Csodálkozás

Pedig már elhatároztam, hogy nem fogok írni a választási kampányról. Egyrészt annyira adja magát a sok hülyeség, hogy nem lehet bírni tintával, másrészt kár a szót fecsérelni rá.
De mégis...
Naponta többször elcsodálkozom, újra és újra...
Pedig már nem vagyok újszülött - mint a mondás tartja, egy újszülöttnek minden vicc új - és láttam már néhány választási kampányt.
Mégis: hihetetlen, hogy egyébként eddig nomálisnak hitt (legalábbis általam) emberek hogyan tudják eszüket veszteni a kampány során?! Sokszor csak nézek, mint a moziban: komolyan gondolják, amit mondanak?! Hiszik is, vagy csak velem akarják elhitetni a hülyeségeiket?!
Ha hiszik, akkor vajon milyen módszerrel hülyítették be őket?
És mit fognak gondolni 2 hét múlva? Vagy úgy maradnak?

                                                                                              (Illusztráció: tooche.postr.hu)

Példa 1. (Persze név nélkül, hiszen egyrészt mi közöm hozzá, másrészt mindenkinek joga van hülyét csinálni magából úgy, ahogy neki tetszik.)
Olvasom, hogy egy kisváros egyik polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón panaszkodik: a rivális(ok) galád módon fúrják, törvénytelen eszközökkel élnek, lopnak-csalnak-hazudnak. Nincs kétségem arról, hogy a nevezett riválisok valóban minden eszközt bevetnek. Ami persze nem helyes, meg nem etikus, meg ilyesmi, és nem szolgál mentségükre az, ami ez után következik. De ... megáll az eszem: ez azt hiszi, hogy az emberek (a választók) hülyék? És nem emlékeznek rá, mit művelt éppen ő 4 éve egy másik, 8 éve egy megint másik párt "színeiben"?! Meg időközben is, amikor lehetőség adódott?! Ő panaszkodik?! Teljesen hiteltelen! És a mostani pártja? Létezik, hogy nem tudják kicsoda, nem néztek utána? Vagy egyszerűen örülnek, hogy találtak valakit, aki a jelöltjük lehet? Ennyibe néznek engem -  a választót?!
Példa 2. Egy ismerősöm négyszemközt elmondta, úgy lett egy kisváros egyik pártjának tanácsosjelöltje, hogy egy barátja hívta, mondván, kevesen vannak, jöjjön, úgy sem kell csinálni semmit. Azóta fotózás, plakátolás, gyűlés-gyűlés hátán. Már szabadulna, mondja, de nem tud. Már azért is megszólították, mert meglátták, hogy a rivális egy vélt szimpatizánsával beszélgetett az utcán. Soha életében nem politizált, ezután sincs szándékában. Belépett az árba, mely most sodorja. Beszélgetés közben siránkozott, hogy milyen nehezen lehet járni az utcájukban. Sebaj, mondom, ha szerencséd van, nem sokára foglalkozhatsz az üggyel, hiszen tanácsos leszel. Azt a rémült arcot, teee! De hát ő nem is akar semmit, és nem is tudja, hogy jutott el idáig. Nem-e? De hát ott mosolyogsz a plakáton - mondtam én. Szerintem most jutott el az agyáig... Méghogy szerencse....
Őszinte hang. Azt hiszem, arra sem érdemes szót vesztegetni, hogy a román pártok hogy megtanulnak a kampányban magyarul... Előttem a PDL egy hirdetése, melyben a nagyváradi tanácsosjelöltjeit reklámozza. A szöveg. "A PDL jelöltjei mostantól meghallgatnak téged!"  Érted, eddig magasról ... nem törődtek a véleményeddel. Meg persze ezután sem fognak.

Ünneprontás

A kormány - pontosabban már úgy kell mondani, az előző, sőt, az előzőt megelőző - jól megfontolt takarékossági intézkedésként csökkentette a nyugdíjakat. Bizonyára sokat spórolt vele, onnan vett el, ahol sok volt pluszban.

                                                                                                              (Illusztráció: penzugyitanoda.hu)
Egy ismerősöm a napokban újságolta boldogan, hogy akkor csökkenetették ugyan az ő nyugdíját is, de legutóbb a postás már 32 lejjel többet hozott, mint az azt megelőző hónapban.
Ez jó, mondtam.
És mennyivel lett kevesebb, amikor annak idején levontak?
54 lejjel.
Hmmm.
Valami okból csak a kérdésem nyomán gondolta végig ő is, hogy valójában még nem tart ott sem, ahol a levonás előtt, mégis, úgy örült, mintha nyugdíjemelést kapott volna.
Valójában van is emelés.
Csak fondorlatosan.
Így rontottam el szegénynek az örömét. És nem vagyok biztos benne, hogy végül nem rám haragudott egy kicsit...

Uhrin-szindróma

Ugye emlékeztek Uhrin Benedekre? Ő az az egyébként bizonyára jóravaló idős bácsi, akit tingli-tangli "táncdalai" miatt futtatott egy időben a bulvársajtó. Jó poén volt. Ha jól emlékszem, még a Sziget fesztiválon is fellépett, ahol a fiatalok jó nagy bulit csaptak neki, valószinüsíthetően ugyenezen okból, mert jó balhénak tartották.
Valami hasonló történt most, az 57. Euroviziós Dalfesztiválon.
Már tavaly is leírtam, hogy valójában nem lehet nagy reményeket fűzni egy olyan dalfesztiválhoz, ahol a közönség szavaz, mégpedig nagyjából politikai és társadalmi szimpátiától indíttatva. Meg egyébként is, egy versenynek soha sincs mindenki számára elfogadható, szimpatikus eredménye - még egy falusi szépségversenynek sem, sőt.
De ami most, az azeri fővárosban zajlott, illetve az ott tartott dalfesztivál kapcsán, az már tényleg csak megmosolyogtató: az egyébként már előre nagy esélyesnek kikiálltott svéd (de marokkói berber származású) Loreen megszerezte az első helyet, mögötte pedig második lett az orosz versenyző. Pontosabban másodikok lettek az oroszok -többes számot kell használni, hiszen a Party for everybody című dalt a Buranovszkije Babuski (Buranovói Nagymamák) nevű - hogy is mondjam - "lánycsapat" adta elő.

