Ha van címke, ha nincs...

Piaci nyüzsgés. Az árusok – ha nem mondanák is – arcukról lerí, hogy kontroll-hullám volt a sorok között. Mindenki tudja: a nyuszika és a róka klasszikus konfliktusa a sapka miatt... Az egyik, ruhaneműt kínáló árus mondja, őt azért büntették meg, mert a holmin nem volt román nyelvre fordított címke. Az árut egy fővárosi nagykereskedőtől hozza, aki – bár tudja, hogy kötelező – eleve nem tesz ilyen címkét az árura, mert többe kerülne, mint kifizetni az időnkénti büntetést. Miért nem tesz rá maga? – kérdezem. Minek bajlódjak vele? Ha nem ezért, akkor másért úgyis megbüntetnek, így legalább erre nem dobom ki a pénzt – érkezik a lemondó legyintéssel körített válasz. Majd még egy pillanatra megnyílik a panaszok csatornája: ezen a soron – és végigmutat a szomszédos árusokon – mind 40 és 50 éven felüliek vagyunk, és nem jókedvünkből lettünk piacolók, hanem mert valamihez kezdeni kellett, ha nem akarunk munkanélküliek, meg szociális segélyen élők lenni. Családokat tartunk el, dolgozunk, hajnalban kelünk, utazunk, cipekedünk. Időnként jön a kontroll, és valamiért tuti megbüntet, ha nem fizetek 24 órán belül, a summa duplázódik. Persze mindezt a vásárlók védelmének nevében, az nem számít, hogy esetleg egész nap nem árulok annyit, amennyit ki kell fizetni. Akkor miért dolgozok? És ha abba hagyom az egészet, jobb lesz ha inkább segélyt kérek az államtól? – tette fel a (költői) kérdéseket, amikre természetesen nem tőlem várt választ. Akiktől meg várna, azok füléig nem ér fel a szó a párnázott ajtók mögé. A sokat hangoztatott vállalkozóbarát gazdaságpolitika során mintha a fürdővízzel együtt a gyereket is kilódítaná egyszer–másszor a fürdőmester a hátsóudvarba. Sőt, mintha a teknőben riadtan pislogó egynémely gyerekre eleve nem is tartana igényt... 

                               Ha ellenőrzés van, büntetés is lesz....        (Illusztráció: siraly.it)

Nulladik osztály

Lehet, első pillantásra nem tűnik összekapcsolhatónak az alábbi két téma.

Az első. Nulladik, úgynevezett előkészítő osztályok nyitottak ajtót idéntől a gyerekek előtt, kiknek jószerével még inkább óvodában lenne a helyük. Nem vagyok pedagógiában tanult szakember, így inkább figyelem az annak tartottak sokszínű véleményét. Ezek – legalábbis a végletek – egyfelől azt mondják, hogy semmi egyébről nincs szó, mint pedagógusi állások megtartásáról, mert kevés az iskolába menendő gyerek, másfelől meg úgy vélik, a hátitáskájuknál alig nagyobb gyerekek így hamarabb beleszoknak az iskolai életbe, jobban felkészülnek a későbbi kihívásokra. A vélemények metszéspontja: mindenki a gyerek érdekét emlegeti. Ami biztos, hogy a tanügy alatti, eddig sem nyílegyenes út újabb kanyarokat vetett. Hogy az ügy még tupírozottabb legyen, Victor Ponta miniszterelnök a minap kijelentette, hogy az előkészítő osztályok bevezetése „összevisszaság és hülyeség”, sőt, előre vetítette, hogy jövőre... már lehet nem is lesznek ilyenek. Neszeneked!

                                                                       (Illusztráció: donna.hu)

A másik: öt ágazati program keretében Románia uniós támogatásokból 2007 óta 1,861 milliárd eurót „hívott le”. Ám mielőtt elégedetten bólogatnánk – ez öt év alatt csupán 9,69%-a annak az összesen 19 milliárdnak, amihez 2014-ig, tehát összesen hét év alatt hozzáférhetne. Ráadásul a megítélt pénzek egy jelentős hányadát ide sem adják, hivatkozva bizonyos „közbeszerzési szabálytalanságokra” (amit az egyszerű falusi ember hajlamos szimplán lopásnak érteni).

