2011. december 31., szombat

BUÉK

Elnézést kérek mindenkitől, aki nem érmihályfalviként, de méginkább érmihályfalviként valahol a világban élőként olvassa ezt a bejegyzést, mert ez - rendhagyó módon - most leginkább célzottan szól, nekik. A magam bőrén nem tapasztaltam (leszámítva az egykori katonáskodás idejét), milyen a családtól, barátoktól távol tölteni a "nagy" ünnepeket, például a szilvesztert. Mondják, ilyenkor a legnehezebb. Egy kis "enyhítésként":
-pár perce fotóztam le, hogy a főtéren már tegnap óta ott vannak az EU-tagországok zászlai, ahogyan a 2006 / 2007 szilvesztere óta (Románia csatlakozása) minden alkalommal:

-ma délelőtt pedig ugyancsak a főtéren újra megrakták azokat a máglyákat, melyek nemsoká lángra is lobbannak:

Tavaly ugyanezen a helyen így nézett ez ki:

-ott van a sátor is, ahol majd a forralt bort fogják mérni szinte percek múlva:

Kívánok minden olvasómnak (és különösen az otthontól távol szilveszterezőknek) Boldog Új Évet!
Ez így persze kicsit sablonos, ezért azt találtam ki, hogy pár olyan nyelven is szóljon a jókívánság, ahol (amely nyelvterületen) a leginkább olvasnak (ahol kellett, segítségül egy on-line fordító programot hívtam, ha tehát hiba van benne, elnézést):
-An nou fericit!               (román)
-Happy new year!          (angol)
-Glückliches neues jahr!  (német)
-שנה טובה ומבורכת           (héber)
-גליקלעך נייַ יאָר               (jiddis)
-с Новым годом           (orosz)
-срећна нова година    (szerb)
-Šťastný Nový Rok        (szlovák)
-з Новим роком           (ukrán)
Én is kérnék valamit. Küldjetek egy fotót onnan, ahol ti szilveszterezte(te)k (rczcs@citromail.hu), hogy feltehessem ide!
Szóval: BUÉK! (Tavalyi fotókkal, de valószínűleg most is így fog kinézni a "hazai" főtéren.)



2011. december 30., péntek

Mínuszpéntek

Ma 2011. december 30. van, péntek. Ez egy történelmi nap, főleg a Csendes-óceáni Szamoa szigetén. Ott ugyanis ez a mai nap nincs! Persze van, de mégsincs. Ők ugyanis az úgynevezett dátumváltó vonal mentén vannak, vagyis a legutolsók, akiknél átvált egyik nap a másikra. Ebből lett elegük, és arra határoztak, hogy saját hatáskörükben "áthelyezik" magukat a virtuális vonal másik oldalára, és csütörtök után - egy napot kihagyva, máris szombat reggelre virradnak! Ráadásul ezzel azt is elérték, hogy náluk lett a Földön leghamarabb szombat - ami mellesleg nálunk még ebben a pillanatban sincs. Jól gondolja, aki úgy gondolja, hogy a döntésben a pénz volt a mozgatórugó: a szigetország legfontosabb kereskedelmi partnerei Ausztrália és Új-Zéland, melyek földrajzilag (viszonylag) közel vannak, de a szinte egy napos (21 órás) időeltolódás miatt (hétvégék, ünnepnapok) voltak fennakadások a bizniszben.
Na, ez a kézzelfogható példa arra, hogy az idő pénz.

                                                                                          (Illusztráció: harmonet.hu)

A szamoaiaknak már van tapasztalatuk ebben a tili-toliban, ugyanis ezt már eljátszották 1892-ben, ugyancsak a pénz szavára hallgatva - de fordítva. Akkor Európa meg Amerika volt nekik fontos, és utóbbihoz még dörgölőztek is, amikor a plusz napot július 4-re tették, így lehetett kétszer tűzijátékozni a Függetlenség Napja tiszteletére. Az akkori +1 napot most adták vissza. A sziget kormánya közleményben kért elnézést mindazoktól (állítólag 800-an vannak ilyenek a 193 ezres összlakosságban), akiknek így elmaradt a születésnapjuk. De az ügyeskedőkre is figyeltek: a munkaadóknak ki kell fizetni a pénteki béreket, de a szállodáknak tilos leszámlázni az így elmaradó szolgáltatást.
Na, ezeket próbálná meg valaki mondjuk hasonló esetben nálunk rendeletbe adni - lenne kiskapuknak gyártása! Még, hogy a munkaadó arra a napra fizessen, amikor nem volt munkavégzés?! Örüljünk, ha arra fizet(get), amikor van. Fizessen az állam, amelyik ezt kitalálta! Micsoda? Hogy az intézkedés az üzleti élet élénkítését szolgálja, és ezért áldozatot is kell vállalni? Jó, de ilyen világgazdasági válságban?! Éppen ideje, hogy az állam egyáltalán kitalált már valami értelmeset, a dolgozó meg örüljön, ha a ledolgozott napokra megkapja, ami jár neki. A hotelszámlát meg nem kifizetni, mikor ez egy tiszta haszon?! Hát tehet róla a szálloda, hogy elmaradt a péntek?! A foglalás megvolt, tessék kétszerannyit aludni, meg enni, meg fürödni, meg az ablakból nézelődni, hogy jöjjön ki az a -24 óra, de fizetni kell, punktum! Tessék perre menni, aztán, ha a bíróság megítéli, lehet, majd visszadjuk a pénzt. Valamikor. Vagy lelakhatja a kifizetett egy napot később, hogy kvittek legyünk. Persze, majd csak a folyosó végi sufniban, mert a rendes szobák kellenek a fizető vendégeknek, akiket nem tesznek ki az ilyen ügyeskedők miatt, akiket pont a -pénteken evett ide a fene.
Szamoán tavaly előtt kormányváltás is volt. A baloldali kormányt jobboldali váltotta. Áttértek ugyanis a jobboldali közlekedésről a baloldalira, vagyis az autók kormánya az autókban a korábbi anyósülés elé került. Ez is pénzügyi megfontolás: ne kelljen a már említett szomszédoktól importált autókat átalakítani, inkább hasonultak a forgalommal.
Valahogy így van ez nálunk is: hol jobb, hol baloldali kormány van, de valahogy mindegyik össze-vissza vezet, a kocsi meg nem tudja már, hogy jobbra vagy balra megy. Inkább már egyre megy, hogy jobb, vagy bal. Kétbal.
De a pénz-idő kavarodás megtapasztalásáért nem kell Szamoáig menni: Angliában már szilveszter előtt kínálják a Tesco-ban a jövő áprilisi húsvétra szánt csokinyuszit, csokicsirkét, meg csokitjást!

                                                                                                  (Fotó: webbulvar.hu)

Nem akarnak lekésni, hiszen már csak 3 és fél hónap van addig. Nem olyan sok az már ahhoz képest, hogy a karácsonyfadíszeket meg augusztus elején, majd' öt hónapja tették a polcokra. Az üzletlánc illetékese szerint ők a vásárlói igénynek tesznek eleget.
Hát ez az. Én már egy korábbi bejegyzésemben megmondtam: a menedzsereknek, fejlesztőknek mindig igazuk van. Ha nincs, akkor legfőképpen. Fogadjunk egy csokinyúlban, hogy nemsoká nálunk is karácsony meg újév közt fog kezdődni a húsvéti vásár. Mert a vásárló ezt igényli. Ő még nem tudja, de majd szólnak neki erről.
A szilveszteri csokitojás akcióval kapcsolatban az anglikán egyház egyik elöljárója úgy vélekedett, hogy a kereskedelmi hálózat üzletet csinál a vallási ünnepből.
Ezt az éleslátást! Talán még találóbb lett volna, ha többes számot használ: a kereskedelmi hálózatok üzletet csinálnak a vallási ünnepekből. De miért pont azokból ne?
Na, de ennyi elég is lesz mára, elszaladt az idő.
Szamoán például már mindjárt újév van!

2011. december 29., csütörtök

Tíz perc

Szoktam autóstopposokat felvenni.
De szelektálok azért.
Van olyan alkalmi utas, aki csendben ül, míg van olyan, amelyik szinte kötelességének érzi, hogy csevegjen.
Ma egy idősebb néni volt a "szerencsés", aki két csomagjával álldogált az út mentén. Ő az utóbbi kategóriába tartozott. Mielőtt egy szót is szóltam volna, máris megtudtam, hogy elég enyhe idő van, ez a kis eső, ami a napokban volt, sokkal jobban kellett volna júniusban. Nem tudom, mi volt az átkötés, de máris ott tartottunk, hogy a néni hajdanában olyan kisdiák volt, aki nem szerette a számtant, de a négy alapműveletet ma is kifogástalanul el tudja végezni. A kedvence a történelem, meg a földrajz volt - ezeket manapság is nagyon szereti. Az ilyen témáju filmeket szereti a tévében is. Igaz, legtöbbet a SlágerTévét nézi, mert van kábeltévéjük, amit egyszerűen imád. De a régi időkről szóló filmek a legjobbak. Valamelyik nap például azt tudta meg, mi volt a földön 140 millió évvel ezelőtt, amikor a dinoszauruszok éltek, meg az óceánok lepték el a földet. (Az évszám hitelességéért nem vállalok felelősséget.)