                                                                                                                                       (fotó: viola.bz)
Adódik a párhuzam az egykori Z'Zi labor együttes veresegyházi asszonykórusával, de az azért mégis csak más volt, mint egy nemzetközi fesztiválon részt venni. Bár, a történtek fényében lehet, akkor őket kellett volna indítsa Magyarország, és jobbat alakítottak volna mint most, a 24. helyezett Compact Disco.
Az eredmény végül is igazolta a "nagymamik" kitalálóját, aki vélhetően nem járt rosszul.
A trendet figyelembe véve szerintem jövőre az lesz a befutó, aki egy gyerek és egy kutya duettjét állítja színpadra - a felmérések szerint a nézők a gyerekekért és a kutyákért vannak a leginkább oda. Az ötleten lehet finomítani: mondjuk legyen egy még csecsemő korában árván maradt, és intézetben nevelkedett (igény esetén lehet még fogyatékos, szőke göndör hajú, angyalarcú, stb.) gyerek, és az út széléről menhelyre került, majd onnan az említett angyalarcúban hű gazdira lelt, jámbor tekintetű korcs fellépése. A gyerek csilingelően, de megennivalóan sután énekel angolul, a kutya a refrénre vakkant, közben gazdija lába körül ugrabugrál. A dal pedig szólhatna az örök barátságról és hűségről, esetleg a világbékéről. Ilyen egyszerű - ez lenne aztán party for everybody (buli mindenkinek).

Gyula vitézt rehabilitálni kell!

Azt hiszem írtam már egyszer korábban - de ha nem , akkor most - hogy (egyik) kedvenc magyar filmem Bacsó Péter 1969-ben rendezett szatírája, A tanu. Azt hiszem különösebben nem kell elemezni, mindenki ismeri - aki mégsem, az itt megnézheti - megéri az időt. Persze a jó szórakozáshoz szerintem elengedhetetlen, hogy a néző tisztában legyen a korabeli viszonyokkal, még jobb - úgy értem a megértés szempontjából - ha saját tapasztalatai vannak azt illetően.
Valójában sosem értettem, hogyan engedte meg az akkori magyarországi kormányzat egyáltalán a film leforgatását, mert, hogy rögtön betiltották, azt értem.
Ugyanígy vagyok egy másik kedvencemmel, amit véletlenül leltem meg a tegnap este a Duna TV-n - úgy értem, nem tudtam előre, hogy lesz, csak odakattintottam. És ottragadtam. Ezzel is úgy vagyok, mint A tanu-val: hiába tudom minden poénját kívülről, akármikor, akárhányszor meg tudom nézni. És mindig fedezek fel benne valami újdonságot. Ez pedig a Gyula vitéz télen nyáron (1970) - itt megnézheted, ezt is érdemes.
Szóval ezzel is úgy vagyok, mint a másikkal: hogyan tudták/hagyták leforgatni?! Annyira jó szatírája az akkori hatalomnak, hogy hihetetlen.
Ami pedig utóbbira talán még jobban vonatkozik: szatírája az emberi hülyeségnek, ami független bármilyen rendszertől!

                           Gyula vitéz - főszerepben Koncz Gábor       (fotó: torrentkereso.hu)

Sci fi

Fantasztikus történetet mesélt egy ismerősöm a minap.
Elhunyt rokonok sírját ment felkeresni egy lakhelyével szomszédos faluba.

                                                                                                                            (Illusztráció, saját fotó)
Annak rendje és módja szerint gyomlálgatott, virágot ültetett, vágott virágot tett a virágtartóba, miegymás. Dolga végeztével úgy gondolta, bemegy a faluba, és megkeresi a plébániát, mert valamit tudakozódni akart a lelkésztől. Nem volt ismerős a helységben, nem igazán tudta, hogy merre is induljon, hát segítség után nézett. Meg is látott egy férfit, aki kicsit odébb, a nagy melegben félmeztelenre vetkezve kaszált a sírok között - hiszen, szó ami szó, igen nagy volt itt-ott a gyom. Oda is ment, és megszólította. Mondta, hogy mit szeretne, és nem is zavarná tovább a munkában. Mire a férfi mosolyogva válaszolt, hogy nem is kell tovább fáradjon, mivel ... ő maga a plébános. Ő ragadott kaszát, egy kicsit helyrehozni a sírkertet, ahol megzsendült a burján, mert "magad uram, ha szolgád nincs". Ismerősöm kicsit elcsodálkozott, és meg is lepődött, de végül is ott helyben eligazították a dolgot.
Ennyi a történet.
Jó, jó, de mi ebben a fantasztikus? - kérdezed most te, olvasó.
Hát éppen ez, hogy ennyi a történet, és nincs tovább.
Sehol egy kampánystáb, sehol egy plakát, sehol egy lapáttal (ásóval, kapával, nagyharanggal)  a fényképezőgép előtt pózoló jelölt, senki nem adott át emléklapot, senki nem beszélt a szebb, de könnyen rosszra forduló jövőről, senki nem készített tervet a gaztalanításhoz - egyszerűen egy ember, a maga egyszerűségében takarította a temetőt. Csak úgy.
Hőbörgős kampányidőszakban ez nem egy fantasztikum?!

