Kossuthkifli - Ahogy én szeretem

Szégyen, nem szégyen, én pár héttel ezelőttig nem tudtam, hogy létezik a Kossuthkifli című regény. Akkor kezdtem utánanézni, amikor a tévé vetíteni kezdte (mikor máskor, március 15-én) a regényből készült filmsorozatot.
A meghatározás, miszerint magyar történelmi kalandfilm és vígjáték is egyben, illetve hogy némi kossuthkifli szállítása ürügyén 1848-1849-es "kémügy" tárul elénk, továbbá, hogy a rendező az "üvegtigrises" Rudolf Péter, elég volt ahhoz, hogy várjam az első részt. Az most mellékes, hogy éppen a nemzeti ünnepen debütált a nemzeti hírcsatorna, mely aznapra már szolgált éppen elég vígjátékkal...

Szóval, az első rész után nem is értettem pontosan, hogy mit láttam. Ám rövidesen kezembe került a regény, melyet azonmód olvasni kezdtem, így a történetben előrébb kerültem, mint a filmes sztori pergése. Be kell valljam, az olvasottak nagyban hozzájárultak annak megértéséhez, mi miért történik a filmben, sőt, a többedik részt valójában már csak azért néztem, hogy lássam, mi maradt meg benne a könyvből.
Úgy jártam, mint hasonló könyv-film esetekben már nem egyszer: ha nem olvastam volna a könyvet, nem biztos, hogy értettem volna a filmet - persze lehet mindez az én "micimackóságom".
Szinte divattá lett a filmsorozatot már vetítése idején ócsárolni. Én nem akarom sem védeni - nem is igen van szüksége az én védelmemre, sem dicsérni.
Inkább beszéljünk a könyvről.
Zseniális. Ha egy szót akarok mondani róla. Mondom ezt annak tudatában, hogy van olyan ismerősöm, aki néhány fejezet után letette, mondván, hogy olvashatatlan. Nekem nem az volt, sőt. Rendkívül jól szórakoztam.
Minden elismerést megérdemel a szerző Fehér Béla, aki szerintem kolosszális munkát végzett. Egyrészt nem lehetett kis dolog felkutatni azokat a korabeli helyszíneket, ahol a szereplők végig

utaznak Pozsonytól Debrecenig, hiszen hol vannak ma már azok az utak, fogadók, sőt, akár falvak is, másrészt - és ez a legnagyobb érdeme a kötetnek - korabeli nyelvezetet használ, tehát a kifejezéseket is meg kellett találni azokhoz a párbeszédekhez, melyek sokszor éppen ettől- és

magától a stílustól -  lesznek mulatságosak. Nemegyszer hangosan nevettem olvasás közben, aminél nagyobb olvasói elismerés azt hiszem nem is kell. Az olvasás élményéhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy közben a filmbeli színészek hangján hallottam a fejemben a mondatokat, márpedig Haumann Péter, Reviczky Gábor, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy-Molnár Péter és a többiek jó választásnak bizonyultak - tehát, ha a filmnek vannak gyengéi, az nem miattuk van.
Mindezek mellett az sem elhanyagolható, hogy a korabeli viszonyokból is ízelítőt kapunk, például, hogy az emberi gyengeségek akkor is pont úgy mozdították a világot előre vagy hátra, hogy a titkosszolgálat akkor is éppen úgy "befigyelt" az életünkbe a saját módszereivel és a történelmi személyiségek megítélése kortársaik által korántsem volt olyan egyértelmű (és lelkesen hazafias), mint ahogyan azt az utókor láttatni szereti, persze saját politikai érdekeinek megfelelően.
Hogy olyat is mondjak, ami nem teljesen tetszett, az a "népmesei elemek" beemelése a történetbe, de ezzel együtt lesz teljes a történet, és így tesz eleget annak a meghatározásnak is, miszerint ez egy Jókai-paródia is egyben (erre én magamtól nem jöttem volna rá).
Szóval, aki egy-két fejezet után nem teszi le a könyvet, annak biztosan bejön annak stílusa, akkor pedig biztosra vehető, hogy jól fog szórakozni. 
A magam részéről csak ajánlani tudom. 

