2013. december 27., péntek

A szeretet himnusza, 2013.

Advent ideje a várakozás ideje. Az újságírónak is. Kíváncsian várakozik, hogy össze tudja-e egyeztetni a fizikailag nem sokszorosítható idejét azokkal a programokkal, ahol jelenlétében akarják túlcsorduló szeretetüket megosztani "illetékesek" a "rászorulókkal". 
Ajándékoktól roskadoznak a puttonyok. 
A jókívánságok tengeri kígyóként nyúlnak. 
Olyanok is fejünkhöz vágják újévi jókívánságaikat, akik nélkül nyilvánvalóan boldogabb lenne az új évünk. 
Egyik program a másikat éri. Szeretet szeretet hátán. 
"Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
 Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.
- Pláne, ha még nem is írnak róla.

2013. december 15., vasárnap

Mondd, te mit választanál?

Figyelem! Aki még nem olvasta Dan Brown: Inferno című könyvét, de szándékszik, az az alábbiakat ne olvassa el, mert poéngyilkos tartalom következik!

Nyíregyházán, a Libri könyvesboltban kifüggesztett táblán láttam tegnap, hogy a sikerkönyve(i)k listáját Kálmán Olga: Egyenes beszéd című kötete vezeti, majd következik Dan Brown: Inferno-ja. 
Utóbbit éppen tegnap este fejeztem be. Ugyanarra a kaptafára íródott, mint A da Vinci kód, Az elveszett jelkép, vagy az Angyalok és démonok, de vitathatatlanul izgalmas. Leginkább google mellett ülve érdemes olvasni, és rögtön nézni a helyszíneket, alkotásokat, épületeket.
Vissza az Inferno-ra. Aki nem olvasta, és nem is akarja, annak a lényeg: a "rosszfiú" felismeri, az emberiséget fenyegető végzetes veszély önnön túlszaporodása, amit a bolygó már nem bír el. Megoldást dolgoz ki, és végül kiderül, nem járványt szabadit el, hanem egy olyan génmódosítást (vagy valami hasonlót), ami által a világ népességének egyharmada terméketlenné válik, és ez a jövőben is így marad, visszaállítva egyfajta természet- ember egyensúlyt. Hogy kik lesznek az egyharmadban, az véletlenszerű. A kötet főszereplői ennek kiderülése után inkább úgy foglalnak állást, hogy ez megfelelő megoldás lehetne.
Menet közben azonban még van olyan variáns, hogy a megoldás egyszerűen "ritkítani" a lakosságot. Igen, halálról van szó, ugyanazzal a módszerrel, vagyis véletlenszerűen kiválasztani az áldozatokat. 
"Ha lenne egy gomb, aminek egyszerű megnyomásával ez megtörténhetne a jó cél érdekében, te megnyomnád-e?" - teszi fel a - nem szó szerint idézett - kérdést egyik szereplő a másiknak.
Szakértők szerint a túlszaporodás tényleges veszély, amire előbb - utóbb megoldást kell találni, és lehet, hogy inkább előbb, mint utóbb.
A kérdésem ennek fényében nekem ugyanaz feléd, aki ezt olvasod: megtennéd-e? Lehet te is köztük leszel, lehet valamelyik családtagod, de lehet, még csak egy ismerősöd sem.
Ha a második variánst (a terméketlenséget) nézzük: akkor megnyomnád-e a gombot?

                                       Dan Brown és az Inferno   (fotó: nlcafe.hu)

2013. december 12., csütörtök

Virtuális tehénbőgés, valódi pénzcsörgés

Sok bírálat érte/éri Romániát, hogy kevés EU-s támogatást vesz igénybe. Ezzel ellentétben viszont az európai statisztikák élén van a kevésből is lenyúlt pénzek tekintetében. Jó sok marad Brüsszelben abból is, amit a mezőgazdaság fejlesztésére lehetne "lehívni", mivel a szakemberek szerint kevesen pályáznak, azok közül is sokan rosszul. Derűlátásra ad okot, hogy a 2014-2020-as időszakra várhatóan Románia kapja a mezőgazdasági direkt kifizetésekre a legtöbb eurót, és kiemelt figyelmet szentelnek a fiataloknak, akiket "helyzetbe akarnak hozni". Nos, vannak, akik nem várnak erre, és magukat hozzák helyzetbe: a nagy-britanniai Metro hírportál írása alapján kapta szárnyára a kétes világhír azt a nyolc romániai gazdálkodót, kik három év alatt nagyjából 2 millió lejnek megfelelő támogatást vettek fel 1860 tehenük után. A dolog apró szépséghibája, hogy a tehenek a valóságban nem léteztek, csak virtuálisan bőgték el magukat néha az interneten játszható FarmVille nevű játékban. Ennek lényege, hogy bárki farmot létesíthet a virtuális világban, benépesítve azt mindenféle jószággal, melyeket aztán ugyancsak számítógép előtt ülve kell etetni, itatni, almozni. Az eset több kérdést is felvet, hogy mást ne mondjak, hogyan szerezték be a támogatási kérelemhez szükséges bizonyító jellegű dokumentumokat. De ne kicsinyeskedjünk el ezt a világraszóló ötletet, amit, kiderülése után, az állam nem díjazott, sőt, eléggé el nem ítélhetően leállította a pénz folyósítását. A hírek szerint az internetes cowboyok perre készülnek emiatt, érvük: a pályázati kiírásban nem szerepelt tételesen, hogy a gazdaságnak valódinak kell lenni. Ha tényleg per lesz, az sem lesz kisebb szenzáció, és a bíróságnak nem lesz könnyű dolga eldönteni: a karám jó oldalán álltak-e a marhák?!

                           FarmVille - gazdaság   (illusztráció: manna.ro)

2013. december 3., kedd

Nemzeti óraátállítás

Nagyszerű kezdeményezés, hogy a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság a "külhoni magyar kisiskolásoknak" játékot indított, a tanulás mellett a nemzettudat erősítését tűzve célul. Ráadásul mindezt korszerűen, online formában. Arról kár lenne vitát nyitni, hogy a díjak átadása szerte a Kárpát-medencében a kormány kampánya is, de ebben nincs semmi különös, a politika már csak ilyen, mindenütt. 
Nagyszerű, hogy a biharországi Diószeg gyerekei is örülhettek a minap, amikor a helyettes-államtitkár asszony személyesen adta át jutalmukat, bár őket - nagyon helyesen - nemigen érdekelte, hogy ki a néni. Azt azonban már megfigyelhették, hogy a felnőttek kissé idegesek voltak az ünnepségen. Történt ugyanis, hogy a jó hír vétele után a diószegiek előzetesen egyeztettek a budapesti kormányzati illetékessel a díjátadásról, beleértve, hogy a két ország között van egy óra eltérés, ami sokszor szokott félreértést okozni. Ennek megfelelően készültek a vendégfogadásra, értesítve a szülőket, a sajtót. Aztán péntek délben egyszer csak csengett a telefon Diószegen: 5 perc múlva érkezik az államtitkár-helyettes. Igen ám, de a magyarországi időszámítás szerint. Nosza, ripsz-ropsz. Érkezés, átadás, öröm, kézfogás, mosoly a nemzet televíziójának kamerájába. És indulás tovább, hiszen a politikus másnap reggel már Csíkszeredában, délelőtt Székelykeresztúron mondott beszédet. Aki lemaradt, az oldja meg, az a dolga. Meg is oldotta. De azért talán nem túlzás az esetet jelképesnek is nevezni. A szó szoros és átvitt értelmében is ideje lenne már igazából betáplálni a nagy nemzeti vekkerbe, hogy hány óra is van valójában a Partiumban, Erdélyben.