...és ácsorog

Megáll az ész, és ácsorog.
Népi bölcselet olyan estre, amikor olyasmivel találkozol, amire nagyon rácsodálkozol, elámélkodsz, rábambulsz, nem hiszel a szemednek - meg ilyenek.
Különösen jó az ilyen, választás előtti kampány időszak az olyan esetekre, amikor megáll az eszed, és csak ácsorog, mert nem tudja, hogy most mi a frász van?!
Már korábban is idéztem az akkor időszerű sajtóanyagokból, melyekben a pártok saját fontosságukat hangsúlyozzák, akkor is, amikor az nincs (lehet, nem is volt, lehet, nem is lesz). De ezt mégsem lehet mondani a választóknak.
Szóval:
No.1. Tegnap rendezték meg Bihardiószegen az I.Érmelléki Pincefesztivált. Ott voltam (egy darabig) én is.

Ma meg miről kapunk hírt? Hát erről:
"Sor került az első Érmelléki Pincefesztiválra vasárnap Bihardiószegen (Kisjankán), amelyre több mint félezren látogattak el. (...) A pincékhez ellátogatott a diószegiek RMDSZ-es polgármesterjelöltje, Mados Attila, valamint Pásztor Sándor RMDSZ-es megyeitanács-elnökjelölt is."
Ez olyan életszerű, az RMDSZ legmagasabb szinten kilátogatott, és nem csak azt tudja, hogy Bihardiószeg, de azt is, hogy a pincesor inkább a községhez tartozó Kisjanka területéhez kapcsolódik.
De ez még semmi.
Most fog csak ácsorogni igazán.
Kapcsolódó hír: a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapat már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a romániai első osztályú bajnokságot.
Ez, ugye mindenkinek öröm. Úgy értem, minden erdélyinek. Minden magyarnak. Hát persze:

 

A CFR győzelme mindannyiunk sikere!

Az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete gratulál a CFR csapatának a romániai labdarúgó bajnokság 2012-es bajnoki címéért! (...) A bordó-fehér alakulat ugyanis azt az erdélyi eszmeiséget képviseli, amit mi is magunkénak vallunk, és négy év alatt immár harmadik alkalommal volt képes a bajnoki címet Erdély fővárosába hozni. A Néppárt csapatának különösen szívügye a CFR focicsapat, hiszen pár éve még őket is gyengének, esélytelennek tartották, szereplésüket arroganciával kezelték, ahogyan az jobbára a mi képviselőjelöltjeinkkel is tapasztalható. Jelentjük, megtanultuk a leckét a vasutasoktól: munkával, kitartással, az egység felmutatásával a rosszakarók fölé lehet emelkedni. A CFR már megnyerte a bajnokságot, róluk példát véve mi is bizonyítani szeretnénk!

Öröm. És alkalom a megszólalásra.
Mert beszélni kell, mert kampány van.
Beszélni kell a pincében, vagy a focipályán. Bárhol, bármiről, bármit.
Az ész meg csak bambán ácsorog. Mert megáll.

Hogy is van ez?

Újabb halálos baleset történt Érmihályfalva és Értarcsa között, ma hajnalban - részletek itt.
A körzetben idén ez már a harmadik.
Volt egy ugyanezen az útszakaszon, aztán volt egy közvetlenül Tarcsa után, amiről írtam is, itt.
És most ez.
A részleteket nem ismétlem meg, csupán pár plusz fotó, hogy ütősebb legyen, ami a végén jön. Szóval:
-a Dacia ide, a kamion bal sarkának csapódott...

...és ez lett belőle:

A kamion próbált kitérni, két fa között "kiszaladt" a szántóföldre:

 Rossz rágondolni, mi lett volna, ha nem tud a két fa között elmenni, és nekimegy az egyiknek... Mintha újra lenne szántva a föld ezen a helyen:

Holmik, roncsdarabok szanaszét - megszokhatatlan látvány:

Ha elolvastad a balesetről készült cikket, amit fentebb megjelöltem, akkor tudod, hogy a személykocsi 27 éves vezetője elhunyt.
Halottról jót, vagy semmit, szokták mondani.
Én nem is akarok rosszat mondani róla, annál is inkább, mert (azt hiszem) nem is ismertem. Ellenben olyanoktól hallottam, akik ismerték, hogy erősen italozó életformát vitt, és jogosítványa sem volt soha. Most is alkoholos befolyásoltság alatt volt.
Mondják, a faluban mindenki tudta ezt róla. Mármint azt, hogy iszik, és nincs jogsija. Mindenki. A rendőrök is. Mégsem állította meg soha senki.
Hogy is van ez? Nyakra-főre osztogatják a büntetéseket, akár a legkisebb kihágás esetén is, akkor azt vajon miért tűrték, hogy a köztudottan jogosítvánnyal nem rendelkező, italozó fiatalember így közlekedjen?
Jót tettek vele neki?
A kérdéseket nem én fogalmaztam meg, hanem az említett falubelijei.
A választ sem én vagyok hivatott megadni...

