2015. május 18., hétfő

Oszi bácsi, jó ez így?

Nem tudom pontosan mikortól ismertük egymást személyesen, de valamikor 2004-ben találkozhattunk először, amikor a Bihari Napló szerkesztőségének tagja lettem.
Azért fontos a "személyesen" megfogalmazás, mert korábban, amikor még csak a BN olvasója, később külmunkatársa voltam, már akkor is mindig élvezettel olvastam zenekritikáit, melyek annak ellenére élvezetesek voltak nekem, a komolyzenében kutyaütőnek is, mert a stílusa magával ragadó volt. Sokszor nem is értettem miről van szó, de éreztem, hogy amiről ír, az nagyon jó, szép és ő nagyon szereti.
Nem tagadom, nagyon jólesett, amikor kiderült: ő is ismer engem korábbról, pontosabban a BN-ben megjelent írásaim és fotóm alapján, amit azzal is bizonyított, hogy olyan jegyzeteimből tudott idézni gondolatokat, melyekre - őszintén - már én sem mindig emlékeztem...
Aztán, amikor kollégák lettünk - a tegeződést azonnal felajánlotta -, sokszor megesett, hogy kézzel írott cikkeit én pötyögtem számítógépbe. Nem lehetett nem szeretni - még ha néha siettünk is volna - hogy gyakran el is dúdolta nekünk a dallamot, amiről éppen irt.  Jó lesz így? - kérdezte tőlem (!), miközben én (szégyen vagy sem) sokszor azt sem tudtam kicsodának a micsodájáról írunk...
Nem lehetett megelőzni a köszönéssel, akár utcán találkoztunk, akár a szerkesztőségben, ahol, mire észrevettem, már nyújtotta is parolára jellegzetesen keskeny kezét. Mindig napra volt legutóbbi kommentárjaimmal, vagy éppen cikkeimből idézett, éreztem, tényleg érdekli amit írok. Mindig dicsért - kinek nem esik az ilyesmi jól, hát egy ilyen embertől?!
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a Kossuth rádió néhai "Játék és muzsika tíz percben" című műsorban hallott feladványokat felismerte-e annak idején? Tréfásan szinte kikérte magának: mindig mindet! Ne is legyen kétségünk, hogy biztos így is volt.
Kedves Tuduka Oszkár, megtiszteltetés volt kollégádnak, kicsit talán barátodnak is lenni.
                                                                                      (fotó: erdon.ro)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése