Három perc igazoltan magyaroknak

Emlékezhetünk, a magyar igazolvány intézményének már a létrejöttét is erős politikai „szülési fájdalmak” előzték meg. Romániában 2002. január 21-től lehetett igényelni, de előtte sokan riogatták azzal a magyarországiakat, hogy na, majd aztán ellepik az országot a „románok”. Nem lepték el, sőt, bár az előzetes felmérések azt mutatták, hogy a romániai magyarság 96%-a fog élni a lehetőséggel, az első évre várt „rohamban” csak alig 25% vett részt. Aztán tovább folytatódott a huzavona, hogy akkor ki is a magyar, meg kellünk-e egymásnak – a sokat emlegetett 2004. december 5.-i népszavazás, meg az utána következett még sok-sok bohóckodás mutatta, hogy bár elvileg igen, de annyira azért mégsem. A könnyített honosítás megszavazása után került megint fókuszba a magyar igazolvány, vagyis, hogy az továbbra is érvényes, minden kedvezményével együtt, ám az „átrendeződött” politikai erőviszonyok miatt a kiépített, és addig kifogástalanul működött hálózat egyszer csak feleslegesnek nyílváníttatott az igazolvánnyal kapcsolatos ügyek intézésére. Való igaz, jelentősen megcsappant a tennivaló, de nem apadt el. Az újabb politikai manőver eredménye: akinek baja van, az május 9. óta csak közvetlenül a főkonzulátushoz fordulhat. Első kézből tudom, például a kedvezményes magyarországi utazások miatt betelt oldalak pótlása nem nagy dolog – nem kell bejelentkezni sem, csupán az ügyfélfogadási napokon oda menni, és 3 perc alatt kész. Csakhogy – ezért a 3 percért el kell utazni Kolozsvárra! A napi megélhetési gondokkal kűzdő embereket kevésbé érdekli, hogy melyik párt melyikkel van éppen kötélhúzásban - azt érzi, hogy magyarsága megint kevesebbet ér. Hiába van róla igazolványa.

                                                                                            (fotó: 3szek.ro)

Színház az egész...

Minden - jogos vagy nem jogos - vélekedéssel ellentétben, a kereskedelmi rádiókban is vannak a sok zene mellett érdekes, figyelemre méltó beszélgetések is. Egyik kedvencem a Neo FM-en a NeoPortré, melyben Balázsy Panna beszélget esténként meghívottaival.
Tegnap előtt és tegnap este Verebes István rendező (és még sok minden) volt a vendég.

                                                                                     (fotó: nice.hu)

Verebest sokan nem szeretik - én igen. Nem szeretik például az olyan megjegyzéseiért, melyeket alább idézni fogok, s melyek azért kerülnek ide, mert - bár ő a színházi életről beszél - más területeken, és Magyarországon kívül is értelmezhetőek.
-A téma: hogyan kerülhetne a helyére a színházra elköltött pénz, és oda kerül-e, ahová kellene: ...olyan dönt, aki azt sem tudja, egy százas szög mibe kerül, nemhogy egy díszlet. Vagy, hogy mit lop el az igazgató? Mondjuk az a díszlet, ami 40 millióba került, de csak 14-ben kerül, mert a vállalkozótól vissza kap nyolcat... Amikor ezt mondom, akkor az a válasz, hogy, hát igen, egyszer ezt rendbe kellene tenni, de ezt hallom 40 éve...
-A téma: a Kádár-korszak kabaréja: ...mindenki pontosan tudta, mi az a 6 dolog, amit ne érintsen: 1956, a marxizmus alapvetése, a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátság, Kádár és Brezsnyev elvtárs '56-os szerepe, Románia. Kész. Ezekre csak utalt az ember a sorok között, azt elnézték. (...) Ma nem 6, hanem 66 tabu van. Nem lehet X bankot bántani, mert az adja a pénzt, nem lehet Y urat, mert az valakinek a heverja, ez a rádió MSZP-s, a másik Fidesz-es.
-A téma a Nemzeti Színház körüli vita: ...nem az érdekli őket, hogy az Alföldi jó színházat csinál vagy rosszat, az érdekli, hogy van nekik egy káderük, akinek oda akarják adni a Nemzeti Színházat. De fordítva is így volt. (...) Itt cimboraságokról van szó.
Ennyi az ízelítő, lehet morfondírozni. Ha ráismersz valakire, az nem a véletlen műve.
Aki kíváncsi erre a beszélgetésre - vagy a többire is akár - itt megtalálja.

Nekrológ helyett, szomorúan...

Két nap alatt két temetésen voltam.
A hétfőiről már írtam.
Tegnap temették dr.Molnár Imrét. Pappal, kántorral, családdal összesen 30-an voltunk...
Dr.Molnár Imre neve sajnos sokaknak nem mond semmit, még a környéken sem. Pedig kellene. Premontrei diák volt hajdanán Nagyváradon, a temetésen meg is jelent Pásztai Ottó, aki a premontrei öregdiákok szervezetének elnöke, és beszédében úgy jellemezte az elhunytat, hogy hajlíthatatlan és csökönyösen magyar volt. Aki ismerte, tudja, mennyira találó megfogalmazás. Nem tisztem, és nem is akarok nekrológot írni, csupán szomorú vagyok, arra gondolva, hogy egy ilyen ember temetésén alig voltunk. Lehetett szeretni, vagy nem szeretni, de elismerésre méltó volt.
80 évet élt. Úgy tűnik, eleget ahhoz, hogy sokan már életében elfelejtsék...

Kis- és nagyobb állatságok

Pár éve a budapesti WestEnd City Center kisállatkereskedésében bóklásztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik terráriumban összekucorodott pirosas kis valamik mocorognak, vásárlókra várva. Ha jól emlékszem, ezervalahány forintba került darabja a kis gusztustalanságoknak.

Kérdeztem az eladót, mik azok? Házi patkányok, mondta a legnagyobb lelki nyugalommal, majd már ment is tovább a sok ricsajozó papagáj, meg bamba guppi között. Nem nézte ki belőlem a vásárlási szándékot, igaza volt. Nocsak, könyökölt ki belőlem a falusi gyerek csodálkozása, a nagyvárosi népek pénzt fecsérelnek a patkányra. Átfutott az agyamon, hogy bizniszt ajánlhatnék a boltosnak. Ugyanannyért, amennyiért ők a kisujjnyi dögöket árulják, én tudnék nekik szállítani már kifejlett, jó alkarnyi egyedeket. A szemétdombjaink, kukáink környékén nem lenne nehéz az "áru" beszerzése (az azóta eltelt évek, vagy az EU-tagság példának okáért azóta sem rontották az üzleti lehetőségeket). Ő aztán úgy adná tovább, ahogy akarja, és mindenki jól járna. Végül is nem tettem meg az üzleti ajánlatot - ki tudja hány ilyen ígéretes üzlet mellett mentem már el, bizonyítva, hogy nyúl-, vagyis patkányfarknyi érzékem sincs a sefteléshez.
Ez most arról jutott eszembe, hogy ma reggel az egyik tévé híradójában vezető anyag (!) volt, hogy Szeged egyik óvodájában egy gyereket megharapott egy fehér patkány. Mondták, hogy az állatkereskedések egyik "slágere" a szimpatikus jószág, ez pedig úgy kerülhetett az óvodába, hogy gazdija ráunt, és szélnek eresztette. Vándorlása során becsámborgott az oviba, ahol a kis városi ovis lehet, hogy ki akarta próbálni, valódi-e, az meg a közeledést támadásnak vélte, és harapott. Olyan megnyugtató a történet vége, hogy öröm volt hallgatni: az ovisnak nem lett baja, a patkány nem volt veszett - de biztos ami biztos, karanténban tartják. Ami a legjobb (kapaszkodj meg a  karfában, hogy a megilletődöttségtől és/vagy a röhögéstől nehogy lefordulj a székről), hogy a gyerek szülei úgy döntöttek, nem kérik az állat elaltatását, hanem megbízzák az azt felügyelet alatt tartó civil szervezetet, keressenek neki új gazdát. Teeee, hogy ez milyen emberi, ... vagy patkányi, ...vagy állati, ...vagy állatbaráti. Azt hiszem, én másként rendeztem volna le az ügyet a kis fehérrel, ha találkozunk, és ahhoz nem kellett volna sem állatorvos, sem civil szervezet. Csak egy szeneslapát.