 A játék logója

2013. november 28., csütörtök

Lila tehén, lila köd

A napokban népszavazást tartottak Svájcban. 
Ez még nem hír, hiszen példaként sokat emlegetett demokráciák egyike az alpesi országé, ahol tőlünk nézve sokszor hihetetlen témákban is kikérik a nép véleményét. Hát, mit mondjak, ez a legutóbbi szavazás is egy ilyen, számunkra  hihetetlen témában zajlott: legyen-e felső határa a menedzserek fizetésének, vagyis jövedelmük ne lehessen több, mint az ugyanannál a cégnél kifizetett legkisebb bér tizenkétszerese. 
Ugye, már az is sci-fi kategória nekünk, hogy igazgatók fizetéséről népszavazást tartanak. Nálunk ugyan ki merné nyilvánosan firtatni a diri lóvéját? Na, persze mi is másképp látnánk a világot, ha a lakosság legrosszabbul fizetett 10%-a sem vinne haza kevesebbet átlagban havonta 4000 svájci franknál (ami valamivel kevesebb mint 1 millió forint, vagy 15 ezer lej). Nem félrebeszélek, ezek a legrosszabbul fizetett svájciak voltak 2010-ben, gazdasági világválság idején. 
A népszavazás kezdeményezői szerint a fizetési plafon nagyobb társadalmi igazságosságot biztosítana. Erre mit tettek a svájci szavazók? Fittyet hányva a javaslatra, nem kértek a nagyobb társadalmi igazságosságból!
Óh, te alpesi zöld legelőkön tejelő lila tehén! 
Képzeljék csak el, hogy nálunk egy népszavazáson értelemszerűen a portás meg a takarítónő is szavazhatna arról, hogy korlátozzák-e az övéhez mérten a nagyfőnök fizuját?! Hát ez már tényleg lila köd...

2013. november 15., péntek

Tudománytalan ötlet

A minap Budapesten járva betértem a Halászbástya közvetlen szomszédságában lévő élelmiszerüzletbe, azzal a körmönfont gondolattal, miszerint ott sokkal olcsóbban lehet harapnivalóhoz jutni, mint az utca másik oldalán, ahol az árusok a műemlék okán magasabbra srófolják áraikat. Nem is csalódtam, viszont annál jobban meglepődtem, mikor a kereskedés plafonján lévő hangszóróból egy román rádióadó szignálját hallottam, majd román nyelvű konferálás után egy román könnyűzenei sláger szólalt meg. Másként nem történhetett, mint a világháló útján jutott el ez az adó a Budai Várba. Ottlétem alatt nem tapasztaltam a boltban tartózkodók tiltakozását a román szavak ellen. 
Mint tudjuk, országúton hosszú a jegenyesor hazáig, s míg csizmánk talpa helyett az autóbusz kereke kopik, szórakozást talál magának az emberfia. Főleg a fiatal, kinek mindenféle elektronikus ketyerék is segítségére vannak. Így a ma már nem csak beszélgetésre való telefonok gombnyomásra ontják a slágereket. A fiatal pedig spontán kórust alakít társaival és a telefonjával. Nem okoz gondot sem az angol nyelv, de sem a román. Láss csodát, a magyar anyanyelvű fiatal botlás nélkül énekli a román slágert. Erről jutott eszembe: talán nagyobb foganatja lenne a mindennapokbeli boldogulást szolgáló román nyelv tanításának a magyar gyerekek irányába, ha azt nem a tekervényes nyelvtani szabályok, és bakafántos, máskor sosem használt tájszavakkal tűzdel irodalmi begyepesedések felől közelítenék meg, hanem mondjuk az általuk kedvelt műfajok felől. Urambocsá' talán még a könnyűzenét is fel lehetne használni ehhez. Belátom, ez elég "tudománytalan" ötlet, de ha valódi lenne a cél, akkor talán ezt a meglepő eszközt is szentesíteni lehetne.


2013. november 11., hétfő

Ha megnövök, korrupt leszek!

Olvasom, hogy az uniós pénzekkel történő csalások száma Romániában 2012-ben megháromszorozódott 2010-hez képest. Még, hogy nincs haladás, fejlődés: ezen a téren 2 év alatt triplázódott a hatékonyság. Van itt teljesítmény, csak meg kell jól választani a működési területet.
Erről jutott eszembe egy 2009-es írásom, amit akár ma is írhattam volna:

 
                      Ha megnövök korrupt leszek
Egy felmérés kérdésére adott válaszában egy hatéves (!) kislány azt mondta, ha nagy lesz, korrupt tisztviselő szeretne lenni, mert azoknak "mindenük megvan". Ezek a fiatalok?! Bezzeg régen még tűzoltó, meg katona akart lenni az ember gyereke. Meg persze juhász, ami adott esetben manapság sem lehet rossz bolt, hiszen még fociklub tulajdonosa, meg EU-parlamenti szék koptatója is lehet az egykori suba-lakó*. Jaj, még a végén elfelejtem: az említett kislány kínai, a felmérés Kínában volt, mielőtt bárki másra gondolna. A kommunista Kínában, ahol a kilátásba helyezett halálbüntetés sem rettenti el az irigyelt tisztviselőket a jobb élettel kecsegtető korrupciótól. Hu Csin-tao kínai elnök szerint a korrupció számít a kommunista párt legitimitására leselkedő legnagyobb veszélynek. Micsoda áldás, hogy nálunk megszűnt a kommunizmus! Na, nem azért, mert azzal együtt eltűnt a korrupció, hanem mert - ha itt is a vasszigor érvényesülne - bizony felhólyagosodna a bakó tenyere. Nálunk demokrácia van. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy nincs nyakazás, másrészt nincs kivételezés. Vagyis az a kislány, ha nem kínai lenne, nem csak a tisztviselőket irigyelhetné, hanem szinte bármelyik szakma távlatokat nyitna neki, hogy meglelje a számítását.
                                                             (*Utalás Gigi Becali juhászból lett mágnásra.)
(Megjelent - Rencz Csaba: Közeli történelem, 2012, Nagyvárad, 160. oldal) 
                                                                                                           (Illusztráció: maszol.ro)
 
A magánvállalatok az európai uniós pénzek lenyúlása tekintetében immár felülmúlják az állami cégeket. A brüsszeli támogatásokkal történt csalások Romániában 2012-ben megháromszorozódtak 2010-hez képest – derül ki a Románia Akadémiai Tanács kutatási igazgatója, Răzvan Orăşanu által nemrégiben bemutatott statisztikából. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/hatter/20635-hova-tunnek-el-az-unios-penzek-romaniaban#sthash.8P6Dp2ur.dpuf
A magánvállalatok az európai uniós pénzek lenyúlása tekintetében immár felülmúlják az állami cégeket. A brüsszeli támogatásokkal történt csalások Romániában 2012-ben megháromszorozódtak 2010-hez képest – derül ki a Románia Akadémiai Tanács kutatási igazgatója, Răzvan Orăşanu által nemrégiben bemutatott statisztikából. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/hatter/20635-hova-tunnek-el-az-unios-penzek-romaniaban#sthash.8P6Dp2ur.dpuf

2013. november 5., kedd

Bundagyanús elismerés

Váratlan elismerést kapott a magyar labdarúgás a napokban. 
Nem, nem az egykori Aranycsapat eredményeiről emlékeztek meg valahol a világban, nem is a még élő tagok vehettek át valamilyen plakettet, de még csak nem is a legutóbbi "aranycsapatot", a nyolcvanas évek elején/derekán még a világranglista élmezőnyébe kapaszkodott gárdát érte dicséret, amelyik elindulva a lejtőn azért már beleszaladt egy szovjet 6-0-ba. Nem, a kortárs csapatot illette elismerés: bunda gyanújával vizsgálták a hollandok 8-1-es győzelmével véget ért világbajnoki selejtezőt! Az UEFA minden hatáskörében rendezett meccset vizsgál egy "szűrőrendszerrel", és feltűnt nekik, hogy a találkozó előtt szokatlanul sokan fogadtak nagyobb összegekben a hollandok nagyarányú győzelmére. A vizsgálat megállapította, hogy nincs alapja a feltételezésnek. Vagyis csupán "szokatlanul sokan" felmérték a reális állapotot, és nem bíztak a "matematikai esélyében", amit Magyarországon némelyek a végsőkig emlegettek. 
A pillanatnyi helyzetben a mai magyar focinak már a bunda gyanúja is egy elismerés. Hogy ez nem sok büszkélkedésre ad okot? Hát, amilyen a foci, olyan az elismerés...