                                                                                                   (Illusztráció: gportal.hu)

Biztos vagyok benne, hogy még sokmindent megtudtam volna, de sajnos, csak kb. 10 percig utaztunk együtt, és ez az idő ennyire volt elég. Jót beszélgettünk (igaz, én keveset szóltam, de nem is volt rá szükség), egy élmény volt. Ezt most komolyan mondom.

2011. december 28., szerda

Csodálatos világ

Csodálatos világ az internet világa.
Lehet például tag lenni közösségi oldalakon. Egy modern ember enélkül már egy tapodtat sem. Aki számít, ott van. Keres, és kereshető. Megtalál régi barátokat, rég nem látott (és lehet, nem véletlenül...) családtagokat, egykori szomszédokat. A kézzelfogható közelség felszabadít: virtuálisan a nyakába borulok annak, akinek az utcán alig vakkantok. Miközben kettesben vagyok a monitorral, azt hiszem más nem lát. Pedig de. Ezt persze tudom, de mégis, olyan más.
-Vegyük például a szerelmest. Sokkal könnyebben ordítja bele a világba, hogy szerelmes, és csak ordít, meg ordít, és még kb. 10-szer felteszi azokat a könyfakasztó versidézeteket, melyek tutira róla szólnak. Mert szétfeszíti. Ja, minden ismerősének már herótja van a rózsaszín szívéből, őket a röhögés feszíti szét.
-Vegyük például a csalódott szerelmest. Sokkal könyebben ordítja bele bánatát a világba, és csak ordít, meg ordít, és még kb. 10-szer felteszi azokat a könyfakasztó versidézeteket, melyek tutira róla szólnak. Meg azoknak a csalódottságát kifejező daloknak a linkjeit, melyek által minden ismerős együtt kérdezheti: De miért?! Hiszen ez nem lehet, egy ilyen szerelemnek nem lehet vége!? Csak egyszer lenne már vége, és hagyná abba - gondolják az ismerősök a 73.-ik könnycseppes lila kismaci lájkolása közben.
-Vegyük például a kisgyerekes anyukát (vagy boldog nagymamát, tetszés szerint). Hát ennek a tündi-mündi, aranyfalat-gyémántcsillag, ennivaló-puszikirály, tünemény-kiscsillag babának a képét nem lehet elégszer kitenni. Tízszer a kiságyban + tízszer ugyanott, de hason - hát nem tünemény? Nyolcszor a babakocsiban + 1, amikor látszik az is, hogy a babakocsi márkás cucc, nem valami turis lerobbant. Aztán anyucival, apucival, a nagyiékkal. Na, jó, a te anyádékkal is egyszer. Aztán lesni a hozzászólásokat. Melyik barátnő nem lájkol? Na, az nem is rendes barát. Meg aki nincs elájulva a kis angyalkától: hogy annak milyen tündériek az elálló fülei?! Hiszen ez már kész hölgy (legény)! Nemsokára férjhez megy (megnősül)! Hátbizonyrepülazidő, lájk.
-Vegyük például a közösségi oldalak használatától tulajdonképpen eltiltott kisdiákot. Aki nem lájkol az nem is szeret engem, beeee! Aki 3szor nyom egy lájkot, az megtudhat egy titkot! Szerinted Ancsika vagy Moncsika csinosabb az új hellókittyben? Ha legörgetsz az aljára, megtudod, hogy ki az igazi barátod.
-Vegyük például a hasznos információk áramlását. Ismerőseid, és azok ismerősei megtudhatják rólad, mi lenne a neved, ha indián lennél. Vagy milyen kocsi illik hozzád. Vagy mi volt a jeled az oviban (persze nem az volt, de olyan jó móka). Vagy melyik hupikék törp lennél. Vagy hány %-ban vagy jártas a konyhaművészetben, a szerelemben, a Barátok Közt, meg a Való Világ kulisszái között.
-És milyen jó naponta olvasni a világ dolgairól, a lét rejtelmeiről született és bemásolt bölcseleteket, melyek iránytűként szolgálnak kusza életünkben. Egészen másként indul az ember napja, mint a közösségi oldalak előtti, primitív világban!
Ez mind olyan jó.
Elvégre ismerősök vagyunk.
Egy nagy család.
                                                                                        (Illusztráció: antiallergen.hu)

2011. december 27., kedd

A 99.999-ik

Még mindig az ünnep.
Ebben a forgatagban szinte elfelejtettem megosztani veletek, hogy a virtuális karácsonyfám (mondjuk, hogy volt nekem ilyen) alá tehettem... volna valami elektromos kütyüt. Ezért nem kellett volna semmi egyebet tennem, mint rákattintani az egyik e-mail címemre érkezett üzenettel jött kedves instálásra.
Ugyanis az elektronikus postafiók reklámcsíkján örömmel tudatták velem, hogy én vagyok a 99.999-ik látogatójuk. Ezért lehetőségem van (volt) választani ilyen-olyan holmik közül.
Először azért ébredt bennem kétség, mert elég nagy malac, hogy pont a 99.999-ik legyek.

                                                                                                (Illusztráció: a4c.hu)
Aztán az sem volt világos, hogy a levelező rendszer megalkotása óta vagyok-e ennyiedik (ez kevés), vagy az adott napon (ez sok)?
Ha nem a levelező rendszer látogatói sorában voltam a sok9es, hanem a reklámot fizető cégében, akkor megint nem stimmel, mert tudtommal sosem kopogtam be a virtuális boltjuk virtuális ajtaján, tehát sehányadik sem lehettem. Mondom, tudtommal, mert ma már minden elképzelhető.
Míg tűnődtem, egyszer csak eltűnt az ajánlat, valami más került a helyére. Elszalasztottam. Mindig ez a kétkedő vacilálás.
Sok kétségem egységbe tömörült másnap, amikor ismét a 99.999-ikként mosolygott rám a reklám. Ha egy nap alatt senki nem lépett is be, akkor is legalább a 100.000-ik kellene már legyek magam után a sorban - ami persze ugyancsak szép, kerek, jutalomra érdemes szám. Szóval, nem kattintottam. Így nem tudtam meg, hogy végül is mihez juthattam volna hozzá, és főleg, hogy mennyiért.
Most várhatok jövő karácsonyig.
Vagy húsvétig.
Vagy Valentin-napig.
Vagy valami kihagyhatatlan leárazásig.
Vagy mig nem leszek megint 99.999-edik.

2011. december 24., szombat

Láthatáron a névadás

Szeptember végén írtam arról, hogy Marosvásárhelyen civil kezdeményezéssel próbálják elérni, hogy egy eddig névtelen iskolát nevezzenek el a városépítő Bernády Györgyről, és egyúttal akadályozzák meg, hogy a tanintézmény a tavaly novemberben elhunyt Adrian Păunescu nevét kapja. A kezdeményezés azóta sok viszontagságon ment át, és emlékezhettek rá, hogy on-line aláírásgyűjtés is zajlott. (Örülök, ha olyannak is felidéztem most a sztorit, aki maga is aláírt, akár az én szerény közbenjárásomra- én az 5110.-ként díszelgek a listán, hiszen ne dumáljon az, aki nem mutat példát.) Ha jól tudom, mintegy 8000 aláírás gyűlt össze, és nem hiába! Persze, mindez mit sem ért volna, ha nem lett volna politikai akarat (ami sajnos mindenhez kell), de tegnap közzétették: Bernády nevét kapja az eddig 2.számúként ismert marosvásárhelyi általános iskola. Bár én úgy érzem, a meccs még nincs teljesen lejátszva, de mintha már említettem volna a politikai akarat-fogalmát...
Mi közünk hozzá?
Ha van, aki ezt megkérdezi, annak is kiderülhet egyszer, amikor az ő környezetében lesz, lenne szükség hasonló civil összefogásra.
                                                                                            (Illusztráció: erdely.ma)

2011. december 23., péntek

Az ünnep csodái

Nem szabadulok az ünnep öleléséből.
Szeretjük egymást.
Olyan szép ajándék, hogy ilyenkor, a békés ünnepkor is láthatom azokat a politikusokat az újság oldalain, ahol - minden nap egyébként is. Most (is) olyan szépek, meg olyan mosolygósak, meg olyan nyakkendősek, meg olyan jaj de... Egy csoda. Nem akarok kivételezni (meg olyan nagy különbség amúgy sincs), ezért nem tartok névsorolvasást, csupán néhány frázisjókívánság:
-"Az Úr születése világosítsa meg lelkünket..." (lehet, az illető lelkének megvilágosítása még az Úrnak is feladná a leckét)
-"A kolindálók csoportjai már elindultak a keresztények házai felé!" (az illetőtől ez akár fenyegetés is lehetne...)
-"Az Úr születésének ünnepe találja önöket szerettei körében a bőség asztalánál..." (mivel "illetőek" már odakönyökölték magukat, nem szeretnék velük egy asztaltársaság lenni).
                                                                                                    (Illusztráció: tesztelo.hu)
Egy ilyen ünnepen szokás csodákról is beszélni. De a csodát nem mindig vesszük észre, sőt, általában utólag derül ki a csodáról annak csodálatos volta (ez egy csodálatos megfogalmazás volt). Még jobb, ha lehetőség szerint több száz év is eltelik közben, amikor már csak a rendkívül hiteles szemtanúk még hitelesebb visszaemlékezéseire lehet támaszkodni.
Szóval, éppen ma is történt egy csoda. Pontosabban biztosan több is, de én egyről beszélek most: feltámadt egy halott Ukrajnában! Ehhez most nem a Jordán vize kellett, hanem - óh, az idők szava - egy metálzenekar csörömpölése! Egy magát szinte hullarészegre ivó egyént szállítottak be egy Krím-félszigeti kórházba, ahol a szolgálatos orvos felületes vizsgálata egyszerűen hullának is nyílvánította, és bespájzoltatta a hűtőkamrába. A szomszédos szobát meg egy metálzenekar kapta meg ideiglenes próbateremnek a kórház igazgatójától, aki úgy okoskodott, hogy ott úgysem zavarnak senkit. Tévedett: a ricsajtól a szó szoros értelmében hullajelölt magához tért, aki egyrészt kialudta az alkoholmámort, másrészt megmenekült a fagyhaláltól is. Na, most csak képzelem azt a zenét, amitől a "hulla" magához tér?! A sátánista (!) metálzenészek a hírek szerint annyira azért nem voltak kemények, hogy a hullaházból hangzó dörömbölésre ne dobálják szét a dobverőt, miközben hangfalakon taposva inaltak kifelé. A feléledtet a kórház ápolói eresztették szabadon. A csoda ismérvei ebben az esetben: nem gondolom szokványosnak, hogy egy zenekar kórházban tartson próbát, de őket, gondolom kapcsolataik révén, pont akkor vezette oda a gondviselés lármázni, amikor a már korántsem kuriózumnak számító részeg ott lapult a tepsiben. Arról nem is beszélve, hogy még mesterségesen segített kihűlése előtt ráébredhetett a metálzene életmentő hatására. Manapság nem vagyunk fogékonyak a csodákra. Bizonyíték: ez a hír is a bulvár-kategóriában kapott helyett, és gyanítom, hogy az egyházi újságok ügyet sem vetnek rá.

                                                                                                     (Illusztráció: hir24.hu)
De a legnagyobb csoda mégis csak az emberi elme.
Hallgatom az autóban az egyik kereskedelmi rádió ünnepi kívánságműsorát. (Hát persze, kívánságműsor: a személyzetnek is jár az ünnep, ehhez nem kell sokaknak dolgozni, a hallgató meg úgy is azt kívánhatja, amit amúgy is lejátszanának, miközben azt hiszi, ő "szerkeszti" az ünnepi műsort.) Szóval betelefonál egy hallgató, és a női hang kívánsága? Sose találod ki! "Egy szép karácsonyi dalt szeretnék küldeni a magányos afrikai gyerekeknek".

                                                                                             (Illusztráció: gnakalagoke.com)
Hát, majd' az árokba rántottam a kocsit a meghatódottságtól! Teeee, hogy ez mennyire együttérző, meg ünnepi! Szerintem csapatostól könnyeztek a magányos afrikai gyerekek, akik éppen ezt a rádiót hallgatták.
Egy ünnep sok csodát rejteget.

2011. december 22., csütörtök

Kozmetika

Az előző bejegyzésem alá eredetileg oda írtam zárójelbe, hogy: Na, kíváncsi vagyok, ezt hányan lájkoljátok?! Aztán mégis kiradíroztam, gondolva, elég provokatív az írás enélkül is, nem kell feszíteni a húrt. Meglepetésemre az átlagosnál nagyobb volt az "olvasói mozgolódás", nem csak lájkokat kapott, de egyetértő hozzászólásokat is. Ezek szerint mégsem lőttem túl a célon, sőt, másoknak is vannak ilyen "ünneprontó" gondolataik.
(Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy aki véleményt akar nyílvánítani - amit örömmel veszek - az ne csak a facebook-on tegye meg - persze ott is, de a kedvemért - lécci, lécci, lécci - a blogfelületen is írjon hozzá. Aki nem boldogul elsőre, annak itt egy korábbi bejegyzésem, ahol elmondtam, hogyan kell.)

Más.
De csak részben.
Még mindig az előző bejegyzésemről. Az ünneprontást kénytelen vagyok egy kicsit "kozmetikázni". Belátom, egy induri-pindurit cinikus voltam. Lehet, nem is véletlenül. Ma azonban volt egy olyan pillanat, amikor már azon kezdtem gondolkodni, van-e nálam papírzsebkendő... De tényleg. Két kisiskolás osztály járt az érmihályfalvi Egészségügyi-Szociális Központban, ahol karácsonyi műsort adtak elő az ott élő, többségében idős, beteg, és sok esetben magányos embereknek.

Hát persze, a szokásos: karácsonyi versek, Mennyből az angyal, szép szavak, ajándékok, miegymás. Mégis, amikor kiálltak a gyerekek az öregek, de talán mondhatom azt is, hogy az elesettek, gyámolításra szorulók elé, és olyan őszintén igyekeztek mondani a verset, meg énekelni az éneket, akkor talán nem is a vers meg az ének tartalma volt a fontos. Hanem az, amitől tényleg szép lehet az ünnep. És én úgy éreztem, most őszintén szólt, őszinte volt a könny nem csak a megszólítottak, de az intézményben dolgozók egyike-másikának szemében is...
De még mielőtt most teljesen lerombolnám a rólam esetleg kialakult képet, járja át szívünket újra a lelkesedés, kezdjünk el nemzetben gondolkodni, és előre az összmagyarságot összefogó, mindent legyőző szeretetért!
Azt hiszem, újra magamra találtam :)

2011. december 21., szerda

Ünneprontás

Figyelem! Az alábbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas szöveg következik!
Sőt, az ünnepre készülők nyugalmának megzavarására alkalmas szöveg következik!

Szóval, még mindig olvasod?
Ok, én szóltam előre.

Én már ünnepi hangulatban vagyok. De ez semmi jót nem jelent.

                                                                                (Illusztráció: canstockphoto.hu)

Én nem szeretem az ünnepeket. Azokat az ünnepeket főleg nem, melyek esetében szinte kötelező az ünneplés. Karácsonykor tonnaszám öntik ránk a szeretetet, meg a "szeressük egymást", meg "a szeretet legszebb ünnepe" frázisokat. Kérem tisztelettel, aki máskor nem szeret, az tegye meg azt a szívességet, hogy ne szeressen ezen a pár napon sem. Köszönöm.
Ez az érzés persze nem az ünnep "hibája", nincsen azzal semmi baj. De amit csinálunk belőle...
Sugallatok:
-nem is igazi az ünnep - a szeret jegyében - ha nem veszel jó sok, jó drága, jó trendi ajándékot;
-nem is igazi az ünnep - a szeretet jegyében - ha nem veszel részt a hagyományőrzésben, mert el kell vetni a globalizáció förtelmeit, irány a kézművesfoglalkozás, meg a kézzel készített ajándék, aki nem így érez, az nem érti a szeretet ünnepének lényegét, és azt nem szeretjük;
-nem is igazi az ünnep - a szeretet jegyében - ha nem mész el oda, ahol arra "hivatottak" a szeretetről, meg a megbocsátásról, meg az összetartozásról, meg a nemzetről, meg a (tetszés szerint behelyettesíthető)-ról tartanak lehetőleg jó csepegős, terjengős beszédeket;
-nem is igazi az ünnep - a szeretet jegyében - egy jó munkahelyi karácsonyi összejövetel nélkül. "Kedves kollégák! Nehéz év áll mögöttünk. Megköszönöm mindannyiótoknak, hogy ilyen körülmények között is jó munkát végeztetek. A jövő év még nehezebb lesz, számotokra mindenképpen. De most, a szeretet ünnepe előtt ne beszéljünk az újabb megszorításokról. Azokról majd holnap. Most mindenki önfeledten fogyassza el a féldecinyi pezsgőt, és a 2 sóstanglit." (Az idézőjelbe tett szöveg a képzelet szüleménye, a valósággal bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet.)
Kedvenceim azok a szónokok (általában is, nem csak ilyenkor), akik valami rettentő nagyot, meghatót, épületeset akarnak mondani, de nincs hozzá muníció. Na, ilyenkor születnek a csodás baromságok. Az ünnepvárás jegyében egy ilyennel búcsúzok, mert azt hiszem, ennyiből már kitűnik, hogy járja átfele a szívemet a lelkesedés.