Hogy mi mindenből lehet hír?! Sőt, világhír!
Talán emlékeztek rá (ha nem, akkor most mondom), valamikor tavaly egy légy repült be a világsajtóba: Barack Obama amerikai elnök interjút adott éppen, amikor az orrára szállt a beste. Hogy az elnök miről beszélt? Ki emlékszik már arra!

Akikért a harang szólt...

Június 27. - László napja.
Pár órája, hogy véget ért Veres László Zsolt, és nagymamája, Salati Ilona temetése Nagyváradon, a Rulikowski temetőben.
A Steinberger kápolna előtt Kerekes József nagyárad-rogériuszi lelkész miről is beszélhetett volna búcsúztatójában, mint nagymama és unokája szeretetteljes, még a halálban is összefonódott kapcsolatáról. Tehetség és képmutatás nélküli hitvallás - talán ez a két szó volt a legtalálóbb a két koporsó előtti beszédben...

...mely hangsúlyozta azt a családi indíattatást, ami nagyszülei révén Zsoltban kiteljesedett: tudásban, emberségben, zenei tehetségben.
Több százan voltunk a temetésen...

...ahol búcsúzott a rogériuszi lelkész és a gyülekezet kórusa Salati Ilonától, Balázs Dénes és Balázsné Kiss Csilla lelkészek és az érmihályfalvi kórusok Veres László Zsolttól. Illetve nem is lehet ezt így elhatárolni, hiszen közös a gyász.
Hihetetlen, hogy hány településről láttam embereket a Nagyvárad-Érmihályfalva-Margitta "háromszögből". Hogy mennyien is voltunk igazán, akkor látszott jobban, mikor a menet elindult a sír felé:

...és a kocsi után még mindig csak jöttek, jöttek:

A közös sír körül pedig mindenki állt, ahol tudott:

A sírkőn már ott voltak a friss vésések...
A hantolás ideje alatt a két kórus váltva kezdett énekekbe, erősítve egymás hangját.
A sok-sok virág és koszorú elborította a sírt:

A Zsoltot övező érmihályfalvi szeretetre jellemzőnek érzem, hogy találkoztam olyannal a temetésen, aki - más lehetősége nem lévén - alkalmival is (stoppal) nekivágott az útnak! Aki a későbbiekben kegyeletét akarja leróni, vagy csak egyszerűen fel akarja keresni a sírt, az viszonylag könnyen megtalálja: a kápolna előtti sétányon kell menni az utolsó kanyarig, s ott balra tovább. A temető oldalsó kerítésétől az ötödik sorban van, a már temetőn kívüli út túloldalán lévő sorházak első házával egyvonalban.
A nagyvárad-rogériuszi és az érmihályfalvi református templomban is a vasárnap délelőtti istentiszteleteken fognak megemlékezni az elhunytakról. (Illetve Székelyhídon is lesz megemlékezés a csütörtök este 19 órakor kezdődő istentiszteleten - másról pillanatnyilag nem tudok.)
Az élet pedig - bármilyen fájdalmas és hihetetlen - megy tovább. Akár ennek jeléül is vehettük, hogy már a temetés ideje alatt is többször jött-ment szinte karnyújtásnyira tőlünk a temetőt karbantartók idegesítően zajos traktora, felettünk repülőgép húzott el.
"Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
                                       (Ernest Hemingway: Akiért a harang szól)

Spanoljunk össze

Lassan három hónapja, hogy az első bejegyzéssel elindítottam ezt a blogot.
Mint a közmondásbeli  jó pap, az újságíró is holtig tanul szerintem, ennek megfelelően lépést tart a technikai fejlődéssel - ennek eredménye ez az internetes napló, ahol aztán kiélheti az ember a nyomtatott formát kinövő publicisztikai "túlcsordulásait". Persze, kezdhettem volna hamarabb is, de már többször is bebizonyosodott, későn érő típus vagyok - miért ebben lenne másképp?!
Szóval három hónap alatt ez a 60. bejegyzés, és a "házigazda" rendszernek köszönhetően, mint működtető, számos statisztikát tudok a bloggal kacsolatban szinte percre pontosan nyomon követni: mennyien és milyen rendszeren, illetve közvetítőn keresztül érkezve olvasnak óránkénti, naponkénti, heti vagy hónaponkénti lebontásban; melyik bejegyzést olvassák a legtöbben; stb., stb. Például, mikor ezeket a sorokat írom 22 romániai, 4 magyarországi és 2 USA-beli olvasót jelez a rendszer az utóbbi két óra alatt.
És, ha már rendszeren belüli dolgainkról beszélünk, azt is elárulom, a napi olvasottságom már az első hetek után beállt egy azóta is tartott szintre - az átlagot a Veres László Zsolt tragikus halála okán írt bejegyzésem lendítette ki a medréből: a napi maximum négyszeresét produkálták az olvasók, és még két nap múltán is érezhető a fokozott érdeklődés!
Már korábban megfogalmazódott az ötlet, és a "jubileumi" 50. bejegyzésnél akartam előhozakodni vele, de közbejött témák miatt halasztódott, ám azt hiszem, most sem késő: egy kis újításra adnám a fejem, a ti (elnézést a tegezésért, de végül is egymás közt vagyunk) bevonásotokkal. Mint bárki számára látható, a nyitó lapon 12 személy jelentkezett be (eddig), mint állandó olvasó. Ellenben engem roppant érdekelene, kik a többiek - riporter-vér, hajh...

 Persze nem arra buzdítok, hogy most mindenki tegye közzé a névjegyét, de például kíváncsi lennék arra, ki(k) az(ok), aki(k) már egy-egy bejegyzés közzététele után szinte azonnal olvas(nak) az Amerikai Egyesült Államokban? Az első kattintásoknál még véletlennek véltem, de mivel visszajáró, valószínüleg tudatosan keres rám valaki rendszeresen Szingapúrban - de ki lehet? Aztán itt van Svédország, Norvégia, Izrael, Kanada, Németország, Hollandia Törökország, az Egyesült Királyság, Ausztrália - és nem sorolom tovább, egyúttal elnézést kérve a derékhadat alkotó romániai és magyarországi, illetve a környező országokbeliektől. Azt a megoldást ajánlanám - mivel a hozzászólás lehetőségével láthatóan nem éltek - az rczcs@citromail.hu e-mail címemre írjon az, aki szívesen szóba állna velem, esetleg véleménye, bármilyen közlendője van számomra, vagy rajtam keresztül a többi olvasó felé. Lehet sztorikat küldeni, vagy fotókat, amit megoszthatunk egymással rólatok, környezetetekről, az országról vagy a városról, ahol éltek - bármit. (A tárgy megjelöléshez írjátok oda: blog.) Ha működik a dolog, akkor rendszeresen közzéteszem ezeket (de csak azt és annyit, amennyire feljogosít a feladó), mintegy közvetítő szerepet vállalva. Tudom én, persze, hogy hasonló céllal vannak már jól bejáratott közösségi oldalak, ennek ellenére megpróbálhatnánk, baráti alapon. (Természetesen fenntartom magamnak a jogot, hogy a jóízlés határain belül maradjunk.)
Én folytatni fogom a bejegyzéseimet. De mostantól várom is: lesz-e "csapatmunka"?

Döbbenet

Ma reggel is megérkezett a szerkesztőségbe a szokásos rendőrségi közlemény, ami az előző nap "eseményeiről" szól: kihágások, szabálytalanságok, balesetek, bírságok.
A mai azért mégis más - remegő kézzel nyitja az ember, gombóccal a torkában olvassa, hiszen egy ismerős, egy barát halálhírét rejtik a megszokott, és általában üresen, hivatalosan csengő monogramok (melyek persze mindig hordozzák valaki tragédiáját). És elkészült a nekrológ.
Még érzem a tenyeremben a kézfogását, a minap beszélgettünk...
Emlékezem én is, itt is, úgy, ahogyan az emlékekben meg kell maradjon:
-vezetője volt a református-, és alapító-vezetője a városi kórusnak

-alapítója és vezetője volt a Bartók Béla Citerazenekarnak

-egy hónappal ezelőtt vette át a stafétát Boros József tanártól (az előtérben), hogy ezek után évente házigazdája lesz a Nyíló Akác Napok kórustalálkozójának - egyszer lehetett az

-tagja volt a GGG Irodalmi Stúdiónak

-tagja volt a Móka színjátszó csoportnak, a felvétel vasárnap este, négy nappal a végzetes baleset előtt készült. Ki tudhatta, hogy utószor láttuk színpadon?!

Aztán egy szerencsétlen pillanat - és mindennek vége. Mit sem ér már semmi...

Valahogy nem jönnek a szavak.
Tudom, közhelyes, de nem tudok most jobbat:
"Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: Hol volt...,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: Nem volt..."
         (Kosztolányi Dezső - Halotti beszéd)

Első fokon

Amint arról már itt írtam, a Veszprém megyei bíróság június 23-ra ígért ítéletet a "Marian Cozma sérelmére elkövetett cselekmény" ügyében.
Na, ez van ma.

                                                                                          (fotó: origo.hu)

És a bíróság meg is hozta az ítéletet, miszerint az első és másodrendű vádlott, Raffael Sándor (balról) és Németh Győző (középen) életfogytig tartó fegyházat kapott, legkorábban 30 év múlva szabadulhatnak. Aztán kiosztottak még éveket a bűntársaknak, és nagyon helyesen a bűnpártolóknak is, akik az én tudomásom szerint azok, akik segítettek nekik meglépni (ami szerencsére nem sikerült). Aki több részletet szeretne, az itt megtalálja.
Azt hiszem, a véleményem egyértelműen kiderült a korábbi bejegyzésből, nem ismétlem meg. Csupán pár momentumra hívnám fel a figyelmet, a megjelölt origo-cikk alapján:
-R.Sándor halálfélelmében védekezett - attól az embertől félt, akit korábban már vesén szúrt, és aki után ő ment ki az utcára.
-a Patrióta bárban egy teljesen hétköznapi dulakodás alakult ki  a felek között - ilyen, vagy egyáltalán milyen egy teljesen hétköznapi dulakodás?
-A harmadrendű vádlott Sztojka Iván (a képen jobbról, 20 év fegyház) közbeszólt - sőt, tegnap még trágárkodott is az ügyésznő felé (?! - videó itt) - miszerint a cselekmény nem úgy történt, ahogyan elhangzott - a per iratanyaga 17 ezer (!) oldal, 30 szakértőt és több száz tanút hallgattak meg. Vajon mi lehetett másképp?
-az eddigi perköltség 73 millió forint - ezt vajon ki fogja megfizetni?
Az ítélet első fokon született meg, nem jogerős. A vádlottak fellebbeznek.
Folyt.köv.

Rágógumi

Ha egy kicsit leporoljuk emlékeinket, elővillan, hogy Románia mindig vigyorgómosolygó elnöke, Traian Băsescu, mielőtt urnához járultak volna az ő újra választásáról - vagy nem választásáról - döntő voksolók 2009 november 22-én, hosszasan agitált amellett, hogy az ország törvényhozását alkotó 332 parlamenti képviselője és 137 szenátora helyett mindösszesen 300 honatya, és honanya ügyködjön a nép jólétén. Érvei között szerepelt, hogy micsoda mértékben lehetne például visszaszorítani a korrupciót, mennyivel hatékonyabb lenne az ügyvitel, mi pénzt meg lehetne spórolni a "leépítendők" kiadásainak elmaradásával, stb., stb. Nem volt meglepő, hogy a honatyák és honanyák nem repestek az örömtől az ötlet hallatán, és nem álltak önnön kipenderítésük mellé (sosem lehet tudni, ugye, ki kerül lapátra, mert, ha mindig a másikról lenne szó, akkor jöhetne a populista duma- de ki tudja?), de ez nem zavarta a ravaszdit, és saját hatáskörben meghírdette a szavazást. Ami érvényes is lett, egy paraszthajszállal túllépve a minimum-küszöböt. Igaz, ezen belül elsöprő többségben voltak, akik nagy örömmel rúgták volna ki a politikusi elit színe-javát. Rúgták volna, mondom, hiszen már előre megmondták, hogy a referendum csak tájákoztató jellegű eredményt hozhat, a látszámcsökkentésről - a választási törvény módosításával - úgy is maga a parlament kell, pontosabban kellene szavazzon, kétharmados többséggel. Ja, aha. Băsescunak javára volt a nép számára tetszetős téma bevetése, őt újraválasztották, a képviselői létszám csökkentésének pártolásáért pedig virtuálisan megveregette a szavazók vállát, hozzáfűzve: a parlamentnek a szavazási eredmények szellemében kell majd cselekednie. Hát nem cselekedett - de ezen ki lepődött meg? Azóta csend van a témában, köszönik szépen a választók véleményét, töröljék ki vele...
Bár csak jövőre lesz újabb választás, Băsescu megint talált egy jó kis gumicsontot: alakítsuk át az ország megyéit! A mostani 40+Bukarest helyett legyen 8 nagy régió.

Miért lenne jó? Szerinte kevesebb lenne a bürokrácia meg a korrupció. Ezt mintha már mondta volna. Most aztán lehet rágódni, hogy hogyan is legyen, vagy lehetne. Mindenki oszt és szoroz, határokat húzogat. Ha egy kicsit lanyhul a forrongás, itt a legújabb ötlete, hogy Hargita, Kovászna meg Maros megyék alkossanak külön régiót. Legyen egy kis komolyabb magyar "íze" is a vitának, vegyen új lendületet a vitatkozás. Addig sem foglalkoznak azzal, hogy például Romániának 2 hónapon belül el kell számolni az EU-s pénzekkel. Na, pedig ez érdekes lesz - de ne ezzel foglalkozzon  a nép, amikor a székelyföldi megyék még a végén "egyesülnek".
Mondják, ez a huzakodás már a jövő évi választásokra készülődés szele. Hát, lehet, az elemzők biztos jobban tudják. De nincs az még messze? Ki a fene fog emlékezni majd arra, hogy mit ökörködnek most. Hát lesz addig újabb ötletük is, ebben biztos vagyok.

Mozi

Forgatókönyv
Csapó, első jelenet.
Gazdag Befolyásosné (G.B.-né) indul otthonról, éppen beül a család nagy, fekete terepjárójába. Már indulna, amikor Gazdag Befolyásos (G.B.) feltűnik a ház mögött, az autóhoz szalad. Feltépi az ajtót, kirángatja nejét. Lökdösődnek, közben megy a szócsata, a sérelmek sorolása, és talán még a jó édes anyák is szóba kerülnek. A csetepatéra hirtelen összeszalad a ház szolgáló népe, lesik az uraság meg az úrnő csatáját. Látják, hogy G.B. nemes egyszerűséggel a kerítéshez vágja nejét, de senki nem mer közbeavatkozni. G.B. maga ül be az autóba. A szolgák bátrabbjai ekkor már a naccsága segítségére sietnek, támogatják. Ura távozásának látványa új erőt ad G.B.-nének, és erőteljesen rúgkapál a faroló kocsi felé. Nem éri be ennyivel, a lehúzott ablakon be-beüt a ház urának orcája felé. Nem hagyja magát, szalad az udvarról kihátráló nagy, fekete kocsi mellett. A személyzet figyelmesen követi, míg lehet, a fejleményeket.
Csapó, a jelenet vége.
Egy szappanopera egyik jelenetét írtam le. Egy megtörtént szappanoperáét. Vagy legalábbis egy olyan jelenetet, amelyik szappanoperába illő: Cristian Liciu, a romániai Konzervatív Párt (PC) Neamţ megyei elnöke egy biztonsági kamera "egyenes adásában" verte meg a feleségét, a jelenet statisztériáját udvartartásának alkalmazottai szolgáltatták. Tessék beülni a moziba, a 2 perces dráma vetítése itt kezdődik.
Nem hiába van szó a konzervatív párt egyik jeles személyiségéről. Az eszme láthatóan nem csak a politizálásban van jelen (a nagyratörő zsebpárt élen jár a romániai nemzetiségek gyomrozásában), de vélhetően annak a konzervatív dogmának is híve, miszerint az emberek fizikai és szellemi képességeikben alapvetően nem egyenlőek. Például ő sem egyenlő a nejével. Lehet, utóbbi fellázadt a beidegződés ellen. A férj a szó szoros értelmében leverte a zendülést.
A műsornak vége, az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Focijogállam*

Természetesen örülök annak, hogy a Bihar FC végül is indulhat a romániai labdarúgó első osztályban, mint ez pár perce kiderült. A nagyváradi foci hagyományait ismerve elég szégyen, hogy ez csak időnként van így ma már, és csak ideig-óráig. Tekintetbe véve ellenben, hogy micsoda pénzmosoda viszonyok uralkodnak a klub körül, már mindjárt érthető a dolog.
Örvendetes, hogy az A-ligás részvételt kiharcoló sportolók megmutathatják majd, ott a helyük a legjobbak között.

