Ráharaptak a lehetőségre

Nincs abban semmi szokatlan, ha egy nagy sporteseményen nem csak a teljesítmények keltik fel az érdeklődést, hanem a pályán kívüli, esetleg az azon belüli, de nem oda való események is. Bár már nem is tudom: az, hogy a labdarúgó világbajnokságon az uruguayi Suárez megharapta meccs közben az ellenfél egy játékosát (ezúttal az olasz Chellinit), mondható-e szokatlannak, hiszen korábban már kétszer is élt ezzel a foci szabálykönyvében nem igazán körülírt küzdési módszerrel. A dél-amerikai csatár "szokása" felkeltette több fogadóiroda érdeklődését is, és tengernyi lehetőség mellett sanszot adtak a nyerésre azoknak, akik bíztak Suárez ösztöneiben. És nem csalatkoztak: a hírügynökségi jelentések szerint világszerte 167-en tippeltek arra, hogy a vébé alatt Suárez valakit, valamikor megharap. Például egy svéd és egy norvég fogadónak is bejött a dolog, a svéd fiatalember mintegy 35 lejnyi koronát kockáztatva 175-szörös nyereményt markolhatott fel, míg egy norvég fogadó 15 lejnyi összegből 2500-at vághatott zsebre. "Mindig örülünk, ha egy különleges fogadási lehetőséget kínálhatunk a velünk játszóknak, az meg igazán különleges, ha valaki mer is fogadni erre, ráadásul nyer is", írta közleményében az egyik fogadóiroda. A norvég nyertes a nyereményből állítólag el akar utazni egy angliai bajnokira, és ha összejön, akár személyesen is megköszöni az ehhez nyújtott közreműködést a Liverpoolban játszó Suáreznek. Csak aztán nehogy a nagy örömködés harapdálózásba forduljon. Mert ki merne arra fogadni, hogy nem?

 Chellini mutatja, milyen nyomokat hagyott vállán a harapás, mely a második kép tanúsága szerint Suáreznek is fájt

Fel a kalappal

Az 1950-es években sokan telepedtek ki az ígéret földjére azok közül, akik túlélték, hogy a második világháborúban ki akarták irtani fajtájukat. Aztán, amikor már látogatóba visszajöhettek szülőföldjükre, az egykori jószomszédoknak (mert bárki bármit mond ma, akkor bizony jellemzően jó szomszédok voltak) sok furcsát meséltek az "ámerikai" életről. Például hitetlenkedve hallgatták a honiak, hogy az Óperencián túl jól teszi, aki állandóan zárva tartja a lakását, mert egykönnyen kipakolják hívatlan látogatók. Sőt, világos nappal a nyílt utcán letépik az emberről a nyakláncot, elrohannak kézitáskájával. Ma már mi is messze vagyunk attól, amikor például faluhelyen elég volt az ajtó előtt keresztbe tenni a seprűt, és mindenki tudta: a háziak házon kívül vannak, és senki nem lépte át a küszöböt. Ahogyan az lenni szokott, a rossz dolgok inkább előbb, mint utóbb "begyűrűznek" hozzánk. Egy ismerősömmel történt, hogy miközben az utcán ballagott, egy mellette elrohanó fiatal kikapta kezéből a retiküljét. A hölgy nem vesztette el lélekjelenlétét, és félig tréfásan, félig szomorúan szólt utána: rossz vásárt csinált, mert a kiszolgált táskában ő sem talált semmit indulás előtt, pedig alaposan kiforgatta. Erre a fiatal megállt, sőt, vissza is adta a kézitáskát, majd, miközben már szinte barátságot kötöttek, elmondta, hogy ő biza jobb fogásra számított, látván a sétáló hölgy fején a kalapot, ami a gazdagság képzetét keltette benne. Mondhatnám azt is a fentiek alapján, hogy olyan kalappal köszönünk, amilyen van. Ami a szebb időket idézi. Amikor Amerika még messze volt. 

                                                                                                              (Illusztráció: e-etikett.hu)