Lélek-didergős Nyíló Akác

Megkezdődött Érmihályfalván a huszadik Nyíló Akác Napok fesztivál. A kerek évforduló alkalmat adott egy olyan könyv megjelentetésére, mely visszatekint az elmúlt két évtizedre*. A szerkesztés során olyan újságcikkek, fotók, relikviák kerültek elő, melyek sok-sok szép emléket eleveníttetek fel. „Emlékszel még...?” - kérdeztük egymástól, miközben fényképeket nézegettünk, és emlékezetes koncerteket, kiállításokat éltünk újra, vagy ma már nem élő egykori szervezőket láttunk viszont a fekete-fehér képeken. Emlékszel, amikor deszkánként ácsoltuk a színpadot? Amikor hajnalban gyalog jöttünk haza az erdei zsibongóból? Amikor napokig vasaltuk a főteret díszítő zászlócskákat? Emlékszel...? Ma nem a sokszínű, de az azonos hitet hírdető apró zászlócskák, hanem sokszínű, de eltérő véleményeket hirdető plakátok, bannerek „díszitik” a főteret, tépett falragaszokat fúj a szél. Valahogy szebb volt az egyszerű, de közösen ácsolt deszkaszínpad. Esős-sírós időben kezdődött a huszadik fesztivál. Péntek reggelre még fagyot is ígérnek a meteorológusok, tetézve a lélek didergését. Idén az akácfák virága is lefagyott... De az akác nem adja fel, kapaszkodik a homokba, és jövőre újra megpróbál virágot bontani. Két évtized – jó alkalom a visszatekintésre. Nekirugaszkodni a folytatásnak.

(*A könyv bemutatója május 18-án, pénteken 18 órakor lesz a kultúrházban.)

Tan.Ügy

Az az érzésem, mintha idén kevesebb szó esne a közelgő érettségiről. Na, nem helyi, iskolai szinteken, hiszen ott van para elég, hanem országos szinten mintha kevésbé rágnák a gumicsontot. Mintha mindent lenyomna a kampány, meg a kormányváltás. Ilyen vonatkozásban persze van szó a tanügyről, hiszen a Ponta-kormány alig alakult meg, máris második tanügyminiszterét "fogyasztotta" el. Sőt, az elsőt már akkor, mikor még be sem iktatták: a bizonyos Corina Dumitrescu nem csak önéletrajzában vétett helyesírási hibákat, de az amerikai Stanford Egyetem nevét sem tudta jól leírni, ahol állítólag diplomát szerzett - ami igaz lehet ugyan, de mint kiderült, a "szerzés" esetleg a szó klasszikus értelmében értendő...
Aztán jött a Bihar megyéből Bukarestbe felbuktatott Ioan Mang, aki annak rendje és módja szerint az esküt is letette a haza szolgálatára, és - egy hétig volt is miniszter. Az egyetemi tanárról állítják, hogy két tudományos cikke is szó szerinti egyezéseket mutat a világhálón már másoktól megjelent munkákkal, sőt, egy japán kutatók írta tanulmányt is a magáénak bemutatva adott közre még 2003-ban. Hát nem jobb volt, míg nem volt internet, és Japán nem került ilyen közel hozzánk?! Ki a fene gondolta volna 2003-ban, hogy ilyen csekélységen meg lehet majd bukni, és ilyen csip-csup ügy miatt egy tanügyminisztert kibuktatnak a hatalomból?! Micsoda világot élünk?! Olyan szép, amit a miniszeterelnök mondott, mikor elfogadta Mang lemondását: megteremtik számára a lehetőséget, hogy ne a miniszterségből adódó teher nyomásával a vállán kelljen ügyködnie önmaga tisztázásán. Közben nézem a plakátot, amivel a szavazókat igyekszik meggyőzni az USL, hogy ők a jó választás. A fotók/nevek között második Ioan Mang. A szlogen: Első helyre tesszük Bihar megyét. Hát, ez az, ettől félünk... A harmadik meg az a Dumitru Voloseniuc, aki egy marionett-figuraként egyszer csak a Megyei Tanács elnökeként ébredt fel egy reggel, pár napja. Már ekként nyilatkozhatta, hogy rengeteg bizonyítékkal tudják alátámasztani a fellebezést, amivel megóvják a nagyváradi Pénzügyi Palota (majd járóbetegrendelő) visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosnak, a római katolikus egyháznak. Miközben a visszaszolgáltatásról egyhangúan (!) döntött a jogászokból álló bukaresti bizottság. Szerintem meg csak egy érvük van: nem akarják visszaadni, és kész.

                                          A Pénzügyi palota manapság                (fotó: maszol.ro)
Visszatérve a tanügyhöz, lehet, még nem is sikerül tanügyminisztert találni, mire elkezdődik az érettségi. Mármint olyat, aki át is menne a vizsgán.
Hát csoda-e, hogy itt tartunk?

A kampány öl

Sajnos, a címet nem poénból írtam.
Persze abból is írhattam volna, hiszen a választás előtti kampány öli például az agysejteket, vagy a korábbi barátok és ismerősök közötti jó kapcsolatokat.
De ez most valóban haláleset: egy választási hirdetőtábla szerelése közben több méter magasról leesett egy férfi, és belehalt a sérülésekbe.

                                                                                                                          (Illusztráció: hazipatika.com) Mielőtt a továbbiak olvastán bárkiben gyanú támadna, gyorsan pontosítok: az eset Szucsáva (Suceava) városában történt.
A tragédiának több kivesézni való részlete is van.
Az időpont: csütörtökről péntekre virradó éjszaka, tehát még alig pár perce vagy órája kezdődött meg a hivatalos választási kampány - valószinüleg el kellett gyorsan foglalni valami stratégiai helyet a kihelyezendő plakátnak.
Az elhunyt a helyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottja volt. A hivatal élén álló polgármester második mandátumának végén jár, és készül a harmadikra.
Most bizonyára meg fogtok lepődni: utólag kiderült, hogy a hivatali alkalmazott szabadidejét áldozta arra, hogy választási hirdetőtáblát szereljen. Ez persze rendjén is van, hiszen egyrészt éjnek idején mi más közben is lehetett volna, mint saját szabadidejében, mikor alvás helyett a magasba mászott, másrészt hivatali alkalmazottként nem is foglalatoskodhatott volna plakátírozással. Maga a polgármester nyilatkozta ezt, mármint azt, hogy hivatali alkalmazottja szabadnapos volt, amikor ugye azt csinál, amit akar, ő pedig személy szerint mossa kezeit, nem is tudott róla. Neki pedig lehet hinni, hiszen mégis csak két mandátumot végig vitt már mint polgármestere egy nagy városnak, tehát bizonyára nem szokott hazudni.
Ha a fentiekben bármilyen hasonlóság felfedezhető más városokban, községekben tapasztaltakkal, akkor az csak a való élet műve lehet.
Mármint a halálesetet kivéve.
Mert azt ugye, nem lehet bekalkulálni.
Mert aki a legrosszabul járt, az először is az, aki meghalt. De rajta már nem lehet segiteni.
És, mivel szabadidejének foglalatossága közben járt balszerencsésen, a munkabaleset tényének megállapítása sem jöhet szóba - tehát a család is hoppon marad.
A kampány öl, és családokat tehet tönkre. Így is.