                                                                                    (fotó: erdon.ro)
De miért is volt szükség erre a hajcihőre, hogy indulhatnak / nem indulhatnak?! A klub vezetői nem tudták, hogy milyen engedélyekre, meg mit tudom én mire van szükség a feljebb lépéshez? Hát hogyne tudták volna. Nem hiszem, hogy ne lettek volna tisztában azzal, hogy mennyi pénzbe kerül kifizetni a járulékokat, meg engedélyeket. Nem hiszem, hogy ne lettek volna tisztában azzal, hogy erre nincs pénzük. Nem hiszem, hogy ne lettek volna tisztában azzal, hogy erre nincs pénzük, talán mert egyébre költötték el. Lehet, azért költötték el talán egyébre - amellett, hogy azt sokkal fontosabbnak vélték - mert úgy is tudták: az illetékes hatóság úgyis megadja az engedélyt, megtalálva a kiskaput. Ha meg nem találja, csinál egyet. Talán ennek ösztönzésére is költöttek egy keveset.
Hát persze, hogy jó, ha a focicsapat élhet kiharcolt jogával. Az nem jó, hogy ezt akkor is megengedik neki, ha nem lenne hozzá joga. Az nem jó, hogy olyanok döntenek a gyakorolható jog(ok)ról, akik így is, meg úgy is dönthetnek. Mert nekik ehhez joguk van. Ilyen a romániai foci világa. Ilyen a romániai világ.

U.I.: Legfrissebb fejlemény, hogy a Bihar FC mégsem indulhat az első osztályban. Lám, lám, mondtam én, hogy bárhogy lehet határozni: a testület így, az elnök úgy (alkalmanként fordítva), akár óránként változtatva. A témára visszatérünk. Vagy nem. De lehet.

(* A címet tagolja ki-ki ízlése szerint.)

Álompasi újratöltve

Az elmúlt csütörtökön néztem a Fábry-showt, amiben a műsorvezető telefonon beszélt Alekosszal. Na, most nekem ne mondja senki, hogy nem tudja ki az. Főleg, mivel már itt is írtam róla. Szóval, ekkor jutott eszembe, hogy én még azt sem tudom, ez a csodaférfi kit választott menyasszonyául az elé tett kínálatból. Ez így nem mehetett tovább! Utánanéztem, és most megosztom az eredményt: egy Veronika nevű lánynak mondta ki a boldogító igent. Ezzel mondjuk nem lettem beljebb, hát meg is néztem. Ő az:

                                                                               (fotó: alekosz/rtlklub.hu)
Szerintem borzasztó.
Már úgy értem, korábban biztosan szép volt, vagy lehetett, de ezek a mű-ajkak. Még csak 19 éves, és lehet, hogy máris Geronazzo Mária a példaképe?! (Aki nem tudja, ki az utóbbi "hölgy", az ne is nézzen utána - a képét sem véletlenül nem teszem ide, félek valami vírusírtó kinyírná a blogomat miatta.)
Ha megnézzük az eredeti teljes "étlapot" - mondjuk itt - akkor látható, hogy ez a Veronika erősen a különc kategóriába tartozik, és biztos nem véletlen, hogy a sorban mögötte nyomuló Olga volt a döntőbeli ellenfele. Igaz, mit lehetne egyébként is mondani azokról a hölgyekről, akik egy ilyen tipusú műsorban mérik a bájaikat.
Szóval ez az Alekosz kikapta ezt a Veronikát, és irány vele a beígért egzotikus nyaralásra. Erre mi történik? Kiderült, hogy az álompasi nem is szereti igazán, hanem még mindig egy korábbi barátnőjéért van oda (meg vissza), valami Tündéért. Még jó, hogy a Veronika az Alekosz szíve mellett egy kerti bútort is nyert, legalább marad valamivel.
Hallottam, hogy idősebb, ráérő hölgyek beszélték hitetlenkedve: létezik vajon, hogy ezt az egészet az Alekosz csak a pénzért csinálta, és nem is szereti, és nem is veszi el a Veronikát?!
Na, például az ő, és a hozzájuk hasonlók további szórakoztatására már toborozzák a következő Való Világ szereplőit. És, ha egy üzlet beindul... Olvasom, hogy az Alekosz-bandacsalád újabb tagja is vérszemet kapott: az öccse, Tibor is jelentkezett.
Itt a két testvér még gyerekkorukban...

                                                                              (fotó: subba.blog.hu)

...és manapság:

                                                                               (fotó: hir24.hu)

Bár én csak férfiszemmel nézem, de így is látható, hogy ideális férfi lesz a nők szemében a 165 centis Tibor. A VV-életre abszolút alkalmasnak tűnik, olvastam, hogy már bátyja ismertségét is kihasználta saját bulijaihoz, még autogramot is osztott. A bezártság okozta stressz valószínűleg egy Terminátorrá változtatja majd - nyilatkozta.
Brrrr.
Biztos jó buli lesz. Előre hát. Fel a ...vitorlákat! (Jut eszembe, nem az a fontos, kinek mekkora füle van, hanem, hogy jó legyen a hallása. A többi csak rosszindulat.)

Túlsúly

Június 5-én tartották Budapesten a Németh Géza Emlék-konferenciát. Ezen ott volt Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) korábbi püspöke, jelenleg az Európai parlament alelnöke, aki hozzászólásában (az alábbi idézetek az EP-alelnök sajtóosztályának közleményéből valók, de itt is olvashatók) "a Kárpát-medencei magyarság, a magyar reformátusok, illetve a magyar egyházak múltjáról, nemzetépítő szerepéről és az ökuménia helyzetéről értekezett", illetve "bírálta a Magyar Református Világszövetség és az Egyetemes Zsinat megszüntetését."
E bírálat - vagy mondhatjuk akár ostorozásnak is - során elhangzik, hogy: ...ő maga is kezdeményezője volt a Magyar Református Egyházak Egyetemes Zsinatának. „Most viszont azok, akik a Generális Konvent és az egyesült református egyház mundérjában feszítenek, azok ellopták ezt a múltat, erről hallgatnak. Ma már olyan újfajta egyházat hoztak létre, amely van is meg nincs is, mert nemzetközi jogi szempontból nem létezik a Magyar Református Egyház. Szép dolog, ha kinevezünk valamit Magyar Református Egyháznak, de közben a hivatalos magyarországi egyház megszüntette a Magyar Református Világszövetséget és az Egyetemes Zsinatot, és most egy vezetőség nélküli, a kollektív vezetés megfoghatatlanságában rejtőző irányítás van.”
Kemény szavak attól, aki kezdeményezőként vett részt a világban szétszóródott reformátusok "egyesítésében", vagy mondjuk inkább azt, hogy egymásratalálásnak segítésében (például sok-sok egyéb funkciója mellett 1996-ban a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnökévé választották). Érdekes azt hallani, hogy "ellopták a múltat", meg hogy "újfajta egyházat hoztak létre" - a felelősség nem tartozik arra, aki mindennek az alapjait megvetette? Csak az általam ismert térségben tapasztaltakra vonatkoztatok, amikor azt kérdezem: mi vezetett oda, hogy a belső feszültségek majd' szétvetnek egy-egy egyházközséget? Miért csappan drasztikusan a gyülekezetek templomi jelenléte? Meddig tolerálható egy lelkésznél, ha a gyülekezet építése helyett inkább látványos(nak vélt) rendezvényeket mutat fel munkája gyümölcseként, miközben ürül a templom?
"Egy vezetőség nélküli, a kollektív vezetés megfoghatatlanságában rejtőző irányítás van.” - Ennek olvastán bizonyára örültek a célba vett egyházi vezetők. Akár úgy is mondhatta volna, hogy amíg ő ott volt, addig klappoltak a dolgok, a mostaniak ellenben nem sokra jók.
Ezek után nem csodálom, ha a "mostaniak" nem rajonganak az igazságot  - mármint saját, de kizárólagosnak vélt igazságát - osztóért.
És próbálnak szabadulni a befolyásától.
Például a KREK.
Ennek jegyében értelmeztem én a KREK azon határozatát, melyet a tegnapi közgyűlésen hoztak nyílvánosságra, vagyis kinyílvánították, hogy a kerületnek törvényesen megválasztott vezetői testületei vannak, melyeket lehet bírálni, de legitimitásukat kéretik nem megkérdőjelezni. Ha valaki mégis megteszi, azt egyházellenes magatartásnak nyilvánítják, fegyelmi eljárás terhe mellett. Ilyen megkérdőjelezésnek minősül, amikor egy választási folyamat lezárulta után vonják kétségbe egy testület, vagy személy legitimistását.
Vajon miért jutott eszükbe ilyen határozatot hozni? Mert "mint ismeretes Pap Géza erdélyi püspök és Tőkés László a Királyhágómelléki Egyházkerület korábbi püspöke is élt ezzel az ún. post festa fellebbezési módszerrel" - szól a közgyűlési indoklás. "Ha nem szabnának gátat a testületek törvényességét érő támadásoknak, akkor az az egyház egységének ártana"- magyarázta Csűry István jelenlegei KREK-püspök.
Azt hiszem, ez kevésbé udvariasan, de sokkal egyértelműbben így hangzana: tessen már békén hagyni bennünket, és foglalkozzon mindenki a maga dolgával.
Nem lennék meglepve, ha az imígyen túlsúlynak minősített, és a "léghajóból" kidobásra ítélt volt püspök dörgedelmes nyilatkozatban válaszolna erre a merényletre.