                                                                     (Illusztráció: banovicsmarcsi.hu)

2011. december 18., vasárnap

Sikertörténet

Egészen az elmúlt péntekig nem tudtam, hol van Érpatak.
Akkor vettem részt a Debreceni Megyeházán a IX. Simonyi Napok záró ünnepségén. Nem először voltam ilyen rendezvényen, így tudtam mivel jár. Például azzal, hogy mindig van egy olyan meghívott település, amelyik "bővebben" bemutatkozik a megjelenteknek. Ez olyanok közül kerül ki, ahol a Pro Patria Alapítvány helyezett el Simonyi óbester-emléktáblát (ugyanis Simonyi József huszártiszt emlékének ápolására szegődött az alapítvány - de ez egy másik történet.)
Szóval, most a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei (de nevében nem az Érmellékhez kötődő) Érpatak volt a meghívott, ezt is a helyszínen tudtam meg.

                                             Érpatak címere                   (Illusztráció: nemzetijelkepek.hu)

Beszédet mondott az ott huszáregyenruhába öltözött Orosz Mihály Zoltán polgármester, aki ígérete ellenében nem fogta túl rövidre, de több olyan megjegyzést is tett, amiből kiderült számomra: kár, hogy eddig nem tudtam róluk, bár tudhattam volna. Emlegették az "Érpatak-modell"-t, amiről már ennyiből is sejteni lehetett: korábban nagy gondok lehetttek a faluban, sok volt a bűnöző, sok gondjuk volt a nem kevés számú cigánnyal, közbiztonság gyakorlatilag nem volt - mindezek következtében állítólag "(V)Érpataknak" is emlegették őket a sajtóban, sokatmondóan.
                            Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester        (fotó: boon.hu)

Ismerős gondok. Hogyan lehet ezen úrrá lenni?
Utána néztem, ahogyan bárki megteheti. Alább - a figyelem felketésére - csupán pár gondolatot idézek egy Index-cikkből, a 2005 óta polgármester által mondottakat:
-„Az együttélés szabályait be kell tartani. Nulla tolerancia van. Ha valaki nem érti meg, akkor annak a fejébe kell verni.”
-„Nincs kettős mérce. Mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Nem szabad a konfliktust kerülni. Ha százszor büntettük meg, de nem használt, akkor százegyedszer is büntetünk.”
-"Az ellenség, aki ellen a háború folyik, a romboló. Aki rombol, azt ellenségnek tekintjük, és kőkeményen felvesszük a harcot ellene. Amíg meg nem változik, el nem költözik, vagy börtönbe nem tesszük."
„Nem faji alapon döntjük el, ki az ellenség. Nem a párt, nem a bőrszín, nem a rang számít, hanem hogy ki épít, és ki rombol. Az adott tevékenység tekintetében kell megnézni, ki az, aki segít, és ki az, aki léket fúr a csónakon. Ez az egyetlen hiteles megosztás.”
-„Olyanná válik a cigányság, amilyenné mi tesszük. Ha valaki rendszeresen zavarja a szomszédokat, akkor reggel héttől berendeljük közmunkára. Ha cirkuszol, akkor rendkívüli felmondással elbocsátjuk. Ezzel három évre kimarad a szociális ellátórendszerből, elveszíti a segélyét.”
-„Nem politikusként közelítek, nem keresem a népszerűséget. Inkább orvos vagyok, megnézem, mik a problémák, megkeressük a gyógymódot, és ha a gyógyszer keserű is, vagy fájdalmas a beavatkozás, akkor is meg kell csinálnunk.”
Ajánlom mindeni figyelmébe az egész cikket itt, illetve remélem, hogy a könnyen és sok helyen tanulmányozható "recept" felkelti illetékesek figyelmét is!

2011. december 16., péntek

Befejezetlen forradalom

Komolyan mondom, nem tudtam, hogy sírjak, de nagyon elkeseredve, vagy nagyon harsány röhögésbe kezdjek, mikor olvastam: Jászvásáron (Iaşi) élő - illetve élt - ellenzékiek robbantották ki az 1989-es forradalmat, és ezt a Demokrata-Liberális Párt honatyái törvényben szeretnék rögzíttetni!
Az indok: ezek a bizonyára nagyon tiszteletre méltó, és egyúttal bátor személyek - akiket igazán nem akarok megbántani, hiszen akkoriban nem kis bátorság kellett ahhoz amit csináltak - 1989 december 14-én rendszerellenes tüntetést szerveztek a város főterére, röpcédulákat nyomtattak, mint bizonyos Román Népi Front tagjai. Történt tehát mindez pár órával a temesvári események kirobbanása előtt. A Securitate kiszimatolta és megszállta a teret, a hat személyt összeszedték, bezárták - tehát gyakorlatilag nem lett mondjuk egy demonstráció, ahonnan aztán indulhatott volna valami. Főleg nem volt összecsapás, tömegbe lövés, nem voltak halottak (legalábbis akkor még) - ellentétben Temesvárral.

                                A temesvári emléktábla               (fotó: wikipédia.com)

A forradalom kezdetére vonatkozó "elterelő" kezdeményezés volt már korábban is, amikor 2007-ben, ugyancsak így, az események évfordulójához közeledve, a Jászvásári Polgármesteri Hivatal, a megyei Kormánybiztosi Hivatal (Prefektúra) és a Megyei Tanács közös átiratban kérte a kormánytól, hogy ismerje el a moldvai várost a forradalmi események kiindulópontjának. Most ellenben már parlamenti párt honatyái teszik ezt, és egyenesen törvényt alkotnának róla.
Miért lenne szükség erre?
Mert a nép másként tudja, és vannak, akik hozzá vannak szokva, hogy a történelmet utólag igazítják- az érdekeikhez, akár hatalmi szóval is!
Legyünk ugyanakkor egy kicsit "belátóak": hogy jön az ki egy ugyancsak törvényben megállapított nemzetállamban (lásd. az Alkotmány első bekezdését), hogy a történelem egy ilyen kimagasló eseményének "szikrája" egy magyar pap, illetve a körülötte tömörülők egy olyan városban, ahol még az ott élő románok is nagyjából vitatják az "ősi román föld"-elméletet, ha a Kárpátokon túli "testvérekkel" való összeborulásról van szó?!
Pedig - a történtek után már 22 évvel - lennének fontosabb tisztázásra váró kérdések is, hogy csak néhányat említsek: ki lőtt, pontosabban ki lövetett a tömegbe?; kik hülyítették a népet a mindenféle rémhírekkel?; hogyan lehetett a barikád másik oldaláról egyszer csak forradalmár-igazolványos hőssé válni?
Na, ezekre nem fogunk talán sosem választ kapni.
Honnan indult a forradalom? Ezt eldönthetnék mondjuk az érdekeltek: beszéljék meg a jászvásári kezdeményezők, a demokrata-liberális honatyák (egyik oldalon), meg a temesváriak - akkori résztvevők, meg a meggyilkoltak hozzátartozói (a másik oldalon). Szerintem Temesvár hozná a formáját...