Margittán

Hát, megvolt a könyvbemutatóm Margittán is (még csütörtökön).
Köszönet mindenkinek, aki részt vett rajta:

Különösen a diákoknak, két osztálynyian jöttek, és körbeülték a Polgármesteri Hivatal gyűléstermét, a felnőttek mögött:

Én meg dumáltam, és próbáltam okosnak mutatkozni (ott elől), hiszen mégis csak a szerző volnék, vagy mi a szösz:

Érdekes helyzet, amikor az ember írásait mások olvassák fel a saját könyvéből. Margittán két diáklány is felolvasott:

  Aztán még dedikáltam is:

Aztán meg egy könyvet adtam a Horváth János Iskolaközpont könyvtárának is (Nagy Gabriella igazgatónő vette át). Az ember úgy igyekszik a halhatatlanságba, ahogyan csak tud:

Hát, így volt. (Köszönet a fotókért Szőke Ferencnek.)

Tudatlanok

A minap már írtam arról, hogy mennyi és milyen közlemények bombázzák naponta a szerkesztőségeket. Kivált kampányok idején. Minden oldalról.
Persze nem csak a szerkesztőségek vannak kitéve mindenféle "megpróbáltatásnak", de a választók is.
Kivált kampányok idején. Minden oldalról.
Furmányos ráhatások, célozgatások, bőr alá férkőzések, álcázott manipulálások.

                                                                                                                        (Illusztráció: civilszemmel.hu) Nem kell nagy ész hozzá, hogy az ember meglássa, a napilapban mostanában megjelenő többoldalas községbemutató körképek milyen célból készülnek. Nem akarom elemezni, semmilyen szempontból, hogy ki kinek, miért, miként és hogyan - nem ez a fontos most.
Az ilyen körképekben kikről/mikről lehet írni? Kit lehet megszólítani? A polgármestert, a papot, a tanítót/tanárt, az érdekes embert. Aki aztán nyilatkozik. (Vagy nem - de ez nem az a film, esetünkben inkább igen.) Ezt sem elemzem most, hogy ki miért, hogyan, miként - nem ez a fontos most.
És itt jön az apropó a közleményekre - jött egy nemrég Tőkés Lászlótól, aki a Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként Brüsszelből datálva ejnye-bejnyézik, és teremti le az "UDMR-nomenklatúrát" ezért a kampányfogásért. Szó se róla, miért ne tehetné? Meg is teszi. Ezzel sincs semmi baj.
Ellenben van egy bekezdése, ami szerintem eléggé mulatságos. Szerintem, mert nem vagyok benne érintett. Akikről szól, azok bizonyára nem örülnek neki, még akkor sem, ha esetleg védelmükre fogalmazódott. Idézem (kiemelések a szerzőtől):

"Sajtókirakatba helyezett, hűséges lelkészeink nagy valószínűség szerint nincsenek is tudatában annak, hogy megszólalásuk mi célt szolgál. A szentimrei vagy a gálospetri polgármesterek társaságában pózoló papi emberek jó lelkiismerettel szólnak valós eredményeikről, mint ahogyan az amúgy néppárti irányultságú paptamási lelkipásztor és a helybéli baptista „vezetőségi tag”, vagy az éradonyi RMDSZ-es „körzeti elnök”-lelkész, valamint a gálospetri román görög katolikus pap sem igen tudja, hogy az említett pártpropaganda-gépezet akaratlan szereplőivé váltak. És ezen túlmenően, a gyülekezeti tagok, valamint az újságolvasó polgárok sincsenek ismeretében annak, hogy ezt az egész választási propaganda-rendszert önös és pártos kiagyalói az adófizetők és az újságelőfizetők pénzén működtetik…"

Szerintem ez simán azt jelenti, hogy a szóban forgó illetők, és itt elsősorban a lelkészekre gondolok - hogy is mondjam, hogy már legalább én ne sértegessem őket tovább - szóval, az értelem nem túl magas fokán állnak.
Mondja ezt róluk egy kollégájuk.
Na, de mint mondtam, nem akarok senkit sértegetni.

Én előre "Tudtam, tudtam!"*

Egy politikához kapcsolódó morgolódást terveztem mára, de egy sokkal fontosabb téma közbejött. És örülök, hogy közbejött, és valóban úgy gondolom, hogy ez fontos.
Tegnap délután felhívott telefonon az érmihályfalvi Tini Tanoda diákszínjátszó csoport egyik vezetője, Szabó Emőke tanárnő: este hattól előadásuk lesz, amit másnap (ma) délben megismételnek, és várnak. Hát, program előtt 2 órával szólni az újságírónak az álmoskönyvek szerint nem biztosíték arra, hogy az ott is lesz... De ez egészen más eset. Egyébként is elfogult vagyok a "hazai" csoportokkal szemben - még akkor is, ha ez az elfogultság bírálatot szül néha -, de a Tini Tanodáról tudom eddigi tapasztalataim alapján, hogy az előadásaikban mindig van valami olyan humor, élc, él, irónia, fanyar íz, ami nekem nagyon fekszik. Nem volt tehát kérdés, hogy mivel volt éppen időm, nem számít, hogy mikor értesítettek. Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című művét adták elő.
Az előadásról ezt írtam a Bihari Naplóba, és az erdon.ro -ra:

                         Újabb Tini Tanoda-bemutató

Újabb nagyszerű műsorral örvendeztette meg a publikumot az érmihályfalvi Tini Tanoda diákszínjátszó csoport: Janikovszky Éva egy művét adták elő.