Bajnokcsapat + C-liga

Újabb fejezetéhez érkezett az Érmihályfalvi Unirea-Saga: a focicsapat tegnap délután megnyerte a megyeközi osztályozót máramarosi ellenfelével szemben. Mint korábban írtam róla, erre esélye is volt - és most beváltotta ezt az esélyt.

A csapat mellett természetesen ott volt Zilahon is a mindig hűséges szurkolótábor...

...sőt, még talán többen is, mint máskor. Az ellenfél szurkolói, ha voltak egyáltalán, nem vétették észre magukat. Másnak nincs annyi szurkolója, mint nekünk csak ellendrukkerünk - mondta valaki tegnap Zilahon. Az is lehet, hogy én mondtam... Miért? Mert mint a korábbi, már jelezett bejegyzésből kiderült azoknak is, akik nem követik nyomon ennek a csapatnak a sztoriját, elég furcsán alakult az anyagi háttér, melybe komoly megyei politikai érdek szövődött. Komoly, írom, és magam is gondolkodok - lehet-e ezt komolynak nevezni?! Adok, nem adok, adok, nem adok, elhatárolódom, nem tárgyalok, majd üzenek, majd úgy teszek, mintha nem történt volna semmi, miközben tényleg nem történik semmi. Bizony, megoldott volna bizonyos gondokat, ha a csapat először is nem nyeri meg a bajnokságot. Megnyerte. Ez még a kisebbik baj, de még az osztályozót is. Immár nem lehet mondani, hogy előbb legyen meg az eredmény, aztán lehet tárgyalni. Az eredmény megvan. Már nem a játékosok térfelén van a labda. Bizony, sokkal jobb lenne, ha helyi vállalkozók látnának fantáziát a pillanatnyilag C-ligásank tekinthető csapatban. Mert pillanatnyilag annak tekinthető. Legalábbis úgy gondolom - persze lehet, van, amit már nem tudok. Most hamarosan ki kell derüljön, hogyan tovább. És lessz-e öngól a pályán kívül.

Átpasszolt Mahacskalába

Csak egyetérteni tudok az egykori Fradi-játékossal, ma játékosmenedzser Hrutka Jánossal, aki egy ma reggeli tévéműsorban azt mondta: senkinek semmi köze ahhoz, hogy Dzsudzsák Balázs, a manapság legjobbként, és legjobban keresőként számontartott magyar labdarúgó hova igazolt, és mennyiért.
De azért mégis, ez olyan téma, hogy egy kicsit el lehet poénkodni rajta.
Rögtön itt van pár találós kérdés:
-hol van Dagesztán? (Észak-Kaukázus legnagyobb köztársasága, az Orosz Föderáció tagköztársasága.)
-mi dagesztán fővárosa? (Mahacskala)
-melyik Dagesztán legjobb focicsapata? (Anzsi Mahacskala - mint valami rajzfilmfigura neve)
Vajon mi vihette rá a több, mint három évig a PSV Eindhovenben focizott labdarúgót erre a váltásra, amikor még egy éve sincs azt nyilatkozta, hogy: "Nem olyan játékos vagyok, akinek az a célja, hogy kétmillió euró fölött keressen. Én spanyol vagy olasz csapatban játszanék szívesen. Csak azért nem mennék el Törökországba, hogy ne legyenek anyagi gondjaim." No, hát egyrészt nem Törökországba ment, másrészt nem is annyiért. Klubjának állítólag 14.5 millió eurót (3.8 milliárd forint) ért meg, ő maga pedig az orosz bajnokság harmadik legjobban kereső játékosa lesz a maga napi (!) 2 millió forintjával... (Több szám is közszájon forog, de a körülbelüli ez - pár százezren ne kicsinyeskedjünk már, na.)

                      Dzsudzsák új csapata mezével       (fotó: origo.hu)

Ennyiért biztosan el is vár valamit már az elmúlt 10 év eredményei alapján az európai klubcsapatok listáján 640. helyen büszkélkedő Mahacskala edzője, a szimpatikus, de annál kevésbé közismert nevű Gadzsi Gadzsijev. Hogy mit vár el? Azt hiszem, az nem lenne reális elvárás, hogy a közeljövőben ugrás-szerűen nőjön az érdeklődés Magyarországon a Mahacskala, és általában az orosz foci iránt - ezzel az átigazolással éppen elég reklámot csináltak már maguknak. Viszont ők nem is Magyarországot, hanem a világhírt célozzák, és akár már jövőre is a Bajnokok Ligájában akarnak maradandót alkotni. Ehhez a pénz most biztosnak látszik, tekintve, hogy a hírek szerint milyen bizniszek mennek a Kaukázus környékén. Ilyen alapon azonban az is megtörténhet, hogy a klubtulaj egy szép napon arra ébred, hogy kinyírták - és akkor minden ugrott. A viszonyokat tekintve a motivációval sem lehet majd gond. Mint látjuk, a pénzt nem sajnálják a nemes ügyre, és azon a környéken egy-két kalasnyikovval rásegíteni sem lesz akadály, szükség esetén.
Szakemberek Dzsudzsák szemére vetik, hogy a kihívás és munka helyett a pénzt választotta. Mint az elején említettem: joga van hozzá, fanyalogni meg lehet. Hiába akarna ő menni a Real Madridhoz, ha oda nem kell.
Apropó, nagy fizetés: hát persze, hogy eddig is a vegytiszta szerelem tartotta a focista mellett Zimány Linda modellt. Igen, ő az, aki tavaly nyáron "álláskeresési támogatást" igényelt. Szerelme bizonyítéka egyebek mellett, hogy március közepén új mellekkel lepte meg a focistát. Mármint a saját régijeivel, melyeket nagyobbra plasztikáztatott, valószínüleg nem egy segély-nagyságrendű összegből.

                           Feljavított "csomagolásban"  (Fotó: Gotthard Ádám/Red Lemon Media)
Kérdés, hogy az új klub, az új ország, az új körülmények (értsd. több lóvé) mennyire viselik meg ezt a biztosan szép kapcsolatot.
Hát, mivel is fejezhetném be, frappánsan? Talán azzal, hogy: Hajrá... izé, hogy is hívják, hajrá Anzsi!