Mint mondtam volt, úgy tűnhet, a két téma között nincs kapcsolat. Pedig utóbbi jól mutatja, miként sáfárkodik lehetőségeivel egy ország, aminek egyenes következménye, hogy a jövőjét jelentő fiatalokkal sem tud mihez kezdeni. Ezért (is) „nulladik osztályos” az ország az EU–iskolában, állandóan pótvizsgákra kárhoztatva.

Rontás van rajtunk

Villámcsapásként ért a felismerés: lehet, elfecséreltem eddigi életem! Véletlenül – vagy ki tudja?! – beletévedtem egy kereskedelmi tévé déli időben sugárzott asztrológiai műsorába. Egy férfi, akinek a kiírás szerint a becsületes szakmája a „rontásoldó” volt, percenként 2–3 betelefonálót szabadított fel ilyen–olyan rontások és/vagy szellemek befolyása alól. Közben mellette megjelentek hasonszőrű hivatásoknak élők fényképei is, akik szintén várták a hívásokat. Ők tisztánlátók meg tisztánhallók voltak. Én tisztán hallottam, hogy a kliens csak a keresztnevét, meg a születési dátumát kellett megadja az említett rontásoldónak, majd tisztán láttam, hogy az oldó–szakember valami inga lóbálásából tutira megállapította a rontás létét, majd némi színes madzagok elégetésével sitty–sutty távolságilag meg is szüntette azt. És ezt akár szerelmi, akár pénzügyi rontásra is alkalmazta. Azta! Én, a tudatlan, meg csak élem kűzdelmes életemet, próbálom gyűjteni a garasokat, sejtésem szerint néha még mintha szellemekkel is hadakoznék, közben meg pofonegyszerűen meg lehetne oldani az egészet egy telefonhívással, és még az elégetett madzag árát sem én fizetem. Hirtelen telefonálni akartam, hiszen mondták: telihold előtt állunk, ez a legjobb pillanat. Aztán átgondoltam. Nem vagyok én egy önző alkat, mit sem ér a javulás, ha nem érinti az egész környezetem. Hiszen hallottam egy másik csatornán, hogy sorsunkról döntő politikusaink éppen az Európai Parlament plenáris ülésén szapulták egymást balkáni stílusban, lehordva mindenkit, akit csak lehetett, és egyre távolabb tolva tőlünk Európát, meg egyáltalán, egy normális élet lehetőségét. Tisztán láttam és hallottam mit kellene tenni: ezeket a politikusokat kellene „levenni” rólunk. Ők a rontás. Ezért sok–sok madzagot, sőt, akár... kötelet is megérné felhasználni...

                                                                              (Illusztráció: blogger42.com)

Itt van az ősz...-i lopás-szezon

Itt van az ősz, itt van újra... de mielőtt elrévednénk a költő sorain, mindjárt ünneprontó is leszek: az újra ránk köszöntött ősszel újra ránktört a már hagyományosnak mondható gond is – lopják a termést. Melyiket? Mindegyiket. Mindent. Bármit. Nem, mintha egész évben nem kellene tartani a tolvajoktól, akik minden évszakban megtalálják az elemelnivalót, de az ősz a csúcs. Minden évben hallom a panaszokat, járjak kisebb vagy nagyobb faluban, községben. Az állapotok pedig nem javulnak, mondják, sőt, egyre rosszabbak lesznek. Nem csak éjjel, de fényes nappal is szedik a hívatlan napszámosok a tengerit, a szőlőt. Csapatostól járnak, szekérrel. Tudják, mennyit kell lopni egyszerre, amiért a törvény még nem súlyt le. Miért csak ezer lej értéken felül számít a lopás lopásnak? – kérdezik a gazdák. Alatta mi? Csínytevés? Egy ismerősnek több ár tengerijét hordtak el apró gyerekek úgy, hogy egyszerre mindig 2–2 csővel lehetett látni őket, ami éppen a kezükben volt – de egész nap jöttek-mentek. Másiknak szekérrel döngették le a tengerijét, hogy a kombájn ne tudjon hozzáférni, aztán mentek „tallózni”. Megint más csőszt fogadott. Neki nem is lett kára, mert az őr nem engedte a sorok közé a siserehadat, ellenben megmondta, hogy hová menjenek, ahol nincs őr... Egyre többen hagyják ott kisebb–nagyobb darab földjeiket, főleg az idősebb korosztály, mondván, minek kínlódjanak vele, ha úgyis lelopnak róla mindent, és még örüljenek, ha nem verik meg őket tettenérés esetén. És most nem a „happy end” következik. A rendőrségnek nincs elég embere, az önkormányzatoknak se embere, se pénze, ráadásul a törvény szerint is a tulajdonos kötelessége megvédeni javait. Igen ám, de azt sem teheti csak úgy, mert ő lesz a bűnös, ha esetleg elcsattan egy pofon. A mindekori tanács: a gazdák társuljanak össze, és fogadjanak őrt, vagy járőrözzenek maguk. Aki próbálkozott már ilyennel, tudja, ez sem egyszerű, csak első hallásra. Közben meg telik az idő, ami a tolvajoknak kezdvez. Viszik a tengerit, a szőlőt, és mindent, ami nincs lebetonozva. De inkább azt is.