2011. december 14., szerda

Elvarázslóan jó hír

Nagyon szeretem az újságokban azokat a fizetett reklámokat, melyekben mindeféle varázslók, kuruzslók, igazlátók (nem összetévesztendők az igazmondókkal!) ajánlják magukat. Ebben a témában ezt írtam egy korábbi alkalommal:
                    Válság ellen válságfű
Komolyan mondom, nem értem. Hosszú hónapok óta minden hír arról szól, hogy gazdasági válság van. Mindenki szegény (vagy úgy tesz), semmire nem jut pénz. Pedig a megoldás egyszerű, mint egy pofon. Hogy nem jutott eddig eszébe senkinek?! Naponta látni az újságokban isteni csodákat hirdető ilyen–olyan „anyákat”, akiket csak fel kell hívni telefonon, és megoldanak minden gondot. Páldául összehozzák a szerelmeseket (ezt nem pontosan értem, a szerelmesek meg szokták találni egymást szerelembe esés előtt, akit meg nem ismerek, abba hogyan vagyok szerelmes?!), leveszik az átkot (ez veszélyes lehet, mert akkor feltenni is tudják, bár ezt nem hangoztatják), de ami a legfontosabb, nyereségessé teszik a vállalkozásokat. Bármilyet, tutira. Nem lehetnek kétségeink, hiszen ugyancsak a fizetett hirdetésekben bizonyos Ionok, Mariák, Elenák vagy Iosifok számolnak be rendkívül hiteles formában arról, hogy nekik ez bejött, azóta életük maga a Kánaán. Tehát nem kellene egyebet tenni, a miniszterek, államférfiak tárcsázzák a megadott számokat, aztán indulhat a banzáj, essen szét a ház (hogy a Bonanza Banzáj együttes idevágó sorait idézzük). Belátom, egy világméretű válság meghaladhatja egyetlen csodatevő – korszerűen szólva – konfliktusmegoldó készségét, de tekintve a közös érdeket, félretehetnék a konkurenciaharcot (biztosan köztük is van), és bedobhatnák a közösbe a saját éjfélkor fogott békájuk máját, esetleg a teliholdkor szőtt pókhálót, vagy ami szakmailag indokolt. Emlékszünk még a bábfigura Süsüre, az egyfejű sárkányra, aki ellen a sárkányfűárus sárkányfüvet árult. Nagy dolog, nekünk meg lenne válságfüvünk! Na, az lenne az igazi országimázs–javító fogás. Egy világ lenne hálás a honi „szakembereknek”.
                   (Bihari Napló, 2009.augusztus 7.)
Virtuális korunkban persze szó sincs már arról, hogy a a csodatevőnek kézrátételre lenne szüksége, sőt, a dolog megfordult: a delikvens teszi a kezét mondjuk a tévére, a "mester" pedig a dobozból árasztja a zenergiát, meg a zerőt, meg a gyógyulást. Meg a szemünk láttára veti a kártyát, amit összevet a bemondott névvel, születési évszámmal - és máris kész a diagnózis. Szoktak pl. olyan okosságokat mondani, hogy legyél nyugodt, minden rossz után jó következik, vagy, hogy nem érdemes a hűtlen szerelmes után sóvárogni, a csillagok szerint jön majd másik.
Nos, ezekbe belenyugodva, és a jobb jövőbe vetett hittel hozom a jó hírt: egy amerikai Roxo nevű cég boszorkány tévécsatornát szándékszik indítani Romániában, Witch TV néven. Akiknek esetleg nincs tévéjük, azok se szomorkodjanak, ez ellen is van varázsszerük a bűbájosoknak, mert online is nézhetőek lesznek. Internetes oldalukat hogyan hívhatnák másképp: vrajitoarea.eu! (varazslo.eu)

                                                                                           (Illusztráció: boszi21.net)

Az adás elindításának egyetlen akadálya, hogy - ahogyan a Roxo romániai igazgatója, Marian Deaconu nyilatkozta - Romániában bizonytalan a boszorkányság szabályozása. Ezt nem nagyon értem, hiszen egyrészt egy becsületes jövőbe látónak nem lehet gond sem a rövid, sem a hosszabb távú jövő kiókumlálása, tehát nyugodtan tervezhetnek, másrészt a vajákosok tudnának hatni az illetékesekre, hogy jó irányba mutasson a jogi varázspálca. A csatorna fekete és fehér mágiával foglalkozó műsorokat sugározna - ez mondjuk nem a tévékészülékekre vonatkozik, színesben is lehet majd nézni. Bizonyos Mama Omida (akit híresnek mondanak, de én eléggé el nem ítélhető módon nem ismerek) főzős műsort vezetne, ami elég érdekesnek ígérkezik, hiszen milyen hozzávalókat használhat egy boszorkány a kotyvalékaihoz? Vehetnek olyanokat mondjuk bevásárló központok gyorsfagyasztott részlegein a tévénézők?
Hogy a jó hír még jobb legyen: a Witch TV egyenesen tíz csatornát tervez beindítani.
Varázslatos!

2011. december 13., kedd

Mielőtt indulnál a Kepler22b-re

Nagyon bírom azokat a tudományos köntösbe öltöztetett bulvár híreket, amelyek úgy kezdődnek, hogy brit tudósok (vagy amerikaiak) kimutatták (kísérletekkel bizonyították), hogy... és itt jön valami blődség. Például rájöttek, hogy a gyerekkorban elszenvedett trauma kihathat a felnőttkori viselkedésre. Húúú, ki gondolta volna. Vagy: a tartós szárazság kedvezőtlenül befolyásolja a békák párzási kedvét, mivel a hímeknek nincs kedvük a száraz tónak nedves partján a nászénekek elkuruttyolásához.
Bár a csillagászat világára vonatkozó műveletlenségem - ami egyike kevés hibáim egyikének, khmmm - visszatart attól, hogy az űr egyes kutatóinak időnkénti bejelentéseit is a fenti kategóriába soroljam, mindig elgondolkodtat, amikor arról hallok, hogy fényévek százaira, sőt, ezreire lévő égitestekről, jelenségekről beszélnek.
(Fényév - a kozmikus távolságok kifejezésére használt mértékegység, az a távolság, amit a fény egy év alatt légüres térben megtesz. 1 fényév = 9.460.530.000 km.)
Ha jól emlékszem, előbb fantasztikus filmekben tűnt fel a fogalom, hogy a Föld lakóinak egy másik bolygóra kell majd a távoli jövőben költözniük, mert önpusztító életvitelük lakhatásra alkalmatlanná teszi eredeti bérleményüket. Nos, mint tudjuk, nincs az a fantazmagória, amit az élet nem tudna beteljesíteni, sőt, túlteljesíteni, és ma már tudjuk, az emberiség szapora léptekkel halad eme bérlemény lelakása felé. Ennek megfelelően egyre gyakrabban esik szó már komoly tudományos körökben is "az életre alkalmas" bolygókról.
Pár napos hír, hogy a NASA bejelentette: amerikai csillagászok olyan bolygót fedeztek fel, amely "elvileg" alkalmas az élet befogadására.
A Kepler22b kódjelű bolygó 2.4-szerese a Földnek - yesss, legalább mindannyian elférük rajta, sőt, még a kínaiak is elfelejthetik az egy gyerekes családokat, és a más nációk (akiket most nem neveznék meg) túlszaporodásának veszélye sem kell álmatlan éjszakákat okozzon. Mindekinek jut bőven, és nem csak egy talpalatnyi föld, vagyis talpalatnyi kepler22.
A Kepler22b kódjelű bolygó 290 nap alatt kerüli meg a csillagát - yesss, legalább rövidebb lesz az év, gyakrabban lesz szilveszteri buli, nem 70-80 évig fogunk élni, hanem legalább 130-140-ig.
A Kepler22b kódjelű bolygó felszínén kellemes, állandó 21 Celsius fokos hőmérséklet lehet - yesss, francba a téllel, meg a tüzeléssel, a moly egye meg a sok rohadt bekecset meg irhabundát.

      Na, ott van balra fent valahol a homályban, amögött, amit már szintén nem látsz...

Mielőtt teljesen elöntené az agyamat a rózsaszín felhő, tovább olvasok - egyszer ez a sok olvasás lesz a halálom - és bizonyos William Borucki kutató azt mondja, hogy:
-a Kepler22b kódjelű bolygó 600 fényévre van tőlünk - na, ácsi, akkor az most hány kilométer? És mennyivel megy mondjuk egy átlagos űrhajó, amire nem túl drága egy másodosztályú, nemdohányzó fülkébe szóló jegy? Meddig is tart egy odaút, és mikor kell indulni, hogy még viszonylag jó telket vagy kérót kapjon az ember?
-A Kepler22b kódjelű bolygó tömegét és szerkezetét még nem sikerült megállapítani, de jó esély van rá, hogy felszíne sziklás, lehet rajta jég, sőt, akár óceán is - na, ácsi, akkor most 21 Celsius vagy jég - mert ez baromira nem mindegy, és ne tessenek engem itt hintáztatni, mer' ha vacogni akarok, akkor azért nemhogy fényéveket, de egy fénymásodpercet sem kell utazzak, csak kimegyek az udvarra. Meg mi az, hogy nincs tömege, meg szerkezete? Akkor milye van neki? Mit tetszettek megkukkerolni? Miből lehet arra következtetni, hogy, bár nincs tömege, de lehet, van rajta szikla? Tán' integetett egy hegymászó?
-a Kepler22b kódjelű bolygón nagyon kellemes lehet a hőmérséklet, már, ha van egyáltalán feszíne, akkor - na, ácsi, akkor most mi van? Se tömege, se szerkezete, se felszíne. Ez egy nagyon felszínes feltételezés. Akkor hova fogok én megérkezni 600 fényév csillagporával a kínai ádidászomon? Oda megyek, és semmi? Egyáltalán honnan fogom tudni, hogy ott vagyok, és még nem előtte, vagy már nem utána?
Na, nem. Ebbe én nem ugrom bele.
Bőrönd vissza a helyére. Ismerjük az ilyenket, elviszik a jónépet pl. Egyiptomba - pedig az sem kis pénz, oszt otthagyják.
Előbb menjen mondjuk Borucki úr.
És ha minden oké, akkor küldjön fényjeleket.