Alternatívák

Az ugye nyílvánvaló volt, hogy nem véletlenül alakult meg, és kezdett egyre jobban erősödni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, miután egyre jobban erősödött Magyarországon a Fidesz. Erdélyben a Szász Jenő-féle Magyar Polgári Párt alkalmatlanná vált a Fidesz érdekek a "magyarság érdekeinek" védelmére, pontosabban az alternatíva szerepét eljátszani az RMDSZ-szel szemben - tehát az sem volt meglepő, hogy a Fidesz kétharmada után gyorsan léptek, és előbb csak sejteni engedték, majd ki is nyílvánították: jön az újabb romániai magyar párt, mert immár újabb alternatíva kell.
Alternatíva lesz tehát immár, csak legyen az is, akinek még lesz kedve jövőre szavazni.
Az sem volt kétséges, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges feltételeket teljesíteni fogják, mint ahogy az sem, az RMDSZ nem fogja ezt tétlenül nézni (mint ahogy annak idején az MPP-nek sem üdvrivalgott), és megpróbálja akasztani a kereket. Nem nagydobra verve, elvégre 20 évnyi tapasztalatot már szereztek abban, hogyan kell a Balkánon politizálni. Éppen ezért meglepett, amikor olvastam, hogy az RMDSZ bukaresti elnöke, meg a szövetségi elnök tanácsadója nemes egyszerűséggel nem csak "tanulmányozta", de le is fénymásolta az új pártot aláírásukkal támogatók névsorát! Hát ennél azért dörzsöltebb, vagy inkább elegánsabb "eljárásra" számítottam. Ráadásul attól a román ügyvédtől kértek/kaptak erre meghatalmazást, aki maga megóvta az új párt bejegyzését. És kérdés, hogy kaphattak-e egyáltalán legális "felhatalmazást" ilyesmire, szabad-e betekinteni ebbe a névsorba?
Hát az csak természetes, hogy Tőkés László EP-alelnök, az új párt bábája azonnal tiltakozott, és a szerkesztőségekhez eljuttatott szövegéből azt is megtudhattuk, hogy:  "Ezek után az is nehezen hihető el, hogy az RMDSZ-es vezetésű Pénzügyőrség – hosszú heteken át – „a feketemunka elleni küzdelem” jegyében ellenőrizte az erdélyi demokráciaközpontok könyvelését, és hogy nem megrendelésre „szivárogtatták ki” – egyébként törvénytelenül – egy központi román napilapnak (Evenimentul Zilei) az így begyűjtött pénzügyi adatainkat." Hmmm. Hát, bizony, ez sem elegáns. Persze, nem kell itt félteni egyik oldalt sem. Mert azért abban is van valami báj, mikor a volt püspök az RMDSZ korábbi elnökével parolázva alakított összefogás listáján az EP-tagságig, majd az EP alelnöki székéig jutva a demokrácia megcsúfolását emlegeti...
A tiltakozását azzal zárja, hogy: "erdélyi magyar közösségünk többet érdemel."
Na, ebben egyetértünk....

Hollók

A minap kaptam egy levelet egy olvasónktól - úgy értem, a Bihari Napló egy olvasójától. Papírra írva, kézzel - már egy kicsit szokatlan, amikor SMS-hez, e-mailhez vagyunk szokva. Szóval be kellett gépelni, meg persze egy kicsit szerkeszteni is rajta az olvasóknak fenntartott rovat számára, hogy megjelenés-képes legyen. A téma nem annyira érdekes abból a szempontból, amiről végül is most futtatom az eszmét. A levél fogalmazója megadta nevét, pontos címét, de megkért, hogy az újságban az ne jelenjen meg, csak annyi, hogy "név és cím a szerkesztőségben" - ami bevett szokás. Vagyis makacsul tartja magát az a szemlélet, hogy akkor sem vállalom a nevem, ha igazam van, mert sosem lehet tudni... Elmondom, akár le is írom, vitába szállok másokkal - de ha adni kell a nevem hozzá, akkor inkább nem, nehogy bajom legyen belőle.
Egy régebbi példa is eszembe jut. Pár éve történt, amikor egy anyuka megkeresett, hogy miért nem foglalkozok azzal, hogy micsoda pénzgyűjtések, meg ajándék-vásárlások zajlanak az érettségik körül - miközben miniszteri-szintű tiltás létezik. Neki meg alig van pénze, és sorolta, hogy mikor mennyit kellett adni, erre meg arra, stb. Semmi gond, mondtam, én is tudok erről, nehogy azt gondolja már, hogy ő az első, aki ezt szóvá teszi, csak még senki nem állt kötélnek, hogy a nevét is adja a véleményéhez, hogy megírhassam - nosza, ugorjunk neki. Micsoda?! Hogy őrá hivatkozva akarom megírni?! Na neee, azt már nem! Ő azt hitte, hogy elmondja, aztán én majd viszem a balhét. Hát nem pont így van. Neem? Na, akkor hagyjuk az egészet, nehogy már az ő gyerekének baja legyen végül belőle. Majd csak lesz valahogy, hogy jövőre meg mi lesz, az már nem az ő baja.
Vissza az említett levélhez. A levélíró azt is papírra vetette, hogy gondjával a körzetileg illetékes parlamenti képviselőhöz is fordult, miután a hivatal elutasította. Attól kapott egy választ. Olyat, ami neki nem kedvezett, de ez nem érte váratlanul. Egyrészt kérdés, hogy a képviselő csak le akarta-e rázni rövid úton, vagy valóban  nem volt más megoldás. Ami elgondolkodtató, hogy a panaszos az őt is képviselő politikus választát ezzel intézte el (idézet a levélből): "Ez persze nem igaz. (...) Akkor hol az igazság? Feladtam, arra gondolva, hogy egyik holló nem vájja ki a másik szemét." Feladta - mármint, hogy tovább nem készít beadványokat, nem fordul illetékesekhez saját igazáért. Nem azért, mert meggyőzték, vagy elfogadta, hogy nincs igaza, hanem mert úgy érzi, ezek a "hollók" ellen nem érdemes. Szinte természetesnek veszi, hogy ez így van: a hivatal elutasította, az őt képviselő politikus nem képviseli.
Nincs bizalom.
Ezért nem írják alá a véleményüket sem.

Marian Cozma sérelmére elkövetett cselekmény

Bizonyára sokan emlékeztek még Marian Cozmára, azok is, akik nem különösebben kedvelik a sportot, a kézilabdát. A legtöbben sajnos akkor ismerték meg a nevét, amikor bekerült a rendőrségi hírekbe, mint áldozat.

                                                                           (fotó: civishir.hu)
Aztán gyorsan elfogták a gyilkost. Az esettel kapcsolatban a következő kommentárom jelent meg a nagyváradi Bihari Naplóban 2009. február 17-én:

                        Könnyes diadal

Nagy lelki erőről tettek tanubizonyságot vasárnap az MKB Veszprém kézilabdázói, amikor vállalták a spanyol Ademar León elleni Bajnokok Ligája meccset, alig egy héttel azután, hogy csapattársukat, Marian Cozmát meggyilkolták*. Ne sértsük meg az elhunyt nagyszerű sportember emlékét most azzal, hogy felemlegetjük, milyen vérlázító „mértéktartással” kezelte a magyarországi rendőrség az elkövetők személyiségi jogait, inkább azzal, milyen példaértékű volt a román és a magyar sportvezetők és sportszeretők hozzáállása az esethez. A sport.ro csatornán a román(iai) tévénézők is láthatták, milyen elementáris erővel kűzdöttek és nyertek vasárnap délután Cozma emlékére csapattársai, és milyen lelkesen éltette őket, és az elhunytat a veszprémi csarnok nézőteréről mozdulni nem akaró 6000 szurkoló. A sport.ro nézői viszont már nem láthatták, hogy később a magyarországi Viasat3 csatornán (melytől a romániai adó átvette a közvetítést) nyilatkozott Mocsai Lajos. Az edző pontosította: a magyarországi híradásoktól eltérően a bukaresti temetésre érkező veszprémieket nem ezren, hanem tízezren éltették! Számukra nem az számított, hogy Cozma Veszprémben vesztette életét, hanem az, hogy Veszprém sajátjaként gyászolta. Ha valaki szerint az élsport manapság nem tud példaképeket állítani, és nem tud követésre méltó összefogást mutatni, azok számára, íme, itt a cáfolat, mondta Mocsai. A könnyes győzelem utolsó momentumaként az Il Silencio hangzott fel. Az addigi hangzavart teljes csend váltotta fel, csak a trombita hangja szólt...