  Nem lehet tudni, mikor kiét viszik-hozzák...    (Illusztráció: 3szek.ro)

Visszacsinált feltámadás

Ismét besatírozhatok egy foltot kulturális ismereteim egyébként továbbra is sok helyen fehéren éktelenkedő térképén: eléggé el nem ítélhető módon a közelmúltig nem láttam a Szabó Dezső azonos című szatírikus kisregényéből 1994-ben készült Feltámadás Makucskán című filmet.
Azt hiszem, először is szögezzük le: aki kérlelhetetlenül és ellentmondást nem tűrően viseltetik az egyházi dogmák iránt, azok szóba hozása ellen is tiltakozik, továbbá nem érti az áthallásokat - az ne nézze meg, ne olvassa el a regényt sem, és az alábbiakat se olvassa el.
Mert, hogy vannak ilyenek, bármilyen hihetetlen.
A történet ugyanis arról szól - és ezzel nem lövöm le a poént - hogy mi történhetne, ha egyszer csak bekövetkezne a sokat emlegetett feltámadás.
Micsoda haddelhadd lenne.
Kié a hatalom, ki van birtokon belül?
Az élő, vagy a feltámadt pap?
Az élő vagy a feltámadt bíró?
Mi fog történni, ha nem csak a makucskai temető kel életre, hanem a többi is?
Mi lesz az országgal?
Hogy történhet ez meg?
Micsoda alávalóság ilyen ribilliót okozni?
Ki áll a háttérben? (Na, ki? Hát vagy a zsidók, vagy a kommunisták.)
És ami a legnagyobb: ki merészeli mindezt az aljasságot éppen húsvétra, a kereszténység szent ünnepére, a feltámadásra időzíteni?!
Néhány idézet - ízelitőnek - a szövegekből:
-"Legyenek továbbra is példás türelmű, keresztény halottak."
-"Mindenhol történhetnek hibák, még az isteni adminisztrációban is. De mi a rosszul informált Jóistentől a jól informált Jóistenhez fogunk fellebbezni, és kérjük az örök rend betartását."
-"Vessenek véget a magyar falu minden feltámadási kisérletének."
-"Aki itt feltámad, az minden jogon kívül áll."
Mit tehetnek a feltámadottak, visszamennek a sírba - várni a ... feltámadást.
Az Országházban zajló részlet itt külön is olvasható.
Ha pedig a filmet akarod megnézni - ami megéri a ráfordított alig több, mint egy órát - akkor legegyszerűbben a youtube-on teheted meg, ahol 5 részletben van meg, az elsőt ide kattintva éred el.

                                   Jönnek a feltámadottak a temetőből... 
                                                                                (jelenet a filmből,  youtube.com)