                               Ehhez nem volt szükség bundára... (fotó: atv.hu)

2013. november 4., hétfő

Hírünk a világban

Ha az emberhez számára ismeretlen nyelven szólnak, reflexszerűen azon az idegen nyelven válaszol, amit ismer. Ami nem mindig előny, és nem csak azért, mert nem tudja megértetni magát. 
Történt, hogy egy ismerős átszállással utazott egyik nyugat-európai országból a másikba. A tranzitban "idegenül" szóltak a romániai magyarhoz, aki, ugye, hirtelen románul válaszolt. Mindez összevágott az útlevelére írtakkal... Többet nem kérdezték, érezhetően megfagyott körülötte a levegő, és szemmel láthatóan távolabb húzódtak tőle a sorban állók, szorosabban fogva táskáikat. 
Másik eset. 
Román anyanyelvű polgár egy délnyugat-európai országban betért egy üzletbe. Az ország nyelvét jól tudó ugyancsak román kísérője csevegett az eladóval, aki a pultra tengernyi holmit rakott eléjük, válogassanak. A két vevőjelölt anyanyelvén vitatta meg, mi legyen a vásárfia. Vesztükre: az eladó meghallotta a román szót, és mint a villám halámolta össze a kirakott holmikat, eltüntetve a pult alá, majd kitessékelte őket az utcára. Az ő boltjában többet senki nem fog lopni - kiáltotta utánuk. 
Hírünk a világban. 
Hogy nem konkrétan a mienk? 
Kit érdekelnek a részletek rajtunk kívül?

 

2013. október 24., csütörtök

Kiterjesztett szárnyakkal

Az '56-os Érmihályfalvi Csoport emléktáblájával egészült ki 2013. október 23-án az érmihályfalvi Széchenyi téren a 2006-ban avatott főnixmadár-emlékmű. A csoport 31 tagú volt, valamennyiük neve ott van az egykori perük helyszínén, a Nagyvárad-velencei római katolikus kultúrházban 2008-ban, a per fél évszázados évfordulóján leleplezett emléktáblán is, ez volt a minta. Érmihályfalván mégis csak 30 nevet lehet olvasni, éppen a Sass Kálmáné hiányzik róla, aki hosszú évekig, évtizedekig volt a helyi reformátusok lelkésze, a régió társadalmi életének kimagasló egyénisége. Mint az akkori koncepciós per első számú "kiszemeltjét", ki is végezték, mint azt jól tudjuk. Bár 1989-ben állítólag egy antikommunista forradalom volt Romániában, és éppen az addig regnált hatalom megdöntési kísérletében találták vétkesnek annak idején a tiszteletest, azóta sem rehabilitálták. Nem volt erre elég az elmúlt 24 év, pedig - ugyancsak állítólag - egy demokratikus társadalom épül már majd' negyed százada. Borúlátóbbak szerint a mai idős- és középgeneráció nem is fogja megérni ezt a rehabilitációt... Aki nem hamisítja a történelmet, az nem hallgatja el Sass Kálmán nevét, ugyanakkor köztérről lévén szó, az érvényes törvény szerint neve nem jelenhet meg köztéren feltüntetve. Az érmihályfalvi táblán egy kiterjesztett szárnyú sas "helyettesíti"  a halála után még ennyi esztendővel is egyesekben rettegést keltő nevet. Mutatva, hogy a szárnyalásnak nem lehet gátat szabni, esetleg a szárnyakat lehet csak rácsok mögé száműzni. Ideig-óráig.

2013. október 15., kedd

Elmaradt adomány

A tinédzserkorúnak látszó lány egy széket hozott, hogy az anyjának tűnő nő felállhasson rá. A földön állva ugyanis nem érte fel a szekrény ajtaját, amit mód felett szeretett volna kinyitni. A szék elég magasnak nézett ki az akcióhoz, ezért az anya akkurátusan lehúzta cipőjét, zokniban lépett a székre, mely inogott kicsit, de a célnak megfelelt. Óvatosan kiegyenesedett, megkapaszkodott a szekrény ajtajának fülében, egyszersmind már nyitotta is lefelé. Mögé nézett, de csalódott: semmit nem talált. A nehéz vasajtó hangos csattanással vágódott a helyére. Ugyanis úgy van kitalálva, hogy ne maradjon nyitva. Sőt, olyan öblösre van kiképezve, hogy amikor valaki beleteszi a számára már hasznavehetetlen ruhaneműt, visszazáráskor a holmi a szekrény gyomrába hulljon. Csak akkor maradt elérhető karnyújtásnyira valami, ha a tároló rész már megtelt. Ám a gyűjtőkonténert viszonylag sűrűn ürítik a mások megsegítésével foglalkozó szervezet emberei, akik az ilyen fehér vasszekrényeket elhelyezik az utcákon. A két nőnek most nem volt szerencséje, pedig látszott rajtuk, maguk is rászorultak lennének, ám ők az önkiszolgálás módszerét alkalmazzák. Az anya, lánya karjába fogódzva, lelépett a székről, s míg visszahúzta nyűttes lábbelijét, a lány visszatette a széket a közeli bár teraszára, ahonnan kölcsönvette. Belekapaszkodtak ki tudja mivel degeszre tömött, kopott reklámszatyraikba, és csendesen elballagtak. Talán majd legközelebb.

                                                 Az  érdeklődés  tárgya...

2013. október 2., szerda

Sorsok szemlesütve

Halk szavú legényke szólított meg nemrégiben az utcán: ugyan adnék neki valami ennivalót. Nem követelőzött, szinte alázatosan kért. Egy közeli faluból érkezett, több családtagja is rója az utcákat, mindenki gyűjt, amit tud, mondta faggatózásomra. Tudom, ma már a kéregetők se a régiek, de nem úgy nézett ki, mint aki valami átverésben sántikál. Megsajnáltam, adtam neki kéznél lévő ezt-azt, ahogyan eltette, láttam a szatyrában volt már élelmiszer összeöntve. Halkan mondott egy köszönömöt, látható restelkedéssel sompolygott el. 
Nem gyermeknek, nem embernek való sors... 
Idősek sincsenek jobb helyzetben. Osztják az EU-s élelmiszersegélyt. Idős néni nem érti a helyzetét, miért nem kap, mikor tavaly kapott?! Tavaly 400 lej alatt volt a nyugdíja, azóta volt egy nyugdíjemelés, amitől a jövedelme 402 lejre "nőtt" - ez a 2 lej lett a kerékkötő (de van akinek eggyel lett több a határértéknél, sőt, akinek éppen 400 lej, ami ugyancsak kizáró ok). A néni nem érti: még 10 lejjel sem kap többet, mint tavaly, ellenben elesik a többfajta élelmiszertől, ami nem 10, vagy 12X10 lejnyi. Miért teszik ezt vele?! 
 Újabb miért: miért tiltja le a törvény az iskolást az iskolabuszról, csak azért, mert nem a járművet üzemeltető tanintézménybe jár, és kárhoztatja tucatnyi kilométer legyalogolása utáni padba ülésre, odafigyelésre?
Olvasom az ország belügyi híreit: nagy emberek napi panamái, vitái, ravaszkodásai. 
Hol áll azokhoz egy szatyor alamizsna, 10 lej nyugdíjemelés, a kilométereket rovó diákláb?!

 A nagyváradi Sas palota átjárójában alvó utcagyerek, pár évvel ezelőtt (saját fotó)

2013. szeptember 30., hétfő

Egy meccs, két csapat + 1 fő

Fociban ritkán, mondhatni sosem esik meg, hogy egy bajnoki meccsen, egy időben három csapat játékosai legyenek ugyanazon a pályán. Az elmúlt szombaton megtörtént ez a talán világpremiernek is mondható eset, Érmihályfalván. 
A helyi Unirea és a Berettyószéplaki Voinţa is látott szebb napokat, a gárdák hajdan komoly rangadókat vívtak az egykori, még csoportok nélküli, egységes megyei bajnokságban. Azóta a Berettyón és a Móka patakon is sok víz (és még mi minden?!) lefolyt. A két csapat most az V.-Liga első csoportjának hatodik fordulójában találkozott a Praszler stadionban. A hazaiak a maguknak izgalmassá tett 90 perc alatt sok-sok kihagyott helyzet mellett 2-1-re nyertek
Elsőként a széplakiak vették észre a második félidő elején, hogy valami nem egészen stimmel: a középbíróban felismerték az Alsólugasi Sporting középcsatárát! Meglepetésként hatott a felfedezés mindenkinek, hiszen egyrészt nem nagyon ismerik egymást a játékosok, sportvezetők ebben a sokat és sokszor változó mezőnyben, másrészt ki is gondolna ilyesmire? A fiatal sípmester-csatár jogát senki nem vitatta a játékvezetéshez, de éppen abban a ligában, abban a csoportban, ahol csapata is szerepel?! Apró nüansz, hogy a Sporting a forduló előtt a pillanatnyilag negyedik Unirea és a hatodik Voinţa között, az ötödik helyen várta a folytatást. Ítéleteit addig sem kísérte dicséretek özöne egyik részről sem, na de aztán... 
Az eredményt végül is nem befolyásolta a különös eset - legalábbis nem jobban, mint a bírók ténykedése általában, de azért elárul valamit a fociberkekben uralkodó állapotokról. 
Információnk szerint a Guinness rekordok bizottságát sem értesítette senki.

2013. szeptember 29., vasárnap

Megbillent ötkarika

A forradalmak gyakori jellemzője, hogy többen vannak a hős túlélők, mint a korábban harcba álltak. Nincs ez másképp az "emberarcú szocializmus" leváltása után sem, rengeteg acélos hangú egykori ellenálló járkál közöttünk. Ám bizonyára az olvasók között is vannak, értelemszerűen az idősebb korosztály soraiban, akik nem "ellenálltak", hanem tették, amit tehettek az adott körülmények között, ami nélkül manapság nem lennénk azok, amik vagyunk, amik lehetünk. Utóbbiak általában csendesek, és ők azok akikre manapság egykettőre rásütik a "behódolt" pecsétet. Annak kapcsán járta meg mindez az eszemet, hogy hallottam: 87 éves korában hosszú betegség után elhunyt Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1981 és 1986 közötti elnöke. Nem ismerem az elhunyt élettörténetét, de nyilvánvaló, hogy tagja volt az akkori egyetlen pártnak. Az ilyesmit ma egyesek megbocsáthatatlan bűnként értékelik, pedig ennél sokkalta kisebb funkciókat sem lehetett betölteni másként. Ismétlem, nem ismerem Buda életét, mégis túlzásnak tartottam, amikor a halálhírt bejelentő sporthírekben a bemondó a tény mellett csak azt közölte (csak azt tették elé), hogy ő jelentette be 1984-ben a magyar sportolók távolmaradását a Los Angeles-i olimpiáról, ami vitathatatlanul politikai döntés volt. (Mint emlékezetes, az egykori szocialista országok - kivéve Románia és Jugoszlávia - válasza volt ez a nyugati országok 1980-as, a moszkvai olimpiát bojkottáló lépésére). Mit tehetett volna mást MOB-elnökként? Hihetetlen, hogy csupán ennyit hagyott volna sportvezetőként maga után. Megnéztem, a magyarországi hírcsatornák többsége szóról szóra ugyanezt a nyúlfarknyi közleményt hozta, néhány merészebb még hozzátette, hogy 1985-ben megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrendjének ezüst fokozatát. Ki tudhatja előre, kiről mit tart fontosnak feljegyezni majd a történelem, amit - mint tudjuk - a győztesek írnak?!

                         A moszkvai és a Los Angeles-i olimpiák kabalafigurái

2013. szeptember 25., szerda

Szenteskedés

Jó együtt lenni, hogy vállvetve keressünk támpontokat a közös jövőhöz abban a világban, melyben egyre nehezebb eligazodni. 
Ha nem is szó szerint, de nagyjából ezt mondta közmegelégedésre az egyik szónok azon a napokban tartott találkozón (katt ide), melyen Magyarországról és Erdélyből vettek részt olyan települések képviselői, melyek Szent Imréről kapták neveiket. 
Nem minden meghívott vett részt, a nyilvános köszöntések során úgy mondták, hogy "ilyen-olyan okokból" maradtak némelyek távol. 
Nem hivatalosan, nem az újságírónak, hanem a barátnak címezve az infót (ezért is nem fogalmazok konkrétabban) egy "bennfentestől" megtudtam, hogy az egyik székelyföldi település elöljárói állítólag azért nem vágtak neki a több száz kilométeres útnak, mert az őket funkciójukba delegáló szervezet „nem azonos színezetű” a vendéglátókéval. Amúgy a rendezvénnyel nem lehetett volna bajuk: a vendéglátás kifogástalan volt, a történelmi előadás nem ejtett sebet senki nemzeti érzületein, a színpadi előadások sorában is volt olyan, amely a legmagyarabb magyar szívét is megdobogtathatta. Tanúsíthatom, aki ott volt, annak jó volt együtt lenni a többiekkel, önmagát fosztotta meg az élménytől, aki távol maradt
Csak, hát ezek a színek – hogy stílusosan fogalmazzak – a szentnek sem akarnak egyforma piros–fehér–zölddé válni. 
Szent Imre mellszobra Hegyközszentimrén, mellette az épülő millenniumi emlékkápolna makettje, háttérben a református templom (saját fotó)

