2014. január 28., kedd

Telefonüzenet, leírva

"Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással" - írta Karinthy Frigyes. Manapság én már (kis túlzással) megtehetem, hogy a számítógép előtt ülve barangolok a Google-térképen, bóklászom mondjuk a saját utcámon, benézek az ablakomon, és meglesem magamat, amint barangolok a Google-térképen, bóklászom a saját utcámon, és látom magam, ahogyan benézek az ablakomon. Szóval, ilyen bárki számára adott technikai lehetőségek mellett már nem az a kérdés, hogy megfigyel-e a "nagy testvér", hanem, hogy megéri-e neki? Kimondottan bosszant, amikor mobiltelefonálás közben háttérzajokból hallom, hogy nem ketten vagyunk vonalban. Volt már eset, mikor vonalas telefonon egy harmadik fél óvatlanul közbeszólt, beszélgetőpartneremmel meg egymást kérdezgettük, hogy akkor most mi van? Az is érdekes, amikor a mobiltelefon kijelzője szerint azt csörgettem meg, akit valóban akartam, de egy ismeretlen vette fel, téves hívást emlegetve. Friss élményem - ami most írásra késztetett -, hogy éjjel a vonalas készülék hangjára ébredtem. Nem, nem csengett, hanem erőteljesen kattogott, mintha valaki "odabent" fészkelődne, vagy a gombokat rendezgetné. Ekkor gondoltam arra, hogy rendhagyó módon nem telefonon, hanem ebben a formában hagyok "telefonüzenetet": ha véletlenül eddig pazarolta rám valaki az adófizetők pénzét, ezután ne tegye, én mondom, nem éri meg. Ha mégis kíváncsi valamire, egyszerűen kérdezze meg. Becs'szóra megmondom. De tessenek hagyni aludni. 


                                                                     (Illusztráció: aprotuti.hu)

2014. január 18., szombat

Bezzeg a mindenkori fiatalok

Egy pedagógus ismerősöm mondogatja, hogy a mai (mindenkori) ifjúság olyan, amilyennek (mindenkori) nevelői (pedagógusai, szülei) nevelik. Így szereti vagy nem szereti az irodalmat, a zenét, a sportot, tiszteli vagy nem az időseket, a másik nemet, védi vagy nem a környezetét, stb. Ebből következik: nem érdemes azt mondogatni, hogy "bezzeg az én időmben". Nemrég egy komolyzenei koncerten tűnődtem ezen, ahol a publikum jó kétharmada iskolás korú volt. Örömteli, de kétségeim voltak a többség érdeklődésének őszinteségét illetően, látva a zizegő csipszes zacskókat, nyitáskor sziszegő italos flakonokat a kezükben. Ezt aztán be is igazolta az idő múlásával erőteljesedő izgés-mozgás, pusmogás, az okostelefonok fészbuk-fénye. És itt a dilemma: nekünk semmi se jó. Ha foghíjas a nézőtér, hiányoljuk a fiatalokat. Ha tele van velük, az sem jó, mert látványosan nem érdekli őket. Később Földes László Hobó koncertjén tűnt úgy, kevesen szerénykedünk mi, régebbi fiatalok, ám a művész nem értette az értetlenkedést: őt nem zavarja, hányan ülnek a reflektor túloldalán, csak nyitott szívvel legyenek ott. Újabb élmény, amikor egy fiatal színművész a fiatalokra hangolódva adott elő egy klasszikust. Igaz, erőteljesen formabontó stílusban, de kétségtelenül átütő sikerrel, ami őt igazolta. Érdemes-e háborogni? Mások-e a fiatalok? De hiszen az idősek sem a régiek már. A büszke nagymama manapság már nem a "véletlenül" mindig nála lévő fotókon mutatja unokáit, hanem telefonja érintőképernyőjén lapozgat.

Molnár Bence színművész "A helység kalapácsa" feldolgozott előadása közben, Érmihályfalván

2014. január 5., vasárnap

Meztelen valóság

Saját autó időleges híján nemrég autóstoppal utaztam. Ismeretlen hölgy ült a volánnál, láthatóan (és érezhetően) nem rég óta volt jogsija, férje hagyta, oldja meg maga a helyzeteket. Adott pillanatban egy fiatal nő integetett az országút széléről. Sofőröm jóindulatúan, és az említett tapasztalatlanságnak betudhatóan, azonnal lassított, ám miközben magam is elmosolyodtam, a férj csendesen rászólt, nehogy megálljon már, s míg elsuhantunk a durván rúzsozott nő mellett, elmagyarázta nejének, hogy az illető mivégre ácsorog. Elszörnyedő fuvarozómnak, mint gyakori útrovó, bizony sokkal pikánsabb eseteket is tudtam volna mesélni, de féltem, árokba rántja a kocsit, aztán jól nézünk ki. A veszély elmúlt, íme egy nyári eset. Magam fogtam a kormánykereket, és egy olyan útszakaszon, ahol az üzleti életben nélkülözhetetlen megbízhatósággal mindig állnak a vártán "hölgyek", az egyik állandó munkavállaló feltételezhetően árfolyam-egyeztetést végezett egy kamionossal. Tovasuhanva úgy tűnt, a nekem háttal álló hölgy olyannyira rövid ruhát viselt, hogy az dereka alatt azonmód véget is ért, sőt, ...nem is viselt mást. Jó fertályóra múlva megbizonyosodhattam, nincs baj a szememmel: jöttem visszafelé, a kamionnak már hűlt helye volt, ellenben a hölgy immár arccal - és nem csak - a forgalomnak állt. Hát, mit mondjak? Erre konkrétan lehet mondani: meztelen valóság... 
Más. Nemrégiben kezembe került egy bírságlap, amelyben a rend őre jegyzőkönyvbe vette, hogy bizonyos hölgyet egy nemzetközi úton tetten ért, amikor az szexuális szolgáltatásainak igénybevételére csábított "hímnemű személyeket" (persoane de sex masculin). Az akkurátusan kitöltött űrlap nem csak a vonatkozó törvényt taglalta, de nagyon életszerűen azt is, mit ajánlott fel a hölgy reménybeli ügyfeleinek. Komolyan mondom, már csak egy árlista hiányzott, mint csatolmány. 
Február elsejétől a prostitúciót bűncselekményből szabálysértéssé enyhítik, büntetése börtönről (hallott valaki vonatkozó bebörtönzésről?) pénzbírságra változik. Még mondja valaki, hogy nem az igények szerint módosítják a törvényeket ebben az országban.


                                                                                          (Illusztráció: magyarhirlap.hu)