunk, akár a
szerkesztőségben, ahol, mire észrevettem, már nyújtotta is parolára
jellegzetesen keskeny kezét. Mindig napra volt legutóbbi
kommentárjaimmal, vagy éppen cikkeimből idézett, éreztem, tényleg
érdekli amit írok. Mindig dicsért - kinek nem esik az ilyesmi jól, hát
egy ilyen embertől?!
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a
Kossuth rádió néhai "Játék és muzsika tíz percben" című
műsorban hallott feladványokat felismerte-e annak idején? Tréfásan
szinte kikérte magának: mindig mindet! Ne is legyen kétségünk, hogy
biztos így is volt.
Kedves Tuduka Oszkár, megtiszteltetés volt kollégádnak, kicsit talán barátodnak is lenni.
(fotó: erdon.ro)
2015. május 18., hétfő
2015. május 12., kedd
Kártyát, egészségünkre
"Orvosi
ellátást biztosító műanyaglapos okmány" - írja a mindent tudó internetes
lexikon az egészségbiztosítási kártyáról. Előnyeiről kár lenne vitát
nyitni - mármint ott, ahol rendesen működik. Románia nem ilyen ország,
de ebben semmi meglepő nincs, hiszen az elmúlt 26 évben már
megszokhattuk, hogy még a jó ötleteket is úgy vezetik be, hogy azok
tutira félresiklanak. Az egészségbiztosítási kártya kálváriája akár az
"állatorvosi ló", mely négylábún, mint köztudott, minden lehető
kór felismerhető. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, csupán
emlékeztetőül annyit, hogy már a kétségkívül jószándékú ötlet
elfogadtatása sem ment simán, aztán a hozza a posta - nem hozza a posta
huzavona ment, majd az idegbaj szélére sodródtak orvosok és orvosi
adminisztrációt végző asszisztensek, páciensek egyaránt, leginkább akkor
fagyott arcukra az amúgy sem őszinte mosoly, amikor rendszeresen
lefagyott az internetes rendszer. A legutóbbi hírek pedig egyenesen
hihetetlenek: olvasom, hogy némelyek bankautomatákba
tuszkolták kártyáikat, mert elhitték azt az interneten terjesztett
"hírt", hogy az egészségbiztosító mindenkinek saját kártyáján őrzi az
általa befizetett járulékot. Igaz ami igaz, sokan nem is sokat látnak
viszont abból a pénzből szolgáltatás formájában sem,
az a szerencsésebb, aki nem is szorul rá. De ami még jobb: volt, aki a
kártyán található chipet kivágta (!), telefonjába tette, majd nem
értette, miért nem működik. Na, ehhez már türelem, sőt, kézügyesség
kellett. Tulajdonképpen, ha van erőnk mindezt humorosan
nézni, a kártya részben elérte célját, hiszen mint tudjuk, a nevetésnek
gyógyereje van...
.
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)