2013. szeptember 9., hétfő

Sorsdöntő meccs

A focihoz mindenki ért - ennek az axiómának az alátámasztására nagyszerű alkalom a számunkra keserű eredményt hozó román-magyar meccs. Miközben kap hideget és hideget edző és játékos egyaránt, én a pályán kívüliek felelősségét is firtatnám. Kezdjük mindjárt a világbajnokság(ok, de mondhatunk bármilyen világversenyt) selejtező csoportjainak sorsolásánál. Már elkezdődik a közvélemény "felbujtása" a továbbjutási esélyeket latolgatásakor, holott hasznosabb lenne a visszafogottság, tekintve, hogy a magyar foci már évtizedek óta tartó "pillanatnyi állapotában" sokkal jobb, ha egyelőre nem jutunk el a végső szakaszig... Ha egyébre nem, gondoljunk csak arra, hogy a legjobb játékosok is leginkább csak másod- és harmadvonalbeli nyugati csapatokba tudnak elszerződni, a honi bajnokság színvonalára pedig ne is pazaroljuk a nyomdafestéket. Aztán azt sem értem, miért kell felizgatni a népet a "sorsdöntő" jelző állandó ismételgetésével, főleg egy román-magyar előtt, amikor nyilvánvaló az áthallás. A magyar foci sorsáról nem egy meccs dönt, még akkor sem, ha a román válogatott az ellenfél, hátsó gondolatot pedig egyenesen felelőtlenség mögé rejteni. Ugye, hogy a vereség után újra kezdődött a "sorsdöntő" számolgatás?! Értem én azt is, hogy egy vérbeli szurkoló mindig támogatja csapatát (főleg a nemzetit), és a helyszínen akar számára a 12. játékos lenni. De miért kell keresni a bajt, amikor nyilvánvaló, hogy mi fog következni? Ki nem tudta előre, hogy balhék lesznek? Ki nem tudta előre, hogy a magyar drukkerek különvonatának vagonjait meg fogják dobálni a román drukkerek? Nem lehetne kerülni a provokációt? Nem lehetne kerülni a provokációra alkalmat adó helyzeteket? Mit mondjunk arra, hogy magyarországi "drukkerek" egy része Székelyföldön székelyeket vert meg, akiket román rendőrök szabadítottak ki kezeik közül? Mit lehet arra mondani, amikor a magyar drukkerek vonatozását szervező cég képviselője azt nyilatkozza, hogy a Budapestre visszatért vagonok belsejét (!) is a román drukkerek verték szét?! A pályán 3-0-ra kikaptunk. Azt hiszem, annál sokkal súlyosabb "vereséget" mértek ránk a pályán kívül a balhék után hazautazott "drukkerek". Pedig a "mi meccsünk" inkább sorsdöntő...
Kinek jó ez?!    (fotó: MTI/EPA/Mihai Barbu)

2013. szeptember 4., szerda

Mese gólyáról, szarkáról, verebekről

Komolyan mondom, ez a hír nem kacsa. Sőt, nem is lóról szól, hanem egy gólya viseli a Ménes nevet, amit a Pöstyénpusztán folydogáló Ménes-patakról kapott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereitől. 
Szóval ezt a Ménest letartóztatták Egyiptomban, kémkedés vádjával, mivel GPS-jeladót viselt a hátán. Elképzeltem, hogy sasszemű egyiptomi vadászrepülők kiszúrták az ország légterében, majd leszállásra kényszerítették a kelepelőt a legközelebbi reptéren. De aztán tisztázódott, hogy egy ugyancsak sasszemű nílusi halász vette észre a gyanús békarémet, elcsípte, átadta a rendőröknek. Azt hiszem, ilyen honpolgárokról álmodhatott egykor Sztálin, és a többi diktátor. Ménes a rács mögött nem vallott, de szerencséjére kiderült, hogy csak vándorlását regisztráló jeladóról van szó. Az eset kapcsán a hírügynökségek megemlítik, hogy korántsem példa nélküli a madarak, illetve általában az állatok hadra fogása, amikor kémkedésre, kisebb-nagyobb csempészésre tanítják be őket. Állítólag Kolumbiából kábítószert a legbiztonságosabban postagalambokra erősítve lehet az USA-ba juttatni. Ezt hallva minden világos lett! Nemrég hírelték, hogy nem találják az illetékes bukaresti minisztériumban az amerikai Bechtel céggel az észak-erdélyi autópálya megépítésére tíz éve kötött szerződés eredeti példányát. Mondjuk, azok után, hogy közben mennyi pénz is eltűnt, nem csoda. De egy minisztérium mégse egy ócska sufni, hogy egy ilyen fontos paksaméta csak úgy kámforrá váljon. A megoldás itt van az orrunk előtt: lopásra (és némi olvasásra, meg szekrényajtó kinyitásra is) kiképzett - mondjuk - szarkák egy óvatlan pillanatban berepültek a takarítónő által nyitva hagyott ablakon, fogták a cuccot, és huss! Végül muszáj szót ejteni még egy madárfajtáról, a verébről. Ezeknek néznek valójában bennünket azok, akik ilyen szerződés-eltűnési dumákat akarnak beetetni velünk.
 (Fejlemény: Azóta a szabadon engedett Ménest egy núbiai család levadászta és megette... Van, ahol ilyen drasztikus véget érnek a történetek.)
                                     Ménes az egyiptomi dutyiban    (fotó: origo.hu)

2013. augusztus 20., kedd

Kezek a kötélen

Amikor megírtam a Jövőnk alakítása cím alatti soraimat, nem is számítottam más fogadtatásra, minthogy "kapok a fejemre".
Kaptam. De jót is, meg kevésbé jót is.
Már a blog-változat közzétételekor is (miszerint írásom valójában a regisztráció, illetve a magyarországi választáson való részvételről lebeszélő nagyobb szabású kampány nyitó momentuma lenne - ez a a vélemény azt hiszem túlbecsült engem...), de a Bihari Naplóban volt megjelenés váltott ki erőteljesebb indulatokat.
Mindkét részről.
Már a megjelenés napjának délelőttjén több telefonhívásom is volt, valamennyi gratuláló, azonos véleményt megfogalmazó, ugyanakkor figyelmeztető is: sokan nem fogják (vagy nem akarják) majd érteni a mondanivaló lényegét, de azokkal ne törődjek.
A nap folyamán, majd a következő napokban is jöttek e-mailek, pro és kontra egyaránt.
Volt, amelyik egyetértett, és kitartást kívánt a "más véleményűek mocskolódásával" szemben, míg volt olyan is, aki érezhetően olyan szavakat próbált összeválogatni, hogy megsértsen.
"Aki céltáblának áll, az ne csodálkozzon, ha lőnek rá" - ezt egyszer régen hallottam Horváth János újságírótól, azóta is ehhez tartom magam, most sem volt másképp, tehát ennek megfelelően nem bocsátkoztam vitába se senkivel. Tiszteletben tartva - némelyik hozzászólótól eltérőn - hogy a vélemények lehetnek eltérőek, ettől még lehetünk akár egyforma mértékben is "jó magyarok".
Alább közreadok két levelet (nem belejavítva), csak mintaképpen, mindkét "oldalról", természetesen az aláírókat nem felfedve:
     1. 
Tisztelt Rencz Csaba!

Teljes egészében azonos véleményen vagyok Önnel a magyarországi választásokon való részvétellel  kapcsolatban. Az is nyilvánvaló, hogy az egész ügy , a sok tizezer levél postázása politikai indittatásu, ami bebiztositja a Fidesz választási győzelmét, ha nem is kétharmados többséggel, de abszolút többséggel, az szinte biztosra vehető. 
Ugyanakkor együttérzésemről biztositom Önt és kivánom Önnek, hogy erős idegzettel, nem szivre véve, vészelje át az elkövetkező pár napot, amikor a sok mocskolódó levelet fogja kapni a melldöngető nagymagyaroktól a cikkében leirtak miatt és amiért nem akar részese lenni a "történelmi" szavazásnak.
                   Tisztelettel: I. T.

     2.

