Öröm a családban

Részt vesz-e valaki a politikában, vagy sem, vagy csak érdeklik-e annak hírei, vagy sem, bárki megelégedéssel könyvelhette el, hogy egy újabb sikeres (EP-képviselő) választás után vagyunk. Például Magyarországon az egy MSZP kivételével mindenki ünnepelt, a kormánypárt a fölényes sikert, a kisebbek, hogy egyrészt a második politikai erővé léptek elő, vagy azt, hogy az ellenzékiek között lettek másodikak itt-ott. Romániában is sok helyen ünnepelhettek, nem csak a pártok berkeiben, de akár családi körben is. Hiszen megfigyelhető, hogy ahol legalább egy "tehetséges" politikus van, ott ez a pereputty több tagjára is átragad. Olvasom, hogy egyik-másik csúcs-politikus felesége is ingázni fog Brüsszelbe, nem hiába mondják, hogy minden sikeres férfi mögött ott egy erős nő (aki szintén nem jár rosszul). Aztán ott vannak a politikusi majdnem-családtag tanácsadók, akik ugyancsak jó tanácsokat adhatnak, hiszen közülük is jópár bérletet váltott a brüsszeli járatra, és az EP-pénztárhoz. Az ünneplésre csak egy apró árnyék vetül(het), hogy a szavazásra jogosultak alig harmadát - negyedét érdekelte, hogy ki megy Brüsszelbe. De ez már a nép baja, magára vessen. Örüljön, hogy nem váltják le. 

Mese a szegény ember tehenéről

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy falu. A falu legszélső házában lakó szegény ember egy reggelen arra ébredt, hogy a pajtából szőrén-szálán eltűnt a tehene. Csodálkozott erősen a szegény ember, hogyan történhetett meg, hogy ő egy mukkot sem vett észre az egészből, talán bizony ufók látogatták meg?! Aztán teltek múltak a napok, és a szegény ember hírét vette, hogy mások is jártak hasonlóan, sőt, nem csak az ő falujában, de a környéken is. Gondolta, elmegy a perzekútorhoz, hogy ugyanbiza tenni kellene valamit, hátha mégse földönkívüliek, hanem nagyon is földiek űzik a csúfságot, meg aztán a lábasjószág mégse egy fabatka, amit gatyája korcába rejt az ember. A perzekútor egyebet nem tett, csak megcsóválta a fejét, igaz, azt nagyon szolgálatkészen. Erre a szegény ember összeszövetkezett más szegény emberekkel, és lesben állva megfigyelték a tolvajokat, el is jutva egy már messzebbi faluba, és uramfia, mit láttak? Hát bizony azt, hogy állataikat nagy szakértelemmel arra szánják, amire ők is akarták: levágták. A körülményekből arra is következtettek, bár nem voltak nyomozó szakemberek, hogy a hevenyészett mészárszékre nemigen adta pecsétjét a járásbíró, meg dézsmát sem igen szed utána senki. Elszörnyedve látták olyan jámbor állatok csontvázait is, melyeket mifelénk csak házőrzésre, meg csorda körüli csaholásra tartanak, evésre csak a messzi kínai császár udvarában. Ám a szegény emberek csapata hiába instanciázott, senki füle botját sem mozdította a nagyurak közül, és ebből azt értették, hogy ne is nagyon pellengérezzék magukat, nehogy végül ők kerüljenek kalodába. Így történt, hogy mesévé vált a történet, és aki nem hiszi, már talán az sem tudna azóta utána járni.

                                                                              (Illusztráció: canadahun.com)

Már a szakállas nő sem a régi...

Régen a városról falura, faluról városra cihelődő mutatványos sátrának egyik látványossága volt a szakállas nő, úgy mint a bikafejű férfi, vagy a kétfejű gyerek. Fillérekért mutogatták őket, mint a bazári majmot.
Változott a világ, már a szakállas nő se a régi. Ma már a szakállas nő - férfi. Vagyis a fene meg tudja mán'.
Tavaly előtt a második helyen végzett orosz nagymamák csapatán, a Buranovszkije Babuskin élcelődtem, meg ezen az egész Eurovíziós Dalfesztiválon. Ajánlottam, hogy esetleg lehetne indítani Uhrin Benedeket, vagy talán egy kóbor kutya - árva gyerek duót, ami jobban hatna a szavazókra. Tévedtem. Én tévedtem?
Az 59. dalfesztiválon győztesnek kihozott Conchita úr (ahogyan Gundel Takács Gábor műsorvezető nevezte) olyan mint egy elfuserált Barbie baba, akit összerakáskor elnéztek a kínai bérmunkások, és rossz fejet tettek a többi részhez. A mélypont az volt szerintem, amikor a pontok számlálása közben adta a meghatott hölgyet, és puszit is dobott a kamera felé - nem győztem félreugrani a tévé elől.
A díj átvételekor azt nyilatkozta, hogy: "(...) Megállíthatatlanok vagyunk." Na, ettől félek én is.
Nesze neked, Európa. Mindenkit magunkra szabadítunk, mert olyan marha nagyon toleránsak vagyunk.
Magyarország jövőre indíthatná (már csak, hogy ne hagyjam abba az ajánlatokat) a Fekete Pákó - Terry Black alkotta párost, ezzel több pontban is megfelelne a kirajzolódni látszó elvárásoknak.

                Dániában volt a verseny - A győztes fotóját inkább nem reklámozom....

Különös, különös ünnepség volt

Ballagáson voltam a minap, a határ túloldalán már búcsúznak a véndiákok. 
Nem tudom, általános szokás-e ott ez, de mondhatom, ahol én voltam, ott furcsa tapasztalatokat szereztem. Például 11 órára hirdették meg az ünnepség kezdetét, és nem átallottak azt pontban 11 órakor meg is kezdeni. Aztán alig voltak beszédek. A végzősök nevében, majd az őket búcsúztató eggyel fiatalabb generáció képviseletében egy-egy diák beszélt röviden és meghatóan úgy, hogy az egyben humoros is volt. És az igazgató is megengedte magának a közvetlen, könnyed hangnemű búcsúztatást, lazán, röviden, miközben senkit nem láttam a körülöttem állók közül az óráját vizslatni. Nem szólalt fel nem hogy több, de egyetlen árva politikus sem, sőt, - a Teremtő bűnükül ne vegye -, egy pap sem. Alig néhány jutalmat adtak át a kiemelkedően teljesített diákoknak, azok közül is csak a végzősöknek, erre tanév közben, meg nemzeti ünnepeken bőven van alkalom sort keríteni. Csupán egy diák mondott verset, s talán ha két vagy három énekszám hangzott el. A tűző nap elől fák árnyékába lehetett húzódni, és még székek is várták azokat, akik le akartak ülni. Sokan nem is gondoltak erre, hiszen az első pillanattól az utolsóig pontosan csak 45 perc telt el, miközben mindig történt valami, ami lekötötte a figyelmet. Ennyi idő alatt még arra sem volt elég lehetőség, hogy az izgalom és a fülledt meleg együttes hatására egy fél padsornyi ünnepelt kiájuljon a sorból. 
Szóval, mondom, furcsa egy ünnepség volt.
És tessenek elhinni, mindennek ellenére pont úgy volt meghatottság, könny és boldogság, gratuláció és virágtenger, mintha egészen másként lett volna. 
Sőt, talán még inkább.