                                                                 (fotó: sportgeza.hu)

A TV2 Frizbi című műsorának legutóbbi adásában a gyilkosságot beismerő Raffael Sándor nyilatkozott Hajdú Péter műsorvezetőnek - a videó itt megnézhető.

A látottak / hallottak során többször is éreztem, nyílik a bicska a zsebemben - bár ez ebben az esetben nem a leghelyénvalóbb poén...

Már a megjelenése...  Nagyképű, magabiztos, zselézett hajú, és mintha a riportert inkább nyomná a gyilkosság terhe, mint az elkövetőt. Egyszer éreztem meginogni a magabiztosságát, amikor arra kellett volna válaszoljon, hogy miből élt - erre nem is kaptunk egyértelmű választ - ami önmagában egy válasz. De az biztos, hogy neki, vagy valakijének van azért pénze, mert biztosan sokba kerülnek azok az ügyvédek, akik így kiokosították... (bár sokszor fülsértően rosszul  és/vagy fontoskodva fogalmaz, de ezen nem csodálkozom.) Alvilági személy ő is, és "barátai" is, azt hiszem ezen kár lenne vitázni.

Pár részlet.

1. A videó 4.47. percénél: "Ez nem olyan egyszerű, hogy megölt egy embert. Ez egy olyan dolog, hogy ha énvelem megtörtént, akkor bármelyik emberrel megtörténhet egy ilyen." - Egy késelésről, egy gyilkosságról beszél, ha valaki nem tudná.

2. Miért visz az ember magával egy születésnapi buliba egy 18-20 centis kést? Szerintem jogos kérdés, bár csak lehet, én nem forgok olyan társaságban, ahol ez normális. Nem fogják elhinni: előző napról maradt a nadrágjában! - Videó: 5.23 perc.

3. Tulajdonképpen egy békebíróval állunk szemben, aki dulakodókat akart szétválasztani, de mivel minden jócselekedet elnyeri előbb-utóbb büntetését, egy üveggel leütötték - videó: 8.05 perc.

4 . A kérdezettből kérdező lesz, amikor szóba kerül, miből is él - videó: 9.08. Hárít, mellébeszél, ellentámad. Az különösen tetszik, hogy "támogattak engem többen is anyagilag".

5. Ez már röhejes: 2002-ben egy évet kapott garázdaságért, mert "akkor sem tudtam elkerülni egy ilyen diszkóbeli verekedéseket" (sic!) Ezt a jámbor embert mindig megtalálja a balhé. - Videó: 10.11 perc.

6. Gyilkosság percről-percre: az általa már korábban vesén szúrt Cozma "berobban a látóterébe", és halálfélelmet kelt benne. Térdelő helyzetben lábra szúr, oldalra, az orvosi jelentés szerint mégis alulról fölfele, és 1.50 méter magasban találja el Cozmát, szétvágva annak szivét - videó: 20.9 perc.

7. Újabb röhej: ez a balszerencsés ember Svájcban is élt. Riporter: És Svájcban mit csinált? Dolgozott? Kérdezett: Svájcban kint éltem egy barátnőmnél. Világos beszéd - videó: 25.52 perc.

8. Másfél évig tagadott, aztán beismerte. Azt nem mondta el, miért. De: "én minden áron vallomást akartam tenni, és sajnos, csak most jött el arra a lehetőség, hogy ezt megtegyem". - videó: 28.24 perc.

Ezt üzente az elhunyt családjának: "Nagyon régen megszeretném tenni ezt a pár szót a családhoz. Együtt élek és érzek a fájdalmukkal, ami nekem is életem legnagyobb fájdalma. Nagyon sajnálom, hogy meghalt a fiú és tudom, hogy nagyon nehéz elhinni, de nem akartam ezt. Nagyon sajnálom, hogy ez így történt."

Érdemes megfigyelni a végén az ügyvédnő fogalmazását: "védencem elismerte a Marian Cozma sérelmére elkövetett cselekményt" - videó: 30.30 perc. Ügyvédül ez a gyilkosság.

A vádlott felkészült arra, hogy lehet, élete végéig rács mögött kell maradjon.

A Veszprém megyei bíróság várhatóan június 23-án hirdet ítéletet.

Sportpolitika

Érintőlegesen már írtam arról, hogy az Érmihályfalvi Unirea labdarúgó csapata esélyes arra, hogy megnyerje a Bihar megyei első osztályú focibajnokságot. Akkor szó esett arról, hogy erre 30 év eltelte után kerülhet újra sor, és, hogy az utóbbi esztendőken miféle "kalandokon" ment át a klub. Hát, tegnap délután lezajott a sorsdöntő összecsapás, és ha izgalmasan is, de összejött ez a siker.

Mint a korábbi bejegyzésben említettem, az RMDSZ megyei elnöke, a Megyei Tanács alelnöke, Kiss Sándor vállalkozó "szállt be" a csapat támogatásába tavaly nyáron, miután saját csapatával - bár egy évvel korábban megnyerte a bajnokságot, de elvesztette a megyeközi osztályozót - nem jutott a negyedikből a harmadik osztályba. Ez annyira elkeserítette, hogy fel is oszlatta azt a csapatot, és Érmihályfalva felé fordult. Erről így nyilatkozott az érmihályfalvi RMDSZ újságjában (az interjú megjelenését nem véletlenül időzítették a fontos meccs napjára):  "Könnyű volt a választás, mert nekem senkit nem kellet megkeresni, szinte minden település román vagy magyar felkért, hogy támogassam a csapatukat. Természetesen Érmihályfalva polgármestere is. Elfogadtam a felkérést, tartottunk egy gyűlést, ahol leszögeztük a szabályokat, átutaltam a pénzt, és beindult a bajnokság. Nekem ott, akkor azt mondták, ha nem jelenek meg, nem iratkoztak volna be a bajnokságba pénzhiány miatt.
Aztán szó esik az interjúban arról, hogy miért is nem jött össze zökkenőmentesen az együttműködés. Ennek egyik okát abban látta, hogy: "Kiderült, hogy az intézkedések még több problémát hoznak a felszínre, hiszen a csapatot addig mindenki irányította – a polgármester, az elnök, edző, az érmihályfalvi futballisták, és a szurkolók. Logikus, hogy hamarosan eltértek a véleményeink."
Ebben van igazság, tagadhatatlan, csupán azt felejtette el, hogy az "irányítók" között megemlítse saját fiát, aki mintegy játékszerül kapta az Unireát, és mikor milyen kedve volt, úgy viszonyult hozzá. Ezt bizony egy felelős szponzornak - aki ráadásul politikai célokkal is érkezett Érmihályfalvára - nem lett volna szabad hagyni. Ebben az esetben bizony az apa a politikus fölé kerekedett!
Ez egy jó meglátás:  "Dönteni kellet. Logikus volt, hogy én kell elmenjek, hiszen semmiképp nem szeretnék összeveszni egy egész közösséggel a foci miatt, ráadásul úgy, hogy ez még pénzembe is kerül. A jelenlétem még nyomasztó is lehetett, hisz ahány meccsen személyesen is ott voltam, a csapat mindig kikapott, vagy maximum döntetlent ért el. Úgy tűnik, a távozásom volt a legjobb döntés, hisz a csapat megtáltosodott és minden meccsét megnyerte, aminek úgy gondolom, mindannyian örülünk."
Hát, az érmihályfalviak minden bizonnyal... Ha a politikus egy kicsit ellent tudott volna állni az apai érzelmeknek, a győzelmi sorozat talán hamarabb is bekövetkezett volna, és akkor az érmihályfalvi szurkolótábor (= szavazóbázis) ünnepelte volna a politikust, a csapat érdekében. A csapatéban, melyben a fia is ott lett volna - és ennek már az apa is örülhetett volna.