Tisztelt Rencz Ur!
Elszomorodva olvastam Jovonk alakitasa c. cikket a Bihari Naploban.
En pedig "azon a velemenyen vagyok", hogy jobb lett volna ha meg sem irja a cikket, megtartja velemenyet sajat maganak. Ha mar ez a velemenye.
Senki sem keri ontol, hogy kotelezo modon eljen a magyarorszagi szavazas lehetosegevel. Csak mint lehetoseget ajanljak fel.
Szerintem, e lehetoseggel pedig elnunk kell, es egyertelmu, hogy kire kell szavaznunk. Ha csak nem akarjuk, hogy ismet olyan politikai erok kerekedjenek felul Magyarorszagon melyek ujabb december 5.-et generalhatnak. Az en velemenyem szerint inkabb errol kellene irni.
Ezen gondolkozzon el tisztelt uram!
              Üdvözlettel  H. Á.

Mielőtt valaki esetleg szóvá tenné, nem szándékosan időzítettem augusztus 20-ra ezt a bejegyzést, egyszerűen most lett időm rá. Ami végül nem is rossz, ugyanis ma már elolvashattam, hogy tegnap, augusztus 19-én a Kolozsvári Magyar Napok megnyitó gálájának egyik szimbolikus gesztusaként Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Tőkés László EMNT-elnök és EMNP-védnök együtt kongatta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját. Íme:
                                                                                          (fotó: MTI)

Igaz, ez még nem kézfogás, de együtt fogják a kötelet. (Most aztán gondoljon mindenki arra, amire akar...)
Ezt most azért hoztam szóba, hogy lám-lám, a nagypolitika bugyraiban újra kezd, kezdeget főni valami varázslé...
Ugye emlékeztek még az alábbi, 2009-ből való fotóra is, amit ugyancsak nagy egymásra mutogatás előzött meg, majd utána megint lett, ami lett:
 
Hát így van ez, ha az érdek úgy kívánja (hát persze, hogy a közösségé, naná, majd nem...), akkor mindent lehet.
Hát érdemes vitáznunk?!

2013. augusztus 16., péntek

Lopási szezon, nonstop

Ha azt mondanám, hogy tavaly óta semmi nem változott, az nem lenne igaz. 
Vagyis, de. 
Vagyis változott is, meg nem is. 
Így vívódtam, miközben részt vettem azon a gyűlésen, melyet ősz közeledtére, a betakarítási szezon tiszteletére tartottak nemrég. Érmihályfalván. Mondhatnám, hagyományosan. De azt hiszem, bárhol a környéken lehetett volna. Ami változott: immár őrző-védő cég is bejelentkezett őrzésre és védésre, de ez pénzbe kerülne, tehát nagy valószínűséggel inkább vigye a holmit a tolvaj... Ami nem változott (és ez van több): az érdekeltek túlnyomó többségét továbbra sem érdekli, miként óvhatnák meg közösen a tengerit, a szőlőt, a krumplit, az erdőt. Pontosabban érdekli, de csak addig, míg a hatóságra mutogat, és a szavakon túl már kellene tenni valamit. Aztán az sem változott, hogy a lopásoknak nincs is "őszi szezonja", az év bármelyik szakában bármit lopnak, ami éppen mozdítható, levágható, kihúzható, elhajtható. Mint mondják, a mezőkön koslató szekerek "alapfelszereltségéhez" tartozik a balta, a kasza és a láncfűrész, felkészülve bármilyen adódó zsákmány begyűjtésére. A gazda és a tolvaj "váltásban" dolgozik, utóbbi jól megszervezetten kerüli előbbit. De ha összefutnak sem jön zavarba, sőt, általában az övé a diófáig (ahogy mondani szokás), és még a törvény is kedvez neki, hiszen van egy értékhatár, melyen alul egyszerűen nem lehet eljárni ellene! Rendőr mesélte, hogy a fatolvajtól elkobzott láncfűrészt a bíróság rövid úton visszaadta gazdájának, mondván, az szükséges a megélhetéséhez. Nosza, uccu vissza az erdőbe... "Tudjuk, hogy vannak senkiházi emberek, de a jog eszközeivel egyszerűen nem lehet lépni ellenük" - hát nem döbbenetes, hogy ezt kénytelen kijelenteni egy elöljáró? Hogy mi lenne a hatásos megoldás? Arra is voltak ötletek..., de azok a hatályos törvényekbe ütköznek. Azokba, melyek pillanatnyilag mintha a káoszt óvnák. 
              Viszik, ami felszedhető, kihúzható, levágható, elhajtható, kivágható...
 

2013. augusztus 5., hétfő

Hol csontjaik fehérlenek...

Azt ugye tudjuk, hogy Szalacs az Érmellék egyik legrégibb, legtartalmasabb múltú települése, mely hajdan szebb napokat, korszakokat is megélt. Nem csak az ott élőknek, de az egész Érmelléknek is hasznára lehetne, ha a régészek is komolyabban foglalkoznának a térséggel - talán azért nem ügyelnek rá annyira, mert esetleg hivatalosan "kellemetlen" lehet, mondják az odavalók.
Igazuk van, vagy sem, én nem vagyok szakember, hogy eldöntsem. Mint laikust azonban megdöbbentett, amit a minap láttam, amikor egy ismerősöm a szalacsi falunap idején elhívott a faluszéli, sokak által ismert domboldalhoz, oda, ahol a védelemre is érdemes fecskék és gyurgyalagok tanyáznak, de már egyre kevesebben (kalauzomtól tudom, a helyiek Varbócnak mondják azt a részt). Mondják, hogy a közelben állítólag avar-kori település volt, az illető domb pedig a hozzá tartozó temetőt rejti. Szóval, nemrégiben "omlott" ismét a partoldal, és a szó legszorosabb értelmében napvilágra kerültek csontok. Ismerősöm szerint a nevezett avar-kori temető néhány sírja egyszerűen "derékba tört", a bennük még meglévő combcsontok, koponyadarabok pedig a homokrétegek között fehérlenek ki a napvilágra... Ehhez tényleg szakemberek szükségeltetnének. Hacsak tényleg nem a szóbeszédnek van igaza.
(Saját fotók)






2013. augusztus 1., csütörtök

Jövőnk alakítása

Azon a véleményen vagyok, hogy egy közösség dolgairól annak tagjai döntsenek. Ennek megfelelően vonatkozik ez a romániai, illetve bárhol élő magyarságra is, ha egy-egy közösségnek tekintjük őket, magunkat - és miért ne tennénk? Választhassuk meg vezetőinket, határozhassuk meg, mi a fontos számunkra. Ellenben jogosnak érzem azt az elvárást, hogy az anyaország mindenkori, bármilyen színű vezetése támogassa ezeket a törekvéseket. A kölcsönösség elvén mindez visszafelé is érvényes kell legyen. Annak kapcsán mondom ezt, hogy levelet kaptam, feladó a budapesti Nemzeti Választási Iroda. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy annak idején az állampolgárság felvételét titkos információnak határozták meg, azóta már postán kaptam magyar címeres levelet Orbán Viktor miniszterelnöktől, most meg ezt - ennyit a titkosságról, amit egyébként sem gondolhattak komolyan...) Mint további több százezer honosított kollégámat, a hivatal elnöknője tájékoztat, mit kell tennem, hogy a 2014-es szavazáson "a magyar történelemben egyedülálló módon első alkalommal részt vehessek Magyarország jövőjének alakításában".  Le kell szögeznem: az állampolgárság felvételének lehetőségével gondolkodás nélkül, büszkén éltem, annak gyanúja mellett is, hogy annak inkább a nemzeti érzület mögé búvó politikai indíttatása van. És íme, közeledik az idő. Nem "hálátlanságból", de úgy tervezem, a fentebbiek miatt nem leszek részese a "történelmi" szavazásnak: nem Magyarországon élőként nem érzem jogosultnak magam beleszólni mások dolgába. Válasszanak ők maguknak, a választott azonban érezzen magáénak, mint határon túlit.