 

Az érmihályfalvi Tini Tanoda diákszínjátszó csoport újabb előadással állt színpadra, Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című művét adták elő a napokban, kétszer is. Egyszer a fellépők szülei, ismerősei előtt, egyszer pedig a diáktársaknak. A Szabó Emőke és Kéri Andrea tanárnők vezette csoportra jellemző, hogy fogékonyak a humorra, az iróniára, a fanyar szituációkra - és most sem hazudtolták meg magukat. Nagyszerű választás volt Janikovszky Éva írása, ami egy tinédzser vallomása arról, hogyan lett a család kis kedvencéből egy "elviselhetetlen" kamasz, illetve hogyan lesz remélhetőleg olyan felnőtt, akire majd megint büszke lesz mindenki. A színpadon felvonult egyrészt a főszereplő önmaga több, korábbi "évjáratában", illetve a család több tagja, kik maguk szóltak bele a történetbe.

Nagyszerű persze Janikovszky Éva írása - ezzel nem mondtam újat - már csak azért is, mert remek görbe tükröt tart elénk, szülők elé, és ezt igazolta a nézőtéren fel-felcsattanó kacagás, és némely helyeslő bólogatás. Ám az már a rendezőket dicséri, hogy a szöveget itt-ott megszakították olyan Hooligans, Tankcsapda, Bëlga, Fluor Tomi, Generál slágerekkel, melyek illenek egy-egy helyzethez - és ezzel teszik egyedivé a produkciót. Az előadás üzeneteként pedig talán ezt a részletet lehetne kiemelni: "...az élet az egész tűrhető. És nem kell vele az embert folyton ijesztgetni." A végén a magam részéről sajnáltam, hogy csupán 20 percig tartott az előadás.

 

Azt hiszem, nem is kell hozzátenni semmit.

Remélem, még máskor is elő fogják adni, és mindekinek csak ajánlani tudom, nézze meg. Mert jó a darab.

Mert a "mi gyerekeink" adják elő.

És ez valóban jobban esett, mintha a politikai morgolódást írtam volna meg.

De ne örüljetek, az sem marad el :)

(*A műben is szereplő beszólás.)

Jövőkép(telenség)

A minap egy olyan fórumon voltam, ahol gazdaság és társadalom megváltó programjait ismertette egy párt. Egy magyar párt. A legújabb magyra párt, na. Szóval nem volt azzal semmi baj, olyanokat mondtak, hogy csak na. De tényleg, meg aztán szokás ilyen programokat bemutatni manapság, és lesz ez még rosszabb is, ha péntektől indul a hivatalos választási kampány.
Szóval a programok. De tényleg, olyan részei voltak, hogy az ember mind a tíz, vagy akár húsz ujját is megnyalhatná utána. Mármint, ha megvalósulna. Mert akkor lenne munkahely, meg út, meg fellendülő gazdaság, meg iskola, meg turizmus, de még barátság és testvériség is, akár megbonthatatlan is. Jól mondta az egyik hozzászóló, hogy mindez persze akkor érvényes, ha a párt "helyzetbe" kerül, hogy politikai hatalma legyen megvalósítani, mert, ha nem, akkor - és ezt tényleg így mondta - kiabálhatnak továbbra is a pálya széléről, mint eddig. Na, én ezt eddig így kimondva nem hallottam egy pártvezetőtől, arról az oldalról: hogy pálya széle, meg, hogy ők csak bekiabálók.
Meg is fogalmazódott bennem, hogy én is kidolgozok egy fejlesztési programot. Nem konkrétan a tőlük hallott, hanem úgy általában, az ilyen kampány-programok mintájára. A címe már meg is van, meg pár főbb gondolata - de természetesen nem mondom most el, csak, ha készen lesz - nehogy ellopja valaki, mert olyan hülységet még nem talált ki ember, amit politikusok ne tudtak volna a maguk javára fordítani.
Visszatérve az említett fórumra, elhangzott azon egy valóban érdekes - a fejlesztési blablánnál sokkal érdekesebb - előadás, melynek részeként megtudtuk: mire számíthatunk akkor, ha a legutóbbi népszámlálás adatait egy grafikonba jelöljük, a pontokat összekötjük, és a vonalat tovább húzzuk a tendenciának megfelelően - mindezt Bihar megye vonatkozásában. Hét, nem egy rózsaszín álom! Ha minden a jelenlegi formában folytatódik, akkor várhatóan 2070 után pár évvel fog meghalni Bihar megyében az utolsó magyar! Azt megelőzően már sokkal hamarabb eltűnnek a szlovákok, németek, és más, kisebb közösségek. Mielőtt a románok esetleg diadalittasan dörzsölnék a tenyerüket, hogy yesssssz, bejött a beolvasztási politika, az öröm nem fog sokáig tartani: 2100 után pár esztendővel meghal majd a megyében az utolsó román is!

