2017. augusztus 18., péntek

Aug. 20. ≠ Aug. 10. + Aug. 10., avagy nemzeti kenyértörés

Az "egyszerű újságolvasó" akkor érezhette először, hogy az idei ünnep nem olyan lesz Biharországban, mint máskor, amikor hírül vette, hogy a váradi magyaroknak "végre" alkalmuk lesz augusztus 20-át "méltóan" megünnepelni, és a 21-i virágkarneválos felvonulás társ-szervezőjeként is más jelent meg, mint az elmúlt sok évben. Nem kell különösebben bonyolult logikai erőlködés felfedezni azt, hogy a váradi városvezetés újabb, szempontjukból igen okos húzásáról van szó, miszerint itt egy újabb alkalom összeugrasztani a magyarokat (és betartani a magyarok vezette megyei tanácsnak). Hiszen ahhoz sem kell túl messzire nyúlni a múltba, hogy felidézzük: akik most példás módon együttműködnek a városvezetéssel, azok nemrég még minden módon pereltek, tüntettek ellene. Azonban a közös ellenfél barátokká tette őket. 
Eljött pedig az idei magyar nemzeti ünnep megszervezésének ideje. Az EGYIK fél nemzeti büszkeségünkre apellálva, és mert persze ezt megérdemeljük és jár nekünk, megszervezi az igazi ünnepséget. Erre a MÁSIK sem hagyhatja magát, egyrészt mert jogutódnak érzi magát, másrészt a nemzeti büszkeséget nem lehet kisajátítani. Természetesen mindenki programok kavalkádját kínálja és szeretettel várja az ünneplőket, akik meg újra nézhetnek ki a fejükből. A városvezetők meg gondolom elégedetten "látják, hogy mindaz amit alkottak, nagyon jó", hiszen sikerült az augusztus 20-at ketté osztani, mondhatnám, újkenyér ünnepén kenyértörésre vinni a dolgot. Legyünk stílusosak: nevezzük nemzeti kenyértörésnek.
Mi pedig, akiket "szeretettel várnak", szomorúan számolgathatunk, hiszen mi jól tudjuk: augusztus 10. + augusztus 10. augusztus 20.

                                                 Nemzeti kenyértörés...

2 megjegyzés:

  1. Hát nem ,és amíg ilyen lesz,soha nem lehet egyesült magyarságól beszélni.Úgy látszik ez most sem jön össze,és a románság ezt jól látja,ha pedig így van az idő nekik dolgozik.Amúgy semmi bajom velük és nem is volt soha.Úgy néz ki odaát sem lesz nyugalom.Itt küldök egy nagyon tanulságos verset.De jó lenne megszívlelni,mert az akkor írtakból semmi sem változott.Ha mást nem is ,de a verset
    nagyon is figyelmesen,el kellene olvasni,elgondolkodni rajta!

    VálaszTörlés
  2. U.i.Persze a sorokat elküldtem,elnézést itt a vers is:


    Tompa Mihály - A gólyához


    Tompa Mihály - A gólyához Megenyhült a lég, vidul a határ,
    S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
    Az ócska fészket megigazgatod,
    Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

    Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
    Csalárd napsugár és síró patak;
    Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
    Az élet fagyva van, s megdermedett.

    Ne járj a mezőn, temető van ott;
    Ne menj a tóra, vértől áradott;
    Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
    Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

    Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
    De melyiken tudsz fészket rakni, hol
    Kétségbeesést ne hallanál alól,
    S nem félhetnél az ég villámitól?

    Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
    Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
    Neked két hazát adott végzeted;
    Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

    Repülj, repülj! és délen valahol
    A bujdosókkal ha találkozol:
    Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
    Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

    Sokra sír, sokra vak börtön borul,
    Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
    Van aki felkél, és sírván, megyen
    Új hont keresni túl a tengeren.

    A menyasszony meddőségért eped,
    Szüle nem zokog holt magzat felett,
    A vén lelke örömmel eltelik,
    Hogy nem kell élni már sok ideig.

    Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
    Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
    A kidült fában őrlő szú lakik...
    A honfi honfira vádaskodik.

    testvért testvér, apát fiú elad...
    Mégis, ne szóljon erről ajakad,
    Nehogy ki távol sír e nemzeten:
    Megutálni is kénytelen legyen!

    VálaszTörlés