Császár a kispadon

E sorok születése előtt pár nappal a magyar labdarúgó válogatott nagy kínok között legyőzte Albániát, egy tizenegyesből szerzett góllal. Örültek a fiúk, örült Pintér Attila szövetségi kapitány is, akinek ebben a minőségében ez volt első győzelme. Egykoron, mondjuk az eddigi egyetlen aranylabdás magyar focista, a császárnak becézett Albert Flórián idejében egy ilyen győzelem vereséggel ért volna fel. Nemrég, amikor az Albert-relikviákból kiállítás nyílt Nagyváradon, Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club és az Albert Flórián Alapítvány kuratóriumának elnöke mondta: "Albert Flórián nagyon egyszerű módon élt, azt gondolta, hogy jónak lenni jó. Ma, amikor Európában egy másik értékrend zajlik, a jónak lenni jó egyre kevésbé számít. Hű volt hazájához, ebben a feloldott erkölcsi világban hű volt a családjához és a klubjához, olyan életet élt, amely példát jelenthet számunkra is." Az FTC felújított, a császár nevét viselő stadionja a hírek szerint augusztusban nyitja meg kapuit, 22.500 néző befogadására lesz alkalmas. Ugyancsak a hírek szerint át is keresztelik: 10 év alatt 5 milliárd forintot fizet a csapatot már eddig is támogató Groupama Garancia Biztosító azért, hogy a stadiont ez idő alatt Groupama Arénának nevezzék. Nem szokatlan ez a komoly bevételt hozó eljárás, gondoljunk csak a Bayern München Allianz Arénájára. Nem feledkeznek meg azért Albert Flóriánról, a továbbiakban a klub Népligeti edzőközpontja viseli a nevét. Úgy tűnik tehát, igaza volt Kubatov Gábornak: a jónak lenni jó tényleg egyre kevésbé számít, ebben a feloldott erkölcsi világban a forintok milliárdjai egy sorral hátrébb, stílszerűen szólva, a kispadra ültetik a császárt.

                         Átkeresztelik az augusztusra elkészülő Fradi stadiont (fotó: fradi.hu)

Fekete zebra

Talán ismered a Madagaszkár című rajzfilmet, melynek történetét most nem fogom elmondani, csupán annyit, hogy szerepel benne egy kedves zebra, kinek Marty a neve. Nos, ez a Marty adott pillanatban elbújik egy zebracsorda sokaságában, hogy barátai ne találják meg. Természetesen megtalálják, és kedves indoklásuk szerint azért, mert míg a többség fekete alapon fehér csíkos, addig Marty fehér alapon fekete csíkos. 
Valami hasonló zebracsík-kalamajkának lehetnek tanúi a napokban Érmihályfalva lakói is, akik a Városháza környékén közlekednek gyalogosként. Az elöljáróság előtt elhaladó nemzetközi úton annak karbantartói nemrégiben újra festették az jelzéseket (folytonos és szaggatott középvonalat, szélső vonalat), ennek részeként a zebrákat is. Igen ám, de néhány nap alatt több gyalogátkelő helyét is változtatták, akár úgy is, hogy a meglévőt lekenték feketére, máshová újat varázsoltak fehérrel. Másnapra a fehér fekete lett, a fekete fehér, aztán újra vissza. A gyalogos meg csak néz, már, ha észreveszi a változást. Olyan is volt, aki rutinból lépdelve már az út felénél járt, akkor vette észre, hogy ahol tegnap még szabályosan kelt át, ott most tilosban van. Így eshet meg, hogy van néhány "fekete" zebra, olyan is, amelyik mellett még közlekedési tábla is áll. 

Most akkor kinek higgyünk? Fekete alapon fehér, vagy világos alapon fekete?

Kiíratom az újságba

Mióta csak újságírónak mondanak, mindig kerestek meg panaszosok azzal, hogy bizonyos ügyeket "kiírassanak az újságba". Mert az szerintük úgy megy, hogy nekik igazuk van, az újságíró írja meg, de lehetőleg csak az ő verziójukat, és lehetőleg nevük említése nélkül, nehogy esetleg bajuk legyen belőle. Ennek fokozott változata, amikor jön a "fenyegetőzés", miszerint majd ők kihívják a tévét. A nagyszájúskodók aztán legtöbbször visszakoznak, amikor kiderül: magára valamit adó szerkesztőségnek még a közlés mellőzése mellett is kell a panaszos neve, akinek vállalnia kell a felelősséget önmagáért, ha úgy adódik. Újabban van egy tovább fokozott változat: már nem elég az újság, a tévé, akár az Európai Unióhoz fordulással is fenyegetőzik az, aki szerint a fülemüle füttye márpedig az övé! 
Elvégre demmokrácija van, meg ejurópajiúnijó! 
Tévedés ne essék, nem azzal van a baj, ha valakinek van véleménye, sőt, ez lenne a normális. Inkább azzal, ha nem ismer el más véleményt, párbeszédnek helye nincs, a másikat el kell taposni. Ez már nem normális. Ahogyan az sem, hogy mindig vannak, akik szítják a tüzet, kapva az alkalmon, amikor egy kis önigazoló látszat-demokráciaféltésre lehetőség adódik. 
Hogy egyszer esetleg felrebben a fülemüle, odalesz a fütty, de megmarad a rossz szomszédság? 
Sebaj, majd kiíratjuk az újságba.