                                                                                                                                    (Illusztráció: 168ora.hu) Na, de ki fog akkor itt maradni? A helyes választ beküldők között cigánykerekeket sorsolunk ki. Annak ugyanis hasznát vehetik, ha lesz még kinek örökül hagyják, mert egyedüliként a cigányság lesz azt követően Bihar megyében! A hallgatóság körében nagy derültséget váltott ki ez a jövőkép, de senki nem csodálkozott, hiszen mindenki tudja, hogy például a kisebb érmelléki falvakban már a cigányságnak köszönhető például az, hogy nem kellett bezárni az iskolát, és van egy-egy osztályra való gyerek. Erdély azé lesz, aki teleszüli - minden más csak okoskodás, mondta egyszer valaki. Hát, ja.
A fórum végén, a hallottak tükrében tettem fel (és nem csak én) a kérdést: akkor mégis minek ezek a hosszútávú tervezgetések, hogy autópálya, meg ipari park, meg mittudomén?! Próbáltunk humorizálni.
Még jó, hogy az elején mondták, hogy a valóság sosem igazolja az ilyen grafikonokat. Ha meg igen, úgy sem lesz, aki reklamáljon - mondom én.

Fontos hírek

Soha nincs holt idő, ha azt nézzük, hogy a mindenféle szerkesztőségek minden elképzelhető és elkézelhetetlen helyről kapnak mindenféle sajtóközleményket, kinyilatkoztatásokat. Ezek csekély százaléka hordoz a köz számára valóban értékelheztő információt, de természetesen mind úgy vannak megfogalmazva, mintha egyenesen a világ megváltásáról szólnának, tehát rendkívül fontos, hogy nyílvánosságot kapjanak. Hát persze, hogy elsősorban mégis nekik fontos, hogy nyílvánossághoz jussanak, hogy tudja a jónép, hogy vannak, hogy dolgoznak, hogy rájuk szükség van, és valójában meg sincsenek fizetve azért a gürcölését, amit szinte csak a közért érzett felelősségből végeznek, mert az ügy, az szent.
Ha azt mondtam, hogy nincs holt idő, akkor a választások előtti időszak maga az aratás dandárja. A paródiába illő sajtóközlemények nagyszerű karikírozására találtam példát itt - kéretik rákattintani, és elolvasni, mert a továbbiak megértéséhez szükség van rá.
Mikor én elolvastam, hát a röhögéstől "a pofám hétfelé szakadt, és a hideg betonra vetvén magamat mellkasomon cafatokra téptem a patyolatfehér inget" - hogy a jelzett írás egy részét a magam formájára alakítsam.
Most pedig fordítsuk komolyra a szót.

                                                                                                               (Illusztráció: ansagyongy.blogspot.com)
Úgy értem, ami ez után következik, már nem része a jelzett karikírozásnak - a látszat ellenére. Ez komoly. Ezt (is) komolyan sajtóközleményben küldték szét. És az ilyenekre komolyan szükség van, hiszen ilyenekből született például a jelezett paródia is. (Kiemelések a sajtóközlemények fogalmazóitól.)

Egyhetes japán útjának (2012. IV. 28.–V. 6.) második felébenTőkés László EP-képviselő a távol-keleti ország több nevezetes helyszínére látogatott el és történelmével, kultúrájával, vallási múltjával és „szent helyeivel” ismerkedett.

A hirosimai atombomba-emlékmúzeum örök mementóként fejez ki élő tiltakozást valamennyi, háborúban elkövetett embertelenség és tömeggyilkosság ellen. Ezen túlmenően és a fukusimai atomerőmű-szerencsétlenséggel együttesen, a hirosimai – és a nagaszaki – atomtámadás sokkoló figyelmeztetést jelentenek az atomkor beláthatatlan veszélyeire. A Béke Emlékmúzeumon végigkalauzoló Masuda Noriyuki igazgatóhelyettes ebből kiindulva kérte erdélyi képviselőnket, hogy Hirosima békeüzenetét közvetítse az Európai Parlamentbe.

Példamutató, amiképpen a japán történelmi emlékezet intézményes módon gondoskodik Hirosima emlékének ébrentartásáról, melyAuschwitzcal együtt – minden bizonnyal – a XX. századi világtörténelem két „legbeszédesebb” emlékhelyének számít.

Szívderítőbb helyszínek következtek ezután, melyek a nagy múltú szigetország vallástörténeti sokszínűségéről tanúskodtak. Japán barátaik eligazításával Tőkés László és útitársai látogatást tettek Miyajima szigetén, az ottani sintó szentélynél, valamint a régi főváros, Kyoto császári palotájánál és buddhista „templomvárosában”.

Az ún. Aranyhétnek („Golden week”) nevezett nemzeti ünnepsorozat szabadnapjain hatalmas tömegek mozdultak meg egész Japán területén. Ebben a viszonylatban is példás módon megnyilvánult a japánokbámulatos szervezettsége, figyelmessége és fegyelmezettsége – példának okáért a köztéri helyeken vagy a tömegközlekedés terén. Közvetlen közelről nézve a vonat indulásához igazítható óra pontosságával jellemezhető japánok szorgalmát és kollektív tudatát, jobban megérthető, hogy „a felkelő nap országa” rövid idő alatt miként válhatott gazdasági világhatalommá.

A japán–európai, japán–magyar és –román kapcsolatok építésére szolgáló látogatási út ebben a távoli országban és idegen politikai közegben erdélyi magyarságunk ügyének a népszerűsítését is célul tűzte ki. Sajnálattal állapítható meg azonban, hogy a hagyományos kisebbségek kérdése iránt Japán – a Nyugathoz hasonlóan – nemigen tanúsít fogékonyságot, mint ahogy csekély számú, saját kisebbségeinek sem szentel különösebb figyelmet (ajnuk, koreaiak).