2011. december 12., hétfő

"Üzleti lesz óriási előnye..."

Figyelem! A "műsorszámban" termékmegjelenítés olvasható!
A termék neve: emberi hülyeség. Nem is egyféle. Az egyik a kitalálóé (bár az lehet, nem is annyira hülye), a másik pedig, amelyikre apellál (ez viszont minden kétséget kizáróan az, ha reagál rá.)
De miről is van szó. Ma újabb internetes levelet kaptam, hogy itt-meg-itt meghalt ez-és-ez, és, ha beszállok a buliba, akkor kapom a marha nagy örökség egy részét. Tuti buli, nagy szerencse, de kussoljak vele.
Már írtam ilyenekről (például itt, meg itt is), de akinek van rá hajlama, az nem tudja megunni, hogy szórakozzon rajtuk. Aki esetleg nem ilyen, attól nem veszem zokon, ha nem olvassa el - nincs harag. Mert, hogy ide másolom az egészet, úgy ahogyan kaptam, "ékes" magyar nyelven, már nem poénkodok csak úgy rajta. Ahogy mondani szokták - beszéljen önmagáért.

Kedves jó barátom
Jó napot.
Én vagyok Mr. Jackie Vágta a Harlesden, Észak-Nyugat-Londonban, itt Angliában. Dolgozom NatWest Bank London. Tiszteletben kell tartani, és kapcsolatban írok Önnek a saját irodai és szeretnék javasolni Önnek, hogy üzleti lesz óriási előnye, hogy mind a ketten. Az én osztály, hogy a Private Banking Manager (Greater London Regional Office), felfedeztem egy elhagyatott összege 18.500.000 £ GBP (Tizennyolc millió £ 500,000) egy fiók tartozik egyik Külföldi vásárlóink ​​Dr. Erin Jacobson, aki meghalt Egész családjával a Montana repülőgép-szerencsétlenségben március 23, 2009, útban egy csoporthoz ég vakáció.

A választás a kapcsolatot akkor volt, felkeltette a földrajzi adottságai, ahol élsz, különös érzékenysége miatt az ügylet, és a titoktartási itt. Most a bank várt bármely rokonok, hogy jöjjön fel a követelés, de senki sem tette ezt. Én személy szerint pervesztes lett megtalálását a rokonok már két éve, igyekszem az Ön hozzájárul ahhoz, hogy jelen van, mint a legközelebbi hozzátartozó / kedvezményezett az elhunyt úgy, hogy a bevételt e számla értéke 18.500.000 £ GBP fizethető meg.

Ez kerül folyósításra, vagy megosztani ez az arány, 60%-én és 40% az Ön számára. Én biztosított minden szükséges jogi dokumentumokat lehet használni biztonsági másolatot készíteni ezt az állítást mi a köze. Minden, amit kell, hogy töltse ki a neveket a dokumentumokhoz és legalizálja azt a bíróság itt kell bizonyítania Ön, mint a törvényes kedvezményezett.

Minden, amit igényelnek most a becsületes együttműködést, titoktartás és a bizalom ahhoz, hogy lássuk, az ügylet révén. Biztos vagyok benne, hogy ez alatt hajtják végre a törvényes előírás, amely megvédi a felhasználót a megsértése a törvény.

Kérjük, adja meg nekem a következő: mint már öt napon keresztül futnak. Ez nagyon sürgős PLEASE.
1. Teljes név
2. A telefonszám
3. A Kapcsolat cím.

Miután ment keresztül módszeres keresést, úgy döntöttem, hogy Önt abban a reményben, hogy megtalálja ezt a javaslatot érdekes. Kérjük, a visszaigazoló e az üzenetet, és jelzi az érdeklődést, én ellátják Önt a megfelelő információkkal. Törekednek arra, hogy tudassa velem a döntést, nem pedig hogy engem vár. Hívj, vagy írj után megkapta a mail vagy hívj a Tel:+447024011974,

Üdvözlettel,
Mr.Jacks Galopp.


Annyira személytelen, hogy akár neked is érkezhetett volna (talán érkezett is). És most lehet, azon tűnődsz, hogy jó, jó, de mi van ha mégis...? Eszedbe ne jusson...!

2011. december 11., vasárnap

Sokan maradtak...

Pár órája avatták fel Máté Imre (1936-1989) szobrát Érmihályfalván.

Ismertem Máté Imrét.
Nálam sokkalta jobban ismete két bátyám, Zoltán és Lajos. Utóbbi - nyugodtan mondhatom - barátja is volt. Apám is jóban volt vele. Különös türelemmel tudott társalogni vele, amit az tud értékelni igazán, aki maga is ismerte a költőt, és tudja, hogy születési rendellenességéből fakadóan milyen nehezen ment neki a szavak formálása, ráadásul a kimondott szavait nehéz is volt megérteni. Apám nagyszerűen tudott vele beszélgetni. Sőt, műszerész lévén, az Imre írógépét is gyakorta javította. Ma ez már egy egyszerű kijelentésnek hangzik, ám azokban az időkben ennél kicsit bonyolultabb volt, mert a korabeli hatalom nyílvántartásában szerepelt minden írógép (hol voltunk még akkor a számítógéptől?!), azok javítását is számon tartották, hiszen féltek az írott szótól, mint ördög a tömjénfüsttől. Minden írógép javítást lajstromba kellett venni, főleg, ha betűket kellett cserélni, hogy később azonosíthassanak minden megjelenő "irományt", illetve minden írástudót.
Szóval szobrot avattak Imrének. Pár éve az egykori utcájában lakók - legalábbis egy részük - hevesen tiltakoztak az ellen, hogy róla nevezzék el az utcát. Az ember gyengeségei még elevenebben éltek a kortársakban, mint a költő.
Ki gondolta volna 22 évvel ezelőtt, hogy szobrot kap Érmihályfalván Máté Imre? - tette fel a kérdést az ünnepségen az egyik szónok.
Hát, bizony nem sokan.
Legkevésbé ő.
Ha ma lenézett az őt méltatókra, meg az összegyűltekre, bizonyára még jobban elcsodálkozott: mennyi barátja volt neki annak idején?!
Így szokott ez lenni: a kultusz erősödésével gyarapszik az egykori barátok száma.
Egyre többen maradnak...
Jól mondta Szabó Ödön (a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke): "Nagyon dícséretes, hogy most így ápolják az emlékét, de vajon nem kellett volna-e akkor is megbecsülni, míg élt?"
A jótékonynak nevezett feledés homálya pedig egyre jobban rátelepszik arra is, hogy tulajdonképpen hogyan is halt ő meg 1989. december 8-án hajnalra?
Csak a szépre emlékezünk.
Az egyre szebbekre, és egyre többen.
Ahogy az elején mondtam, ismertem Máté Imrét. És ő is tudta, én ki vagyok. De nem voltunk barátok. Ma már mondhatnám, hogy azok voltunk.
De nem mondom.
Mert nem úgy volt.

2011. december 10., szombat

Kóbor zebrák

Paptamásiban jártam, és azt is láttam, hogy a falu minden utcáját - egy EU-s programban - leaszfaltozták. Ez mintegy 7,6 kilométer jelent.
Öröm ez az ott lakóknak. Akiknek egyúttal nem csak ettől az örömtől ül ki mosoly az arcukra, de a romániai útászok által megbízhatóan, mondhatni menetrendszerűen "szállított" hülyeségektől is.
Nincs aszfaltozás úgy, hogy legkésőbb pár napon belül fel ne törjék a friss aszfaltot - ez már szinte törvény. Miért lenne épp Paptamási kivétel?! Állítólag "kifelejtettek" valami vezetéket, így hát nekiestek, rontottak-bontottak, ástak, fektettek, betömtek - és azon a sávon máris van egy friss kottyanó a járművezetők örömére, hiszen az is "törvény", hogy a frissebb nem lehet azonos szintű a friss aszfalttal.
De ez még semmi.
Az utcákon zebrák is vannak. Ahogyan az kell. Hiszen bármekkora a forgalom - kicsi vagy sűrű, bár gyanítom, Paptamásiban még a főutcán sem gyakran alakul ki forgalmi dugó - a gyalogosoknak joguk van biztonságban átkelni az úttesten. Civilizált ország, civilizált közlekedési körülmények - remélem már sejtitek, hogy valami baromság következik ennyi duma után.
Mert ja, az következik: több helyen is van olyan zebra, ami a semmiből vezet a semmibe.
Úgy értem, vezethetne a zebra egyik oldalról a másikra úgy is, hogy kapubejáratok elé, vagy árkokon átvezető kis hídak közé festették volna fel, ahol az emberek amúgy is átmennek.
De nem!
Oda festették, ahol a végében villanypózna, esetleg egyik oldalon és a másik oldalon is árok van!
Esetleg csak pár lépésre a már említett kapubejárótól, vagy hídtól. Mintha az embereknek úri passziójuk lenne az árkok átugrása után rálépni a zebrára.
Mondtam már, hogy egy öröm mostanában Paptamásiban közlekedni?