Akarat-olimpia

Egy hónappal ezelőtt még javában szurkoltunk a Londonban, a XXX.Nyári Olimpián szerepelt sportolóinknak, dícsértük kitartásukat, ügyességüket, emberségüket. A napokban pedig már zajlik 4200 résztvevővel a XIV. Paralimpia, amit 1960 óta rendeznek meg (1988 óta a „rendes” olimpia helyszínén, azt követően) a sérült, testi és szellemi fogyatékkal élő sportolóknak. Ez nem kap akkora nyílvánosságot, mint ahogyan a társadalom is némi fenntartással (mondhatni alszenteskedéssel) viszonyul a fogyatékkal élőkhöz. A televíziók – ha nem is élőben közvetítenek, de – adnak összefoglalókat a történésekről. Bizony, szokatlan látvány, amikor a rajtvonalhoz (rajtkockához, alapvonalhoz, tatamihoz) féllábú, félkezű, tolókocsis emberek sorakoznak fel. Az egyik úszóversenyre bement egy látszólag ép úszó, aki aztán nem csak melegítőjét vette le, de egyik műlábát is lecsatolta, úgy vetette magát a vízbe. A tolókocsiban ülő teniszező hihetetlen technikával manőverezi „járgányát”, hogy elérje ütőjével a labdát, mire az akár kettőt is pattanhat – ez engedmény az „épek” teniszéhez képest. Amikor az ember úszik, azt hiszem, a frász jönne rá, ha közben érezné, hogy valaki ütögeti a fejét – nem így van ez, amikor vakok úszóversenye zajlik, hiszen ők nem tudják mikor jön a forduló, vagy a cél. Ezért segítők egy hosszú botra szerelt labdával mintegy benyúlnak az úszók fölé, és megpaskolják a fejüket, jelezve: itt a fal. Hihetetlen. Ép ember számára szinte hihetetlen, milyen akaraterővel, elszántsággal, ugyanakkor találékonysággal kűzdenek a fogyatékkal élők. A sportban is. Legalább olyan csodálatra méltók, mint az emberi teljesítőképesség csúcsait ostromló ép társaik. Ők is a szinte lehetetlent teljesítik. A paralimpia szeptember 29-ig tart. Csak buzdítani tudok mindenkit: érdemes figyelni rá!

Sors Tamás, a magyar paralimpiai delegáció első aranyérmese, úszásban (fotó: hirado.hu)

Arzén a vizünkben

A kereskedelem alaptörvénye: olcsón venni, drágán adni. A legnagyobb üzlet olyasmit drágán eladni, ami semmibe sem kerül. Na, ezzel az állam, mint olyan, nem hagy senkit kereskedni, arra maga teszi rá a kezét. Ilyen például a víz, amit a természet maga „termel” meg, ingyen. Köztudott, hogy legyen az termál– vagy ivóvíz, aki használni akarja, fizet érte az államnak. Nem is keveset. Mostanában megyeszerte azzal riogatják az embereket, hogy arzénos, meg mit tudom én még mivel mérgezett az ivóvizük.

                                                                               (Illusztráció: greenprofit.hu)
A témával foglalkozva sok véleményt hallottam.
Egyik: nem a víz lett rosszabb, a tűréshatár lett alacsonyabb. Ez persze nem vigasz, esetleg mutatja, mennyire vigyáztak ránk az egészségügyi hatóságok korábban.
Egy másik: az egész egy biznisz. Az önkormányzatok év elején meg kell saccolják, mennyi vizet kérnek állambácsitól, amit az ingyenből saját pénzükön kitermelhetnek. Ha nem jól becslik meg, és több kell, akkor a többletért még felárat is fizetnek.
Egy becsületes kereskedő az árhoz mért minőséget szállít, sőt, garanciát is ad. Nem így a víz esetében az állam. Megkéri az árát, de felelősséget nem vállal. Itt van például az említett arzén-mizéria: az önkormányzatok megveszik a vizet, amiről kiderül, hogy nem megfelelő minőségű. Mit tesz az eladó, illetve annak „meghosszabbított keze”, az egészségügyi hatóság? Elöször is riadalmat kelt a lakosság körében, majd mutogat a helyhatóságra, és fel is szólítja, hogy irgum-burgum, tessenek tisztítani, ő pedig – stílszerűen szólva – mossa kezeit. Mintha nem lenne felelőssége. Mintha nem ő adná el az altalajkincset. És, hogy mennyire veszi komolyan az adófizetők egészségének védelmét valójában, arra jellemző, hogy a helyhatóságoknak határidőt is szab. Na, de nem ám arra, hogy meddig kell üzembe állítani a víztisztitókat (hiszen tudván tudja, senkinek nincs pénze rá), hanem arra, hogy záros határidőn belül bizonyítsák, megtették az első lépéseket – akár csak egy szándéknyilatkozat megfogalmazásával is – a víz tisztításához vezető úton. Hogy aztán ez az út milyen hosszú lesz, milyen pénzől lépdelnek tovább, és mi lesz az út végén? Érdekel az valakit? Esetleg a fogyasztót. Hogy aztán a fogyasztó sorsa mennyire érdekli az államot – na, erre naponta látjuk a példákat...