                                                                                                             (Illusztráció: csepel.info)


2013. július 31., szerda

Mikor mérlegre állunk

Miközben a média ontja ránk az ilyen-olyan bűnesetek taglalását, a filmeket nézve pedig már egyenesen bűnügyi helyszínelőknek érezzük magunkat, elhisszük, hogy velünk, szeretteinkkel, ismerőseinkkel a képernyőn látottak nem történhetnek meg: emberrablás, drogterjesztés, zsarolás, betörés, erőszak csak messze tőlünk, valami gyakorlatilag megfoghatatlan térben létezik. Aztán, amikor jön a kijózanító pofon, csak kapkodjuk a fejünket: betörtek a szomszédba, egy közismert személyt meggyilkoltak, egy ismerős fiatalról kiderül, hogy drogos. Szinte nincs olyan nap, hogy ne érkezzen rendőrségi közlemény: eltűnt személyt keresnek. Közhely azt mondani, hogy a modern kor kiölte az emberekből az együttérzést, holott ez a kor saját vívmányaival lehetőségeket is teremt a jószándék mellé, például a világhálós közösségi oldalakon pillanatok alatt szerveződnek önkéntes kereső/figyelő csapatok, terjed az információ. A legjobb védekezés persze mindig a megelőzés, ám legyen szó előrelátásról, vagy segítségnyújtásról, mindenképpen a törődés a kulcsszó, az egymásra figyelés, mikor mérlegre kerül ki a barát, a segítőkész ismerős. Az a bizonyos út - lélektől lélekig.

2013. július 21., vasárnap

Focitavasz, fociősz

Tudják mi a gyalogfoci? Nem arra gondolok, amit tíz napja a Videoton mutatott be a montenegrói bajnokság hatodik helyezettje (!) ellen, hanem arra a fesztiválokon játszott mulatságra, amikor a csapatok tagjainak nem szabad szaladni, csak lépegetni. Bár valójában a Videoton is ezt prezentálta, hiszen előzőleg arról volt szó, hogy a Mladost Podgorica hazai pályán és idegenben is verhető, erre kiütötte a székesfehérváriakat már az Európa Liga első selejtező körében. A Győri ETO úgy fogadhatta a Bajnokok Ligája második selejtező körében a Maccabi Tel-Avivot, hogy az elsőben nem kellett pályára lépjen. Úgy tűnik, szerencséjére, lehet nem is élte volna túl, látva, hogyan kapott ki saját közönsége előtt 2-0-ra az izraeli gárdától... A Honvéd Európa Ligabeli 13-1-es összesített győzelme az első körben a montenegrói Celik Niksic ellen bár szót sem érdemelne valójában, lehet, az összes sikerélményt jelentette a budapesti csapatnak, azt követően, hogy 70 percnyit emberelőnyben játszva is sikerült 2-0-ra kikapnia a szerb Vojvodinától. A visszavágók előtt a Debreceni VSC tartja még magát, Norvégiában kiharcolt 2-2-jével.
Hajdanán, mikor még a reklámbevételek miatt nem duzzasztották a mai szintre az európai labdarúgó kupák mezőnyét, a magyar csapatok célja a "focitavasz" elérése volt (a csapatok maradjanak állva a tavaszi folytatásra). Manapság azonban még a nyár dereka előtt megkezdődnek a küzdelmek, ezzel együtt már a "fociősz" is alig elérhetőnek tűnik... Ennek is megvan az előnye: a magyar fociszurkoló ripsz-ropsz megszabadul az idegeskedéstől, és nyugodtan nézheti majd az igazi focimeccseket.
                                   Debreceni gólöröm Norvégiában (fotó: dt.no)

2013. július 19., péntek

Csövön jött "szerencse"

Ahogy a közös lónak túros a háta, úgy a közös lakhatásnak is megvannak a maga szépségei. Tömbházban (is) gyakran előfordul, hogy eldugul a szennyvíz lefolyója. Nosza, elő a csőgörényt. Aki dolgozott már ebben a "szakmában", az tudja, micsoda meglepetéseket tartogat, hihetetlen, hogy a kedves lakók mi mindentől akarnak megszabadulni a vécén keresztül (úgy értem, annak eredeti rendeltetésén túl). Például aki pillapalackot dob bele, azt én eleve minimum hat hónap letöltendő szabadságvesztése ítélném, közben pedig naponta százszor kellene leírja, hogy: "A városban is paraszt maradtam." (Elnézést a becsületes, dolgos földművelőktől, kiknek nevét becsmérlő jelzővé alacsonyították.)
Szóval, egy szép nyári napon bizonyos lépcsőházban eldugult a lefolyó. Napokig tartott, mire a lakók kedves közössége (szándékosan nem lakóközösséget írtam) ráeszmélt, hogy sz@rban vannak, a szó minden értelmében. Ehhez hozzájárult az említett évszak is, mely komoly szagot kölcsönzött a látványhoz. Lakóék nem kapkodták el, de mikor végre elhatározták magukat, már ment minden, mint a karikacsapás. Volt törés-zúzás, lapátolás, káromkodás - minden, ami ezzel jár. A szakik megtalálták a baj okát, az eldugult cső egy darabját ki kellett cserélni a földszinten. Semmi gond. Előzőleg megkérték az illető lépcsőház lakóit, hogy amíg ez megtörténik, ugyan tartóztassák már meg magukat mindenféle ürítéstől, történjen az bármilyen formában akár a konyhában, akár a fürdőszobában. Talán ha 10 percről volt szó.
Kedves olvasó! Szerinted a lakók mindegyike eleget tette a kérésnek? Na, jó, belátom, a kérdés túl átlátszó. Akkor inkább tippelj arra, hogy az említett 10 percből mennyi telt el, mire megérkezett az első "küldemény"? Ha azt mondod, hogy 3 - 4 percen belül, amikor a régi csődarab már-, az új pedig még nem volt a helyén, akkor nyertél, jutalmul pedig nem mondom meg, mi ömlött rá a gödörben álló munkás gumicsizmájára, csak annyit árulok el, hogy valamelyik fürdőszoba "ülőhelyéről" indították útnak... A népi bölcsességet alapul véve az illető munkásnak - aki belelépett - további szerencsét ígért a szituáció, igaz, neki akkor éppen nem ez járt a fejében. A javítás azóta befejeződött, de ha még elhúzódott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

                                                                   (Illusztráció: dugulaselharitasa.blogter.hu)