                                         

2011. december 8., csütörtök

Kormányülés a dutyiban

Divat mostanság úgynevezett kihelyezett kormányüléseket tartani, ahol a politikusok a megszokott irodákból elszakadva visznek változatosságot a fontos ügyek megtárgyalásába, esetleg a helyszín maga is segít a döntések meghozatalában. A fentebb felsoroltaknak szinte mindenben megfelel egy izraeli „kormányülés”. Megkezdte ugyanis hétéves börtönbüntetését szerdán Móse Kacav, az ország 66 éves korábbi államfője.

                                       Móse Kacav búcsút int...                         (fotó: origo.hu)
A vád alapján még miniszterként megerőszakolta egyik beosztottját (manapság már azt is fontos pontosítani, hogy női beosztottját), majd már államfőként két további munkatársnőjét zaklatta szexuálisan. A magát ártatlannak mondó politikust tavaly tavasszal ítélte 7 évre egy tel-avivi bíróság, amit nemrég jóváhagyott az izraeli legfelsőbb bíróság. Adva van ugye egy korábbi miniszter, majd államfő, aki ülést tart, nem szokványos helyen. Sőt, nem is szokásos hosszúságút. Hogy mégis kormányülésnek lehessen nevezni – igaz, a szó szoros értelmében zártkörűnek – cellatársa az a vesztegetésért négy évre leültetett Slomo Beniszri, aki korábban egészség- és szociálisügyi miniszterként volt kollégája a hagyományos kormányüléseken, ahol nem a vallásos művek tanulmányozásával voltak elfoglalva, ahogyan az történni fog a fővárostól délre fekvő Maaszijahu nevű börtön ortodox zsidóknak fenntartott szárnyában.
Bár a választóknak lennének jelöltjeik a szentfödihez hasonló kormányül(tet)ésre a sokak által nem kevésbe szentnek tartott román földön is, egyelőre csak úgy vagyunk vele, mint a székely bácsi, mikor megkérdezték tőle: van-e a falujában antiszemitizmus? Nincs, felelte, de igény lenne rá!

2011. december 7., szerda

Nem adom fel

Még a nyáron kértelek titeket, hogy amennyiben nem kényelmetlen és amennyire lehetséges, lépjetek kapcsolatba velem, kedves olvasók. A kérésem - mondjuk úgy - mérsékelt sikert ért el, de kevésbé körmönfontan úgy is mondhatnám: szinte semmilyet. De szerencsére csak ez, ugyanis az olvasottság nem csökkent, sőt, enyhe emelkedést mutat. Az imént utána néztem: eddig egészen pontosan 32 országból kattintottak a blogomra, öt földrészről (Amerika csak az északit jelenti esetemben). Az olvasottságot szerintem természetesnek mondhatóan Románia vezeti, utána Magyarország, következik az USA és Izrael. Amit már meglepődve tapasztalok, hogy az Orosz Föderáció jön a sorban, megelőzve Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, az Egyesült Királyságot, Kanadát, stb., stb. "Egzotikus" országok is "bejelentkeztek", mint arról már a nyáron is írtam, érdekesség, hogy vissza-visszatérnek a listára, tehát hajlok arra a megállapításra, hogy nem véletlen kattintásokról lehet szó például Dél-Korea, Indonézia, Malajzia, Törökország, Thaiföld esetében. Magyarok mindenütt vannak, szoktuk mondani - éppen ezért nem hagy nyugodni ez a téma. Az ünnepekhez közeledve - de az érzelgősséget mellőzve - újra forszíroznám ezt az összespanolás-dolgot: pár plusz kattintás csak az egész - küldjetek mondjuk egy ünnepi képet onnan, ahol éppen vagytok, egy üdvözletet, pár sort, lehetőleg valami jellegzeteset. Lehet itt is, a hozzászólásban, vagy a már megadott rczcs@citromail.hu címemre, ahonnan én "áthozom" ide.
Ez természetesen mindenkinek szól, bárhol olvassa is ezeket a sorokat.
Fussunk neki újra!

Látjátuk ügyfeleim, mik vogymuk!?*

Mikor még nem voltunk ilyen modernek - hmmm..., kicsit lehet révedezni, még...., még... na, ennyi, most vissza a mához - szóval hajdanán a fizetésem kp kaptam. Mint például te is. Tudtuk, hogy mennyi az annyi, és a pirosbetűs napon irány a pénztár. Álltunk sorban, közben viccelődtünk a kollégákkal, aztán sorra kerültünk. A pénztáros leszurkolta a lóvét, aláírtunk, és kész.
De beütött a modernizáció.
A munkahely egyszer csak úgy döntött: ezután bankkártyánk lesz!
Nem kérdezett, mondta.
    Fejlődés......                                (Illusztráció: museum.hu)

Ennek vannak előnyei.
A munkáltató számára, aki nagyban vitte a pénzt az illető bankhoz, biztosan.
Még talán nekünk is, hiszen ilyen-olyan kedvezményekkel kecsegtetnek, például, ha kölcsönt veszünk fel, meg, ha újabb és újabb bankkártyákat csináltatunk - biztosan jó az nekünk?!
Sokan semmit sem csinálnak - azon kívül, hogy alig várják a fizetés napját, és egy összegben már veszik is ki a pénzt. Ami egyre kevesebb, és egyre kevesebbet ér.
Már nem az ismerős kassza, hanem a rideg bankautomata előtt állunk sorban. Leginkább ismeretlenek mellett. Nem viccelődünk.
A bank kecsegtet: ha saját automatánknál veszünk ki pénzt, nem von le kezelési költséget. Aztaaa... Lehet, újra megkaphatjuk a teljes fizetésünket, mint régen. De jó!
*A cím utalása

2011. december 5., hétfő

Bilincs a mancsra?

Elöljáróban határozottan és felelősségem teljes tudatában kijelentem: állatbarát, növénybarát, környezetbarát és szürkebarát vagyok. Ellenben ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül barátja vagyok bármely állatvédőnek, növényvédőnek, környezetvédőnek. Csak "csodálom" (értsd. elmeorvosi vizsgálatra alkalmasnak tekintem) például azokat az öntudatos "védőket", akik nem csak, hogy vegetáriánusok, de még a gyümölcsök közül is csak azt eszik meg, amelyik lehull, mert a leszakítással nem akarnak fájdalmat okozni a fának! Hej, ha annak idején Édenkert Ádámné, Éva asszony kivárta volna, hogy az a bizonyos alma lehulljon...
De vissza az állatvédelemhez. Még 2008 őszen tudtam meg, hogy Magyarországon létezik egy Négy Mancs nevű állatvédő szervezet, mely belemancsolt, azaz beletenyerelt a baromfitenyésztők bizniszébe.

                                                                                                   (Illusztráció: freemail.hu)
Azt állították, hogy libatömés állatkínzás, a szárnyasokat nem megfelelően tartják, stb., stb. Annak idején ezt írtam erről:
                 Rosszmájuskodás baromfiügyben
Nagy port vert fel Magyarországon a Négy Mancs állatvédő szervezet azzal, hogy tiltakozik a libák – szerintük állatkínzásnak minősülő – tömése ellen, holott a libamáj nagyon keresett magyar termék a világpiacon. Nem kell nagy ész hozzá, hogy észrevegyük, a konkurencia valószínűleg „megvezette” az állatvédőket, kiknek szóvivőjéről azt is el tudom képzelni (látva, és nyilatkozatát hallva), hogy még életében nem látott igazi baromfiudvart, de mit nekik az évszázados hagyomány, emberek százainak megélhetése. Tipikus magyar fontoskodó hozzáállás. Úgy gondolom, adhatnék néhány tippet mancséknak, mi ellen tiltakozzanak a jövőben. Például alattomos merénylet a vegyipari ismeretek teljes hiányával élő, így védekezésre képtelen szúnyogok és legyek szórópalackos (spray) írtása! Sőt, én betiltanám a szúnyogháló használatát is, hiszen az korlátozza a rovarok szabad mozgását, amihez, mint minden teremtett lénynek, joguk van! Azt hiszem, lenne jövőm az állatvédő szakmában.
                     (Bihari Napló, 2008.szeptember 13.)