Így azonban szakadt a bábruha, elzárult a pénz-csap - bár hivatalossá nem lett a szakítás. Az Unirea hazai, nyögvenyelősen összejött pénzből nyerte meg a bajnokságot, megmutatva: így is ment!

A veszett fejsze nyele után kapkodva, a siker kapujában a támogató beígért: "Ha van egy kis szerencsénk, akkor mindenkinek beteljesülhet a vágya. Az enyém is, és az érmihályfalviaké is, hisz egy magyar csapat lehet újból Bihar megye bajnoka. A szerdai meccset kell már csak megnyerni. Most se megyek el – már csak babonából sem, hisz így biztos nyernek. De azért, hogy ne csak lélekben legyek velük, felajánlok minden kezdő játékosnak 10 millió lej prémiumot, és ennek a felét azoknak a cseréknek, akik játszanak, amennyiben nyer a csapat. A szurkolók győzelmi ünnepségébe pedig 25 millió lejjel szállok be. A pénzt a csapat elnökének fogom odaadni. Gratulálok az eddigi eredményekhez. Hajrá Érmihályfalva!" (Az összegek természetesen a lej régi értékében vannak megadva.)
Lehet, neki lesz igaza: a siker úgy is összejött, hogy ő kevesebb pénzt fektetett bele - és lesz ő rá még szükség, ha a csapat megnyeri a megyeközi osztályozót, és a C-ligában folytatná...
A játékosok bizakodtak, hogy megkapják a beígért prémiumot, ha már nyílvánosan megígérték nekik. Bár nem hiszem, hogy a meccs hevében ez valakinek is az eszébe jutott, nekem igen őszintének tűntek a győzelem utáni könnyek.

Jó kérdés: hogyan tovább? Mindenki nagyon óvatos. Előbb legyünk túl a sokat emlegetett osztályozón, és siker esetén lehet beszélni a továbbiakról. Szerintem meg nem ártana előtte is. Persze én nem vagyok politikus. Ha az lennék, lehet én is úgy tennék, hogy sikertelenség esetén majd nem lehet hivatkozni az ígéreteimre, esetleg azt mondom majd, hogy na, milyen jó, hogy nem köteleztem el magam semmilyen szinten. A sikert meg eleve nem kell majd magyarázni, a további tervekhez úgy is pénz kell, és a pénzt sem kell magyarázni. Tehát mindkét esetben jól jönnék ki a dologból.
Hogyan tovább? Egy hét múlva talán már tudni fogjuk. Jövő szerdán az Unirea a Máramaros megyei bajnokkal játszik osztályozót Zilahon.

Arccal a vasút felé*

A trianoni évforduló kapcsán egymásba érnek a megemlékezések, meg a szebbnél szebb beszédek. Most egy olyan "részletről" írok, mely kevese(bbe)knek jutott eszébe: éppen 140 éve, 1871. június 5-én adták át a forgalomnak a Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly vasútvonalat.

         Az érmihályfalvi állomás a múlt század elején...  (fotó: erdelyvisszatert.uw.hu)

A XIX. század második felének ipari forradalma és a vasút kiépülése Európa-szerte egymást gerjesztő folyamat volt, amiben Magyarország nem maradt le a világtól. A fejlesztés részeként a Magyar Északkeleti Vasút Társaság az 1850-es évek végén kezdett hozzá a Debrecenből Máramarossziget irányába induló vonal építéséhez, ennek részeként készült el az első, 70 kilométeres szakasz Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly között, amit 1871. június 5-én adtak át (igaz, vannak források, melyek ugyanez év és hónap 25-ét említik.) A teljes vonal következő év decemberére lett kész.
Az első világháború kitörésekor Magyarországnak 22.117 kilométer vasútvonala volt, amit a trianoni békediktátum 8705-re kurtított - köztudott, hogy az új határok megrajzolásánál kiemelt szempont volt, hogy a fontos vonalak a kedvezményezett országokhoz jussanak. Ennek eredménye például, hogy amikor Érmihályfalváról Nagyváradra vonatozunk, a szerelvény szinte párhuzamosan halad a határral, és a legtöbb helyen látszanak is az "odaáti" templomtornyok, de itt-ott még a háztetők is...
Az új határ Érmihályfalva és Nyírábrány között "vágta el" a szóban forgó szakaszt, utóbbi állomásától pár száz méterre. Debrecen ugye Magyarország, Hajdú Bihar megye, Érmihályfalva Románia, Bihar megye, Nagykároly meg Románia, Szatmár megye...

                                            ...és ugyanaz manapság. Alig van változás


A szakasz átadásának 125. évfordulóján, 1996-ban, emléktáblát tettek Nyírábrány állomására, a peron felőli oldalra. Íme:

Idén, a 140. évfordulón,  a nagykárolyi vasútállomáson szeretett volna emléktáblát elhelyezni a Nagykárolyért Kulturális Központ. A román szakminisztérium nem adott rá engedélyt...

(*A cím: a volt kommunista vezér, Gerő Ernő egykori mozgósító jelmondata.)

"Országcsináló" királynő

A trianoni évfordulóhoz kapcsolódóan kerül sor hétfőn arra a könyvbemutatóra Nagyváradon, melyen Koszta István kötetét, a Mária román királynő párizsi követsége címűt ajánlják az olvasók, a történelem iránt érdeklődők figyelmébe. (18 óra, Lórántffy Központ)

                                        A könyv borítója          (fotó: tortenelemportal.hu)
Azt eddig is tudtuk, micsoda árulások, ármánykodások, köpenyegforgatások, politikai játszmák és dilettáns húzások előzték meg a békediktátum aláírását, most arra is (több) fény vetül, milyen szerepet játszott mindebben Mária királynő, aki nem is románnak született, de többet tett a románokért, mint saját politikusaik. A könyv - és a történelmi háttér - elemzése itt olvasható.

Tanmese az ír nyugdíjasról

A TV2 május 29-én sugárzott Napló című műsorában volt egy riport Bánffyhunyadról, egész pontosan arról, hogy a városban a cigányok pár éve építkezési versenybe kezdtek. A tét, hogy ki tud nagyobb, több szobás, több tornyos, puccosabb - azaz izléstelenebb palotát építeni. Volt alkalmam már nekem is rácsodálkozni ezekre a förmedvényekre. Elszomorodik az ember, belegondolva, hogy mi lett, mi lesz ebből az erdélyi városból (is), Kalotaszeg fővárosából...

                                                                                     (fotó: gondola.hu)
Aztán elgondolkodik: miből van ezeknek erre pénzük? Mert, ha még be sem tudják fejezni egyiket-másikat, akkor is, ameddig eljutnak, az is rengeteg pénz, miközben a becsületes emberek meg gürcölnek egyik napról a másikra. Aztán csak megüti a fülem: kéreget a riporterektől egy vén cigány, akiről kiderül, ő építteti a 200 ezer eurósra saccolt, de még így is csak épülőfélben lévő egyik kacsalábon forgót! Kéreget a milliomos, és 1-2 lejért nem zavarja tovább a forgatást. Miből van a pénz? Adnak - vesznek, bizniszelnek. Gondoltam, hogy nem dolgoznak. Aztán feltűnik bizonyos Rostás (vagy Roştaş?) bácsi. És nem hiszek a fülemnek: a 75 éves öreg cigány ezt mondja, szó szerint (videó itt, 10.15 percnél): "Korábban külföldi segélyekből éltem, de mostmár nyugdíjas vagyok Írországban. 980 euró nyugdíjat kapok." = kb. 260.000 forint = kb. 4056 lej (régi pénzben több, mint 40 millió) Vajon mennyit dolgozott Rostás (vagy Roştaş?) bácsi, és mivel foglalkozott Romániában, mielőtt "vendégmunkásnak" állt? És mennyi munkaviszonyt igazolt Írországban, a nyugdíjat megállapító ottani hivatalnak? És milyen munkát igazolt, hogy kivívta az írek ilyetén megbecsülését? Átadhatná a tapasztalatait, mert az itthoni hatóságok közel sem becsülik meg így saját nyugdíjasaikat (sem). Pedig azok elsöprő többsége sosem ácsingózott segélyre. Sem külföldön, sem belföldön. Hanem becsületesen dolgozott. Meg adózott az államnak.