2013. július 17., szerda

Maszatos kezek az érintőképernyőn


Megboldogult "licista" koromban, ha az ember gyereke telefonon akart beszélni mondjuk szüleivel, bement a telefonközpontba (vagy a postára), megadta a központosnak a telefonszámot, majd megvárta míg szólítják, és a megadott "kabinból" beszélt. Ez már történelem, ma a világ legtermészetesebb módján mobiltelefonálunk, sőt, telefonnal internetezünk, fotózunk. A minap morfondíroztam ezen, amikor Nagyvárad főutcájának egyik legnagyobb mobiltelefonos irodájában várakoztam soromra. A helyiségben a legmodernebb kütyüket bárki kipróbálhatja, ezzel reklámozzák a nem túl olcsó holmikat. Mondom, bárki. Arra lettem figyelmes, hogy a szó szoros értelmében toprongyos gyerekek időről időre megjelentek, odaálltak egy laptop-tablet vagy érintőképernyős telefon elé, és játszottak, sőt, facebook-oldalt is megnyitottak. Ügyet sem vetett rájuk senki, ujjaik pedig látható gyakorlattal viharzottak a gombokon. Pár perc után kimentek az utcára, kicsit odébb kéregettek, és kukáztak egy ideig. Aztán megint bejöttek, játszottak, megint kimentek - és így tovább. A kisördög rögtön azt a gondolatot sugallta, hogy akár e-mailt, vagy sms-t is küldhetnének a falun maradt családjuknak, hogy milyen sikerrel jár a napi tarhálás, a koldusjáratként elhíresült esti vonatnál lesz-e szükség kisszekérre a cucc hazaszállításához. Maszatos kezüket elnézve ellenben azon tűnődöm, hogy nagy valószínűséggel senki nem tanította őket informatika órán a modern gépek kezelésére, talán iskolába sem járnak, mégis magabiztosan "szörföznek a világhálón" (ahogy mondani szokás). A látottak azt sugallták, hogy ezek a gyerekek nemigen tudnak kitörni környezetük visszahúzó béklyóiból, pedig valójában rajtra készek.
                                             A helyszínen készített fotóm

2013. július 9., kedd

Vándorvirág

Távolabbi rokon sírja. Másik faluban van, ritkán látogatta. Mikor igen, akkor mindig volt mit tenni-venni rajta, a gaznak mindegy, hogy hideg vagy meleg, eső vagy napsütés, állandóan nő.
Előző alkalommal kosárnyi virágot is vitt, teleültette a hant tetejét, pompázzon a sok szín.
Hacsak el nem lopják. Igaz, akkor is pompázhat, csak nem ott.
Malaca volt. Mikor újra megérkezett, egy tő nem sok, annyi sem volt a síron. Nem lepődött meg.
Annál inkább, hogy a közvetlen szomszéd síron látta viszont katonás rendben virágait. Tévedés kizárva, ugyanazok a színek, ugyanaz a darabszám, még csak az elrendezés is hajszálra, látszik, hogy az egy húzás - egy ültetés módszere alapján dolgozott a kolléga.
Vajon mit gondolt? Nem veszi észre egy lépésnyi távolságról?
Pillanatig sem gondolkodott: visszavenni!
Szép módszeresen visszaültetett minden egyes tövet, rá sem hederítve, hogy esetleg valaki meglátja, és az előzmények ismeretének hiányában azt hiszi, hogy ő éppen...
A jól végzett munka elégedettségével nézett végig a síron, szebb lett, mint elsőre volt. Most aztán néz majd nagyot a szomszéd. Ha megkérdezi valaki, mit ültetett a sírra, majd azt mondja: vándorvirágot.


                   Vadvirágokkal ellepett sír a biharpüspöki temetőben (saját fotó, illusztráció)

2013. július 4., csütörtök

Adjál vagy hármat...

Nagyváradi főutca.
Rekkenő hőség.
Persze van, akinek ilyenkor is dolgozni kell.
Például azoknak a reklámozóknak, akik egy kozmetikai cég prospektusát, és egy kis doboznyi készítményét nyomják a járókelők markába.
Mosolyognak, udvariasak. Ahogy kell.
Közeledik egy fakabát. Láthatóan nem bízza a szerencsére, hogy az egyik ilyen fiatal lány őt is becserkéssze, mert az vagy igen, vagy nem.
Már viszonylag messziről odaszól neki, mellőzve az udvariassági sallangokat (mint például köszönés), célratörő tömörséggel, hogy: mit osztogatsz?
A lány meglepődik, bizonyára nincs hozzászokva, hogy őt szólítsák meg, és nem viszont. Meg a tegeződés hallatán talán régi ismerősei arcképei között is lapozgatott hirtelen.
Mondja, hogy mit.
Na, adjál csak nekem is vagy hármat - hangzik a tányérsapka alól, olyan hangnemben, ami nem feltételez ellentmondást, és korántsem olyan "finom", mint vélhetően a dobozkában lévő krém.
Mindez kb. 10 másodperc alatt zajlott le. Ugye, milyen pillanat alatt be lehet szerezni a vásárfiát?!

2013. július 1., hétfő

Üljön át

Ritkán látott, Magyarországon élő ismerősömmel beszélgettem a minap. Elég hamar szóba került a politika is (sajnos), és korántsem mondható manapság szokványosnak (ismét sajnos), hogy az én határon túli, és az ő "anyaországi" véleménye nem különbözött (legalábbis nem számottevően). Kapcsolódó téma volt a nemég elvonult árvíz "lefolyása", ennek apropóján jutott eszébe, és meg is mutatta a telefonjában azt mai napig őrzött sms-t, melyet egyenesen a belügyminisztertől kapott még márciusban. Akkor a hó szándékozott elárasztani az ország egyes részeit. Az sms valahogy így szólt: Segítünk! Ha elfogyott kocsijából az üzemagyag, üljön át egy másik gépjárműbe. Ismerősöm, mint mondta, megtisztelve érezte magát, hogy a belügyminiszternek megvan az ő telefonszáma, és nem spórolt az sms árával. Másrészt, ha megvan neki a telefonszáma, akkor azt is kellett volna tudja, hogy ott, ahol ő lakik, nincs "hóhelyzet". Ennek folyományaként furcsán adta volna ki magát, ha az üzemanyagtartálya kiürülésekor egyszerűen átült volna egy vadidegen kocsijába, hogy: na, itt vagyok, a belügyminiszter küldött. Belátom, utóbbi valójában nem is történhetett volna meg, mivel ismerősömnek nincs is kocsija, de kicsire nem adunk, mindent egy belügyminiszter sem tudhat. Összességében: jó érezni, hogy egy miniszter személyesen odafigyel minden állampolgárra. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban ezzel olyan sok poénra alkalmat adott, hogy már azok átmelengették az ember szívét-lelkét (már, ha nem eleve otthon ült a melegben a hótorlasz helyett).
                                                 2013 márciusában...

2013. június 24., hétfő

Az élet olyan tragik(omik)us

Talán egyszer felkelti pszichológusok érdeklődőst, és tanulmányozni fogják az emberi agy működését annak függvényében is, miként módosulnak reakciói, amikor tulajdonosának változik a társadalmi - politikai - szociális helyzete.
Különös tekintettel az emlékezetkiesésre.
Nem kell ahhoz különösebb szakértelem, hogy lássuk: amint az agytulajdonos magasabb polcra kvártélyozza be magát, megesik, hogy egyszeriben más dimenzióban szemléli a világot, például a vele azonos méretű embereket sokkal kisebbnek kezdi látni.
De működik ez visszafelé is.
Aki mondjuk kiesik egy beosztásból (és ez általában - hogy is mondjam? - nem önként szokott előfordulni), a "baleset" után mintha megvilágosodna, és egyszeriben sokkal jobban tudja, hogy mit és hogyan kellene jól tenni, holott ő sem tette azt korábban, esetleg sőt. A körön kívülre rekedt hajlamos úgy tenni, mintha nem is lett volna korábban a pályán, mintha már nem is emlékezne a játék szabályaira és lehetőségeire, és a kibicek táborába állva lazán bekiabálgat. A baj akkor van, ha a körülötte élők már nem olyan amnéziások, és emlékeznek az illető korszakaira...
Sándor György előadóművész (saját megfogalmazásában humoralista) szavai jutnak eszembe: "Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén".
                                                                                   (Illusztráció: coronellapatika.hu)