Május 5-én este, a Wagner Nándor Alapítvány és az Academia Humana Alapítvány tagjainak közösségében zárult a mozgalmas látogatási hét, azzal a megegyezéssel, hogy mind japán, mind hazai irányba tovább fogják építeni a kapcsolatokat.

Mielőtt valaki azt mondaná, hogy egyoldalú vagyok:

Május 4-én, pénteken 14 órai kezdettel Kelemen Hunor szövetségi elnök részt vesz Tasnádon a Petkes József Galéria ünnepélyes megnyitóján. Az esemény helyszíne a Tasnádi Református Egyházközség gyülekezeti háza. A tasnádi születésű festőművész nevét viselő galéria átadásával egy időben sor kerül a művész állandó kiállításának megnyitójára is. 

Az RMDSZ Hargita Megyei Szervezete május 5-én délelőtt 11 órai kezdettel Székely Majálist szervez Homoródfürdőn, az Ilona völgyében, amelyen jelen lesz Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Hogy azért mégse maradjunk poén nélkül, az is egy vicc, hogy ezeket a fontos dolgokat közlik is a lapok, hiszen az olvasókat nem szabad elzárni az információtól! Hát így. A világ tele van fontos történésekkel!

Légypapír-funkció

Gyakorlatilag nem is létező politikai karrierem csúcsára az ezredfordulón értem fel. Ez a jelentős esemény azt jelentette, hogy akkori, megboldogult lelkesedésemben belementem, hogy jelölt legyek - khmmm - az RMDSZ megyei tanácsosi listáján. Erre a botlásomra bizonyíték is van, egy korabeli plakát. Tényleg kerestem, mert mint corpus delictit eltettem, de nem találom. Úgy emlékszem zöld színű volt, rajta a megyei tanácselnök és a megyei tanácsosjelöltek névsora - ez minden városban meg faluban állandó volt, ezeken kívül pedig hozzájött mindenütt a helyi polgármesterjelölt, meg tanácsosjelölti lista. Na, ezen voltam én a harmincvalahanyadik, amiből kiderül, hogy mennyire számítottam a politikai életben - vagyis olyan töltelék-féle voltam. Azzal vettek rá erre a dicső szerepre, hogy mivel Érmihályfalvának amúgy volt egy befutó helyen jegyzett jelöltje, adjon még egyet a futottak még szürkeségébe - ez lettem én, mondván, mivel már viszonylag ismert volt a nevem az újságból, hátha "vonzok" szavazatokat. Úgy is monhatnám, olyan légypapír funkciót kaptam. Mint már említettem, ez volt a csúcs, amit a politikában elértem. Ha ennél nagyobb csúcsra jutottam volna, tehát valami csoda folytán bejutottam volna a Megyei Tanácsba - hát nem is tudom, az elég nagy csapás lett volna arra a testületre. Annál nagyobb már csak rám lett volna...
De természetesen nem véletlenül jutott mindez eszembe...
Tegnap éjfélkor lejárt a határidő, amig a június 10-i helyhatósági választásokra le lehetett adni a jelöltek listáját. Ennek értelmében tehát, munkámból is fakadóan, ma láttam néhány ilyet. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondom, találkoztam furcsaságokkal. Ha kevésbé finoman, akkor úgy, hogy bizony jó sok embernek ment már el megint az esze.

                                                                                          (Illusztráció: kormanyozz.hu)
Bizonyos esetekben például nem tudom eldönteni, hogy az egyén kompromittálja magát a párttal, vagy a párt a jelöltjével?! Aztán van olyan is, amikor meggyőződésem, hogy a kampányoló jelölt lepődne meg a legjobban, ha elérné a célt. Mert nem csak a településére lenne nagyon nagy csapás, ha vezető pozícióba kerülne - de reá is, legalább akkora.

Ujjé, majális

Az egyik híradóban láttam tegnap, hogy bizonyos romániai Racoviţă nevű falu határában felborult egy kamion. Egy török kamion. Megesik ez naponta, veszélyes üzem a közlekedés. Minden rosszban van valami jó - tartja a bölcs nép. Hát ebben az esetben is volt több rossz, de még több jó is.
Rossz ugye az alapvető történés, hogy felborult a kamion. Ez rossz a sofőrnek, aki nem jut el a célhoz, rossz a cégének, mert az áru nem jut el a rendeltetési helyére, nem is beszélve a balesettel járó hercehurcáról. Ám mindent összevetve valójában nagyon sok jó is történt. Például: nem történt személyi sérülés. Például a sofőr nem csak, hogy nem sérült meg a balesetben, de nagy higgadtságról tett tanúbizonyságot, amikor nem próbálta az árokba, és az a melletti mezőre szétszóródott cuccot menteni. Hiszen a legnagyobb szerencse mégis csak a falu szélének lakosait érte, akik varjúcsapatként csaptak le a szétszóródott holmira, és bizony az egy szem sofőrnek nem sok esélye lett volna. Hiszen még a rendőröknek sem volt, akik kiérkeztek konstatálni a történteket, és hivatalból próbálták lezárnia  helyszínt. Velük simán összeverekedtek a zsákmányolók, akik túlerőben is voltak. Azt hiszem, itt az ideje elárulnom: a kamion fagyasztott csirkecombot szállított. Mázsaszámra.
Hát nem tiszta szerencse, hogy nem valahol a hegyek között, valami megközelíthetetlen szurdokba borult a rakomány, ahol menthetetlenül megbüdösödne ebben a kánikulában? Vagy legjobb esetben dögkeselyűk lakmároznának belőle.
Most meg ráadásul május elseje van - majális. Szerintem Racoviţă falu szélén hangos manele-dallamok és piruló csirkecombok ínycsiklandozó illata kergetőzik a napsugarakkal az árnyat adó fák ágai között.

                                                                                                                         (Illusztráció: receptek.co)