Írásomra rövidesen érkezett is egy olvasói reagálás, miszerint jobb lenne, ha én is állatvédő lennék - a kedves olvasónak "lejött" a lényeg... A magyarországi libák ügye tovább bonyolódott pár hónappal később, amikor már a svédek is berepültekszálltak:
                         Libatépés svédcsavarral
A Magyarországon ősszel futtatott „állatkínzási” (libatömési) ügy után itt az újabb: a libatépési. Akkor külföldi ösztönzésre a Négy Mancs állatvédő szervezet robbantott botrány–bombát, most egy „svéd mancs”. Egy skandináv tévéstáb rejtett kamerás felvétele keltett felháborodást a libák tépéséről. A sok–sok híradásban fogalomzavar is van, keverik a tépést a fosztással. Tépéskor a szárnyast megszabadítják tollaitól, és ennek szükségességére maga az állat is jelet ad a tollak hullatásával, szárnyainak csüngetésével. Fosztáskor a tollszárról tépik le a pehelytollat, amit párnákhoz, dunyhákhoz használtak. Utóbbi az asszonyok, lányok egyik téli elfoglaltsága volt (néhol még ma is az) faluhelyen, ezen felül néprajzi szempontból is értékes volt a kalákarendszerű munkavégzés, hiszen a folklór hagyományoszására teremtett alkalmat. A magyarországi szakemberek azonnal hivatkoztak a hagyományra, meg arra, hogy a libatépés EU–szabványát (mert ez is van) ellenőrző német állatvédők eddig nem éltek kifogással. A svéd szakminiszter viszont egyenesen a libatépés betiltása mellett kardoskodik, amivel egyrészt magukat a libákat büntetné. Másrészt – és itt mintha kibújna a „svédcsavar” a zsákból – a magyar és magyar vonatkozású termékek bojkottjára szólított fel. És ki a magyar toll egyik legnagyobb feldolgozója? Egy nekik szomszédos, dániai ágyneműkészítő cég! Nem tudom nem megjegyezni, hogy mikor az EU–ban a kisebbségvédelmi (mondhatnám „embervédelminek” is) törvényről van szó, mintha a libák fontosabbak lennének. Végül még egy megjegyzés. A libatömés–ügyhöz akkor írt kommentáromra egy felháborodott levelet kaptam. Mielőtt kedves olvasónk újra írna, kijelentem: én is elítélem az állatkínzókat! Nem különben azokat, kik mások hiszékenységét és jóindulatát manipulálják.
                  (Bihari Napló, 2009. február 12.)
Lassan három év telt el, és a Négy Mancs újra betapickolt a hírekbe, igaz, ezt most talán kihagyták volna: Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezésére a Fővárosi Főügyészség még augusztus legvégén kezdet az állatvédő alapítvány körüli vizsgálatot, melynek a napokban értek végére, megállapítva "több törvénysértést és mulasztást". Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos "egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a "közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány". Ha pedig már lúd, legyen kövér: "A Baromfi Termék Tanács is törvényességi felügyeleti kérelmet nyújtott be az ügyészséghez a Négy Mancs szerintük jogszabálysértő tevékenysége miatt. A tanács szerint az alapítvány nem szolgál valós állatvédelmi-állatjóléti célokat, és valótlan tartalmú propagandával a magyar baromfitermelők és -termékek lejáratására törekszik belföldön és az európai uniós országokban". (Idézetek: stop.hu) Az egyik híradóban a Baromfi Termék Tanács egyik megszólalt képviselője szerint azt is szeretnék tudni, hogy egy X (már nem emlékszem mennyit mondott, de viszonylag kicsi összeget) alaptőkéjű alapítvány hogyan tudta finanszírozni a szerintük legalább Y (sokkal nagyobb összeg) költségvetésű "állatvédelmi" akciókat. Vélhetően azok a konkurensek állnak a háttérben, akiknek érdekükben állt, és áll a magyar termékek lejáratása. Most mondhatnám, hogy ezt én már akkor megmondtam - és persze nem csak én, és ugye azt is megállapítottam, hogy az összefüggés meglátásához nem is kellett túl nagy kombinációs készség. Vajon miért kellett erre a vizsgálatra eddig várni , miközben - ezt is mutatta a híradóban - a főként külföldnek szóló lejáratási kampány eredményeként munkahelyek ezrei szüntek meg, és cégek kerültek a csőd szélére a kereslet visszaesése miatt.
Szép dolog az állatvédelem.
De mennyivel másabb, ha a libát Magyarországon tömik és tépik, nem pedig Svédországban, vagy Ausztriában.
Hasonlóan szép dolog a környezetvédelem.
De mennyivel másabb például, ha a ciántechnológiás aranykitermelésre nem Kanadában, hanem mondjuk az erdélyi Verespatakon kerül rá sor.

2011. december 2., péntek

Válogató. Nemzeti

Tegnap jelentette be az MTVA szóvivője, hogy Magyarország jövőre is részt vesz az Eurovíziós Dalfesztiválon, melyre 2012. májusában kerül sor Bakuban (tudniillik az idei versenyt az azerbajdzsáni dal nyerte).

                                                                             (Illusztráció: ismerosvalahonnan.blog.hu)
Most "nemzeti válogatót" rendeznek előtte, hogy eldöntsék, ki képviselje az országot az 57. versenyen, ezért pályázatot írnak ki, melyen bárki részt vehet. December 20.-ig várják a nevezéseket, zsűri kiválasztja a legjobbakat, majd a tévé által is közvetített "nemzeti döntőben" (mostanában minden "nemzeti" - vettétek észre?) dől el, ki a befutó. (Ha valaki nevezni akar, a http://www.hirado.hu/ webolodalon ott vannak a feltételek. Ne legyints, hogy ugyan már, a mindenféle tegetségtkutatókra is jelentkeznek határon túliak is, mit ne mondjak, akár falunapi "helyi sztárok" is - ezektől minden kitelik.)
Az említett sajtótájékoztatón Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese (!!!) mondta: „Magyarországon mindig is a Magyar Televízió volt a dalfesztivál gazdája. Büszkék vagyunk arra, hogy Wolf Kati 2011-es szereplésekor azt is megmutathattuk, hogy a közmédiumok összefogásával minden korábbinál nagyobb közönséghez juttathattuk el a dalfesztivál üzenetét”.
Nem vitatom, eljutott az üzenet. Hozzám például az, hogy kurváraegyáltalán nem fontos, hogy egy dal milyen hangzású, vagy egy előadó milyen tehetséges. Az a fontos, hogy - (a szabály szerint az adott országból nem lehet a saját versenyzőre szavazni) - a német szavaz az osztrákra, az osztrák a németre; a román a moldávra, a moldáv a románra; a fehérorosz az oroszra, meg a szerbre, és viszont; stb.stb. A magyar meg várja, hogy szavazzon rá a határon túli magyar, esetleg testvériség és barátság okán a finn, vagy a lengyel. Hiába mondták a "szakértők", hogy Wolf Kati tutira a dobogón lesz, nem a szakmaiság dönt.
Érdemes-e ott lenni?
Végül is meggyőző, hogy a Dalfesztivál a statisztikák szerint évente 100 millió nézőt ültet a képernyők elé. Ennek kisebbik része szavaz, de nem is az a lényeg. Mindenki bámulja a képernyőt, és várja a saját favoritját.
Közben kénytelen figyelni másokra is, az ő bemutatkozó filmjükre.
Ott lenni = országimázs.
Minden esetre jobb, mint amit a politikusok kiókumlálnak. (Bár az is szórakoztató tud lenni.)

Ünnepi leminősítés

Több ünneplési mód is adódott azoknak, akiknek ünnepnap Románia nemzeti ünnepe. Katonai parádék, koszorúzások, koncertek, templomozások. Akik ezeknél földhözragadtabb fennköltségre vágytak, azokat megint több helyen várták egy kis (be)etetésre, nagy kondérokban főtt a kolbászos babgulyás, akár csak tavaly. A román nemzeti büszkeségre egyáltalán nem volt tekintettel a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard&Poor's, mely az ünnep előtt egy nappal Londonban bejelentette: „A hazai valutában kibocsátott hosszú és rövid lejáratú román államadósság besorolását az eddigi BBB mínusz/A3-ról BBplusz/B-re rontotta.”

                               A Standard&Poor's rettegett főhadiszállása    (Illisztráció: wikipédia)

Hétköznapi ember ebből nem sokat ért, annál szemléletesebb az a szakértői megfogalmazás, hogy „bóvli kategória”. Üröm az ürömben, hogy míg Románia már egy idő óta viseli ezt a nem túl díszes, a befektetői kockázat szempontjából sokatmondó címet, a napokban Magyarország is megkapta. Figyelem a szakértőket. Aztán elvesztem a fonalat, lehet már BB is, meg mínusz is, meg plusz is – csak ennek a bóvliságnak nem akar már vége lenni. „Bine aţi venit într-o Românie normală(Isten hozta egy normális Romániában) – hallom a tévéből. Felkapom a fejem, nocsak?! Ááá, csak egy bank reklámozza magát. Mégis érdekes, hiszen közvetve kimondják: ez az egész (mármint szerintük rajtuk kívül) nem normális. Már nem mintha nem tudtuk volna eddig is, mert – hogy egy másik reklám szövegét idézzem: „Hülye azért nem vagyok!” És még a Standard&Poor's sem kellett hozzá.