                           Jelenet a filmből: gyászkocsi és huszárok (fotó: mediaklikk.hu)
 

Óvatos falatozó

Lanyhulóban volt a vásárlói roham, az eladók kicsit szusszantak, volt idejük pár szót is váltani egymással. A legkevésbé figyeltek a talán 8-10 éves legényre, aki már hosszabb idő óta szemezett a pultra kirakott, ínycsiklandóan mutató, ízlésesen elrendezett "katonákkal". Valami húsipari cég reklámozta egyik új felvágottját, a fogpiszkálókra a kis húsfalatkák alá-fölé sajtdarabkákat is tűztek. A cekkerekkel vonuló háziasszonyok nem sok ügyet vetettek a nasira, a nyomukban caplató férfiak egyike-másika azért elvett egyet-egyet. Ha a legényke kopottas ruházatát, maszatos arcát vesszük alapul, akkor igen régen ülhetett terített asztal mellet, most azonban pár jó falatra volt kilátás. Óvatosan megközelítette a pultot és látva, hogy senki sem figyelmez rá, leemelt egy kóstolót. Gyorsan befalta, mintha attól félne, hogy valaki visszakéri, ha nem elég gyors. De nem történt semmi, így hát újabbat, majd újabbat vett el, és már nyugodtan rágcsált. Gyűltek a fogpiszkálók a markában, nem kockáztatta meg, hogy a kukáig menjen velük, mert ki tudja, lehet, egy újabb roham a tálca ellen már feltűnést keltene. Valamit mégiscsak kezdeni kellett a fogpiszkálókkal, s mert csak úgy leszórni nem akarta, hát szépen elkezdte visszaszurkálni őket a meghagyott falatokba, melyek így már sündisznó-szerűen néztek ki. Mint ki jól végezte dolgát, indult kifelé az áruházból. Az ajtó mellett még megállt, kivette a kukából azt a félig telt üdítős palackot, amit már korábban kiszemelt.

                                                     (Illusztráció)

Variációk egy balesetre

Szombatról vasárnapra virradóra történt az a baleset Érmihályfalva és Értarcsa között, amiről a cikkem az erdon.ro - n olvasható.
A szerencsétlenség tragikus, hiszen a gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette, ellenben azt kell mondanom, hogy eddig még nem kirívó, hiszen csak Bihar megyében is volt ezen a hét végén több, halálos áldozatot követelő baleset. Ellenben a tragédia olyan látványt is produkált - már elnézést a kifejezésért -, hogy emiatt felkeltette a média érdeklődését. Azt hiszem nem lőttem túl a célon, mikor úgy fogalmaztam, hogy akciófilmekben sem látni olyat, hogy a roncs így fennakadjon a fán. Távol álljon tőlem a kegyeletsértés, de amikor vasárnap reggel megláttam távolról a helyszínt, az volt az első gondolatom, hogy ez vagy valami morbid vicc és egyéni humorral megáldott fickók így üzennek valakinek, vagy egy sajátos installáció.
A "látvány" tehát felkeltette a média érdeklődését a határ mindkét oldalán. Néhány hírportálra én is rákattintottam kíváncsiságomban, lássuk, mit írnak. Hát nagyjából mind az én mondataimat variálja a fotóimmal körítve, azonban érdekes megfigyelni, hogy milyen módon és már a címekből is kiderül: melyik bulvárosabb, melyik komolyabb portál. Ínyencség, hogy például a maszol.ro a nyíregyházi szon.hu - ra hivatkozva vette át a hírt, ami így oda-vissza cikázott egyet a határon.
Cikkemben így fogalmaztam: "A balesetet követő napon Érmihályfalván városszerte téma volt a tragédia. Az utcai hírmondó szerint...." - és ezzel arra utaltam (szerintem egyértelműen), hogy mit beszélnek az emberek. Ezt a vezess.hu úgy értelmezte, hogy a városban létezik egy Utcai hírmondó című újság :)
A fentiek mellett még pár variáció, közel sem a teljesség igényével:
Blikk     HVG      LAJK      VS.HU    hirek24.hu   origo.hu
Hát ilyesmi kell manapság, hogy tuti felfigyeljenek ránk...

                         Néhány on-line cikk kinyomtatva