Nyitott kapus meccs

Labdarúgó Bajnokok Ligája döntő, Wembley stadion, 2013. május 25., London.
A Bayern München 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot.
Lendületes játék, látvány, gólok, kimaradt helyzetek, emlékezetes pillanatok.
Örömittas győztesek, elkeseredett vesztesek.
...és még valami.
Az érmek és kupák átadása után (de már talán előtte is), a bajor csapat játékosai - akik ma már a legtermészetesebb módon a világ minden tájáról érkeztek Münchenbe - nemzeteik zászlaiba burkolózva ünnepeltek. A piros mezekre rákerült a brazil, a horvát, a francia, a svájci, a kolumbiai lobogó. Azt hiszem, éppen a németet nem láttam. De kit zavart ez? Láthatóan senkit. Összeölelkezett a szőke német a göndör afrikaival. A lelátón nem égettek zászlót, nem szidtak hatalmas transzparensen senkit. A sajtóban nem jelentek meg másnap gyűlölködő írások.
Jobb helyeken így megy ez.
Nyitott kapus meccs volt.

                                       A győztesek a BL-kupával       (fotó: nemzetisport.hu)

Közös dolgaink

A XXI. Nyíló Akác Napok sok találkozásra is alkalmat adott.
Például a határ túlsó oldaláról, nem is olyan messziről érkezett egy vendég őszintén rácsodálkozott a "határon túli" életre. 2013 májusában. Nem lekicsinylően, nem lekezelően, nem álszent módon, egyszerűen, majdhogynem tátott szájjal hallgatta, hogy mit is jelentett az 1989 előtti romániai magyar lét, és mit jelent azóta. Érdeklődve figyelte, mert egyszerűen alig tud róla. Rólunk. Mert ott, ahol ő lakik, erről beszélni senki nem tartja sem feladatának, sem kötelességének, talán értelmét sem látja. Ott ez csak akkor téma, ha a politika pillanatnyi érdeke megkívánja, mert éppen vagy szeretni kell bennünket, vagy riogatni velünk.
Egy másik találkozás, ami talán még megdöbbentőbb.
Erdélyből Magyarországra költözött "hazánkfia" felháborítónak tartja, hogy jelenleg akár egy peták költség nélkül lehet bárki magyar állampolgár, miközben ugyanez évekkel ezelőtt neki több százezer forintjába került. Igazságtalanságot emleget, és úgy érzem - bár nem mondja ki - legszívesebben "lerománozna", ahogyan talán vele is tették, amikor még ő is csak turista volt.
Élünk egymás mellett, magyarok és magyarok, sokszor rácsodálkozva, máskor acsarkodva egymásra. Pedig  - József Attilát megidézve - rendezni végre saját közös dolgainkat, ez lenne a mi munkák.
Ami nem is kevés.
És egyre sürgősebb.

Határontúliság, ami összeköt

Egy késő esti rádiós beszélgetésben Rúzsa Magdi volt a riportalany.
Bevallom, elfogult vagyok az énekesnővel szemben, a legkimagaslóbb tehetségnek érzem, akit sikerült a már futószalagon gyártott tehetségkutatókon valaha felfedezni. Ehhez járul szimpatikus személyisége, amit személyes találkozás során is megtapasztalhattam már.

                        Rúzsa Magdi 2007. októberében Nagyváradon, sajtótájékoztatón...
 
Az említett beszélgetés meghallgatása csak erősített meggyőződésemben.
Felelevenítette, hogy végzettsége szerint bába, és mint vajdasági magyar lánynak egy macedón cigányasszonyhoz, illetve annak gyermekéhez fűződik legemlékezetesebb "szülése". Egy szeletke a kelet-európai szivárványból...

                                         ...majd a színházban tartott koncertjén 

Felidézte, hogy hátizsákját felpakolva hogyan próbált szerencsét a tehetségkutatón, és micsoda élményt jelentett neki, a határon túlinak, a győzelem. Arról pedig még most is hallható meghatódottsággal beszélt, hogy mindannak tetejébe egy éven belül Magyarországot képviselhette az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Ő, a határon túli!
Kilencedik lett, ám elnyerte 17 éves korában írt dalával a szerzők díját. Ennek átvételekor a magyar zászlóba burkolózhatott, Magyarország volt ő akkor egy pillanatra a világ előtt.
Ő, a határon túli.
Aki nem is volt akkor még magyar állampolgár!
Én, a szintén határon túli, e sorok írásakor is lúdbőrös lettem, pedig csak a billentyűzetet koptatom, sem színpadon nem állok, a világ se nagyon ügyel rám.
Azt hiszem, a "határontúliság" az, ami kiváltja ezt, az az érzés, amit csak a határon túli érez igazán, ami összeköt. Túl érzelgős lennék? Ha ez azt jelenti, akkor vállalom. Sőt, úgy gondolom, ez olyan "határontúli" érték. Amit veszélyeztetnek azok, akik elhintik köztünk a gyűlölködés apró, csillogó magvait. Hát, ezektől is lúdbőrös leszek.
De ez már egy egészen más érzés!